Az interjú apropóján az Apollo Galériában találkoztunk, ahol Zita művészeti vezetőként tevékenykedik. Míg várakoztam rá, figyeltem, ahogy magabiztos, mégis természetes nyugalommal forog a művészek és látogatók között, lendületesen kapcsolódva mindenkihez. Beszélgetésünk során mesélt arról, hogyan alakult ki a kortárs művészet iránti szenvedélye, és arról a kreatív energiáról, amely mindig új perspektívák megteremtésére ösztönzi a kortárs magyar művészetben.
Látom, folyamatos pörgésben vagy. Mennyi időd jut most a saját „gyerekre”, a Heart and Cherry galériára?
Most egy rövid ideig pop-up galériaként működtetem, de folyamatosan szervezek a művészeimnek külső helyszíneken kiállításokat, részt veszünk projektekben és különböző művészeti vásárokon is. A tevékenységem valóban sokrétű: az Apollo Galériában művészeti vezetőként is dolgozom, de a működésemnek alapeleme a kombináció. Hosszú távú célom azonban a galériám és a saját brandem megerősítése és intézményesítése.
Szerinted mi volt az a pont, amikor mérvadó lett a neved a szakmában?
Nagyon megtisztelő, ha valaki így gondolja, ha jó szakemberként tartanak számon a kortárs magyar képzőművészetben. Nagyon jó galériákat vezethettem és nagyszerű mestereim voltak, akiktől megtanultam a szakma csínját-bínját. Természetesen megvan a saját szemléletmódom és látásmódom is, ami a szakmában eltöltött több, mint 15 év alatt kialakult és árnyalódott. Jól ismerem a saját szakmai közegem, pontosan tudom, hogy mi az, amit a magam szakmaiságával hiánypótlóan hozzá tudok tenni. Bízom abban, hogy folyamatos, egyenes vonalú egyenletes munkával, magas szakmaisággal előbb-utóbb elismerik az ember tevékenységét.
Apollo Galéria
A műtárgykereskedelemhez inkább művészi szem kell, vagy gazdasági érzék?
Szerintem komplexebb képzési programokat kellene kialakítani, amelyek felkészítik a diákokat valósproblémákra, azok gyakorlatiasabb kezelésére. Én magam a különböző kihívásokkal való szembesülés során tanultam meg megválaszolni különböző jogi, adózási, műtárgyvédelmi kérdéseket, mint szerzői jogok, egyáltalán különböző szerződéses formák, műtárgyértékesítéssel kapcsolatos adózási formák, műtárgyak szállításával, tárolásával kapcsolatos szakmai kérdések, kulturális javakkal kapcsolatos törvények, külföldi szállítás esetén kiviteli engedélyek és még sorolhatnám.
Milyen hatással van a művészi és a gyakorlati megközelítés az alkotások értékelésére?
A művészeti szemléletmód rendkívül fontos, de amikor ránézek egy festményre, nem csupán a képet látom, hanem a művész fejlődését, szakmai hátterét és eddigi munkásságát is.
Értem, hogy a kép mögött milyen történet áll, és elhelyezem a művet egy globális és hazai kontextusban is. Az, hogy a művész milyen galériákkal dolgozott, milyen díjakat nyert, és hol tanult, mind hozzájárul a kép értékelhetőségéhez. Ez a mélyebb megértés valóban gazdagítja a művészettel kapcsolatos befogadói élményt.
Van valami koncepciód, egy egységes üzenet, ami alapján kiválasztod a kortárs művészeket?
Ez egy nagyon szubjektív szakma. Nem csak arról van szó, hogy az ízlésről nem vitatkozunk (De gustibus non est disputandum, lat.), hanem a galéria, a művész, a gyűjtő közötti bizalomról is. A Heart and Cherry galériában különösen fontos számomra, hogy olyan művészekkel dolgozzak, akikkel valódi kapcsolatot ápolok, és akikben megbízom. Számomra a kölcsönös bizalom és a támogatás kulcsfontosságú, hiszen a közös munkánk során bármilyen nehézségben számíthatunk egymásra.
Számodra mennyire fontos az az új generáció, amely a még nem gyűjtő, de szeretne belépni a gyűjtői piarca?
