Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Fehér Zsolt elbúcsúzott a veszprémi futsalcsapattól

2024. október 9. 18:50
A VEHIR.HU Futsal Veszprém hivatalos Facebook-oldalán szerdán este megjelent videóban a vezetőedző Fehér Zsolt elmondta, közös megegyezéssel szerződést bontott a klubvezetőkkel, akik próbálták marasztalni, de úgy gondolta, itt az idő, hogy ő maga is egy másik utat járjon be. 

Rajki Tamás (balra) köszönetet mondott Fehér Zsolt munkásságáért (archív fénykép)Rajki Tamás (balra) köszönetet mondott Fehér Zsolt munkásságáért (archív fénykép)

Portálunk, a vehir.hu megkeresésére Rajki Tamás ügyvezető köszönetét fejezte ki a tréner elmúlt években nyújtott munkásságáért, valamint sok sikert kívánt számára karriere további időszakára. A klub első embere hozzátette, az új vezetőedző személyét hamarosan szintén bejelentik majd, a szurkolók irányába pedig reményét fejezte ki, hogy a támogatás töretlen marad, hiszen a csapat célja továbbra sem változott.

Fehér Zsolt az elmúlt négy évben 153 mérkőzésen irányította a veszprémi futsalcsapatot, amellyel az MVFC Berettyóújfalu elleni, klubtörténelmi Magyar Kupa-győzelem mellett kupaezüstöt és két alkalommal bajnoki bronzérmet is ünnepelhetett.

Az ÁSF Nyíregyháza elleni péntek esti (18.30) hazai rangadón átmenetilegTatai József irányítja majd a csapatot. 

Simon Dániel
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
5-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
9-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2026. február 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2025/26
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2026. március 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. március 16. 18:00
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. március 20. 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 27. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. április 3. 19:00
Helyszín
Nyírbátor, Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. április 20. 0:00
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2026. április 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2026. május 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2026. május 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. május 18. 18:00
Helyszín
Debrecen, DESOK Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2026. május 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.