Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 7. Rezső
Veszprém
6°C
2025. november 7. Rezső
Veszprém
6°C

Ezerszer hazai környezetben

2024. december 2. 12:10
Története ezredik hazai tétmérkőzését játszotta a veszprémi férfi kézilabdaklub a Pelister elleni csütörtöki Bajnokok Ligája-összecsapás során. Az újabb győzelemmel sikerült tovább javítani az amúgy is imponáló mérleget, hiszen ez volt az egyesület 927. itthoni diadala, ami ezer meccsre vetítve közel 93 százalékos teljesítmény.

Lelkes szurkolóinak is köszönhetően Veszprém mindig oroszlánbarlangnak számított a magyar férfi kézilabdában. Ide nem szívesen jöttek az ellenfelek, mert – ahogy a statisztika is mutatja – csak keveseknek és csupán elvétve termett babér. Veszprémbe nem győzni jártak a hazai csapatok, de a külföldiek sem, éppen ezért óriási sikernek számított, ha pontokkal távoztak innen.

Így volt ez már a kezdetekkor is. Az NB II-ből történt kiesés után a Bakony Vegyész Torna Clubból kivált, és 1977 elején Veszprémi Építők SK néven újjászervezett csapat a Kádár utcai szabadtéri, bitumenes pályán játszotta első meccseit a megyei bajnokságban. Ott, ahol akkoriban telt ház, több ezer néző szurkolt a BVTC 1970-ben hazai bajnokságot, három évvel később pedig Magyar Népköztársasági Kupát nyert női együttesének, melyben több válogatott játékos kézilabdázott. Ahogy jöttek a sikerek, úgy nőtte ki a létesítményt a férficsapat, és teremtett magának saját otthont a Felszabadulás, mai nevén Jutasi úton. Sok nagy csata színhelye volt az a katlan, amire idővel egy szövetségi határozat tette rá a lakatot.

Teremsport lett a kézilabda, az NB I-ben szereplő csapatok pedig rövid türelmi időt kaptak arra, hogy salakról és bitumenről csarnokba vigyék a meccseiket. Időszerű döntés volt, hiszen a legtöbb országban már korábban is fedett pályán kézilabdáztak, kizárva az időjárás okozta viszontagságokat. Csak egy példa: zuhogó esőben játszották az egyik Várpalota-Veszprém megyei derbit a bányászvárosban, amikor az átázott és alaposan meghízott labda birtoklása is komoly technikai felkészültséget igényelt, így az a meccs nem a kézilabdáról szólt. Aztán a labda elkapása a teremben is gondot okozott, ezért kezdték alkalmazni – és alkalmazzák a mai napig – a wax néven ismertté vált ragasztót. (Azóta mindkét ikonikus helyszínt beépítették: a Kádár utcai pálya helyén nemrég parkolót alakítottak ki, a Jutasi úton a Spar Áruház építésekor szűnt meg véglegesen a bitumenes kézilabdapálya.)

Az Építők 2008 őszétől a Veszprém Arénában játssza hazai mérkőzéseitAz Építők 2008 őszétől a Veszprém Arénában játssza hazai mérkőzéseit

A veszprémi kézilabdázók első fedett otthona a stadion munkacsarnoka volt, de ott csak MNK-meccset játszott a férficsapat, mert a legfeljebb 200 főt befogadó nézőtere miatt ez nem volt igazi megoldás, de a városnak nem volt pénze igazi sportcsarnok építésére. Aztán iskolai tornateremként elkészült a Március 15. utcai létesítmény, melynek falai között ellenfélként a világ legjobb kézilabdázói is játszottak. Itt szerezte első magyar bajnoki címét az Építők 1985-ben, és játszotta első európai kupadöntőjét 1992-ben. A német Milbertshofen elleni KEK-döntő első felvonásán közel 10 percen át nem találtak kapuba a csapatok, aztán 10-9-es félidő után 24-14-re nyert az akkor Bramac VSE néven szereplő csapat, s a müncheni visszavágó 20-27-es megnyerésével, így kettős győzelemmel hódította el a kupát. Aztán a következő évi újabb, ám ezúttal sikertelen KEK-döntő után játszottak itt Bajnokok Ligája döntőt is 2002-ben, amikor az SC Magdeburg volt a Fotex KC ellenfele. A hazai 23-21-es győzelem nem volt elég a németországi visszavágóra, amit 30-25-re megnyertek Stefan Kretzschmarék. Egyáltalán nem túlzás, hogy mindhárom kupadöntőn a csilláron is lógtak az emberek, mert azokat a meccseket mindenki a helyszínen akarta látni, nem a televízióban. Akinek sikerült bejutni a csarnokba, a végeredménytől függetlenül soha nem felejti el egyiket sem.

Ahogy erősödött a csapat, és lett az európai élklubok méltó vetélytársa, úgy lett egyre feszítőbb probléma a létesítményhelyzet. A nagy csapatok közül senki sem játszott iskolai tornateremben, csak a Veszprém. Az ide érkező ellenfelek játékosai, vezetői nem is leplezték döbbenetüket. Voltak, akik azt hitték (az első BL-győztes spanyol Teka Santander játékosai és vezetői), hogy taktikai megfontolásból hozták ide a meccset a hazaiak, nehezen vették tudomásul, hogy ez a legjobb csarnok a városban.

Első lépésben a Március 15. utcai létesítmény kibővítésére került sor az ezredforduló idején. 2000 őszén egy kivételével minden bajnoki mérkőzését a pályaválasztói jog felcserélésével idegenben játszotta a csapat. A kivétel a Szeged elleni rangadó volt, melyet Várpalotán rendeztek, de ott is biztos veszprémi győzelem született (22-16). Tavasszal pedig a felújított csarnok átadása előtt egy NB I-es meccset a Vetési gimnázium tornacsarnokába vittek. Annak ellenére, hogy egy kis csapat, a Pécs volt az ellenfél, a lépcsőkön is ültek, a lelátó fölötti folyosón pedig annyira összepréselődve álltak az emberek, mint a halak a heringes dobozban. Az őszi hazai KEK-meccseket pedig Pápán bonyolították a litván Siauliai és az osztrák Bregenz ellen.

A létesítményhelyzet a Veszprém Aréna 2008. júliusi átadásával oldódott meg. Akkor a pesszimisták azt jósolták, hogy csak elvétve fog megtelni az 5000 nézőt befogadó lelátó. Nem lett igazuk. Sokszor volt telt ház, így csakhamar ezt is kinőtte a világhírű kézilabdacsapat és szurkolótábora.

Darcsi István
Tál Dominik
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 17:30
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
26-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. május 30. 19:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. június 4. 18:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
holnap 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
további cikkek
Minden hibát azonnal lereagált Erről jut eszembe… Minden hibát azonnal lereagált Sokan állítják, hogy a röplabda esztétikai sport – aki szép lányokat akar látni, járjon női meccsekre. Van, aki azt mondja, azért szépek a röplabdás csajok, mert jellegénél fogva ez a sportág szép alakúvá tesz. Hogy így van-e vagy sem, mindenki eldöntheti magában, hiszen ízlésbeli dolgokban nem lehet egységes álláspontot megfogalmazni. Ami viszont tény: a veszprémi Táncsics iskola tornatermében szombaton lejátszott VEHIR-VESC – Vidux-Szegedi RSE NB I-es női röplabdamérkőzésen szemrevaló hölgyek csaptak össze a háló két oldalán, ám feltűnt egy férfi is a pálya mellett – Mészáros Péter, a hazai együttes vezetőedzője. 2025. november 4. 8:18 Fél éven át idegenben Erről jut eszembe… Fél éven át idegenben A Március 15. utcai sportcsarnok átalakítása miatt 25 esztendővel ezelőtt a Fotex KC Veszprém férfi kézilabdacsapata fél éven át nem léphetett pályára a saját otthonában. Ennek ellenére ebben az időszakban az együttes valamennyi hazai bajnoki és nemzetközi kupamérkőzését megnyerte. 2025. november 5. 15:01 Egyperces varázslat Erről jut eszembe… Egyperces varázslat A sportág minden szépsége, izgalma, érdekessége megmutatkozott az alapjátékidő utolsó percében az Insedo Veszprém KK-Debreceni EAC U23 NB I B-csoportos férfi kosárlabda-mérkőzésen. Hogy nem túlzás ez az állítás, azt igazolhatják azok, akik – mintegy háromszázan – vasárnap este ott voltak a Vetési Albert Gimnázium tornacsarnokában, ahol emlékezetes élményben lehetett részük – DARCSI ISTVÁN JEGYZETE. 2025. október 29. 11:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.