A Heart and Cherry Limited Edition 2020-ban alakult, hogy a szitanyomatok limitált kiadását népszerűsítse. Mivel ezekből csak bizonyos számú példány készül, a gyűjtők számára különösen vonzóak, hiszen a limitált kiadás a műalkotás értékét is növelheti, ráadásul megfizethetőbb árkategóriában kínálnak eredeti művészeti alkotásokat. Ez egy olyan piaci rés, amely segíti a fiatalabbak művészeti piacra történő belépését. Több példát is láttam arra, hogy valaki előbb sokszorosított grafikákat kezdett el vásárolni, majd szépen lassan megérkezett az egyedi műalkotásokhoz.
A szitanyomatok és a litográfiák tökéletes előszobái lehetnek a műgyűjtésnek.
Kizárólagosan melyik művészekkel dolgozol együtt?
Először a pécsi származású, Párizsban élő Magyarlaki Bencével kezdtem együtt dolgozni, utána a Zentai születésű Dukai Istvánnal, majd a magyar származású, de gyerekkora óta Amerikában élő Josef Kristofolettivel. Több művésszel is figyeljük egymást, beszélgetünk a lehetséges együttműködésekről, de nem áll szándékomban mesterségesen felduzzasztani a művészgárdámat, mert egyedül dolgozom, mindenkire szeretek időt szánni, és ennyi alkotóval minőségi munkát tudok folytatni, senki nem érzi a többiekhez képest hátrányban magát.
Hogy érzed a Heart and Cherry erősíti Sárvári Zitát, vagy fordítva? Melyik az erősebb brand?
Jelenleg nagyon kényelmes a pozícióm: jól működik a galéria, de mellette vannak szabad és független művészeti tanácsadói pozícióim. Igyekszem kiegyensúlyozni a kettőt, és egyébként pont ezen gondolkodom most, hogy vissza kéne hódítanom a saját nevemet, és a Sárvári Zita alá besorakoztatni a tevékenységeimet, mert sokan számítanak a szakmai segítségemre, legyenek azok galériát nyitni vágyók vagy képzőművészek, akik szeretnének belépni a piacra. Mellette marad a Heart and Cherry, mint galéria, ami a saját játszóterem, ahol mindenfajta kontroll nélkül tudom képviselni a saját esztétikai világom és művészeti állásfoglalásom.
Gyerekkori szimbólumok a szív és cseresznye, ha jól tudom.
Szív volt a jelem a bölcsődében és cseresznye az óvodában. Volt egy epifániám néhány évvel ezelőtt erről. Abszolút illik rám a két szimbólum konnotációja, kultúrtörténeti vonatkozása. Nagyon jó az üzenete mind a kettőnek. Ráadásul a végtelenségig tudom cizellálni a Heart and Cherry Limited Edition-ös csoportos kiállításaimnak a címválasztását is velük, különböző mondásokra, irodalmi művekre, szimbolikus ünnepekre reflektálva, ezáltal a jelentést árnyalva: „Cherry-picking”, „Cherry on top”, „Cseresznyéskert” Csehov után, vagy ,,Cseresznyevirágok” a szimbolikus Sakura ünnep után. A cseresznye amúgy is a kedvenc gyümölcsöm, a családi kertekben megtalálható árnyas fákon sokszor időztem gyerekként cseresznyemagokat köpködve a világra.
Maradva a gyerekkorodnál, mesélnél kicsit a várpalotai és veszprémi gyökereidről?
Nagyon meghatározó számomra Veszprém megye. Nagyon különleges megye, minden adott benne, kulturálisan sokszínű, a helytörténete gazdag, földrajzilag változatos. Ha Várpalota, akkor az építészeti kincsei, szoc.reál köztéri szobrai, vagy kiemelkedő és az országban egyedülálló képzőművészeti hagyatéka, ami formált engem fiatalon. Anyukám a várpalotai kulturális élet egyik kiemelkedő szereplője volt és az, a mai napig. 20 évig intézményvezető volt Várpalotán, ezért a város történelmi, kulturális és képzőművészeti múltjáról nagyon sokat tanultam tőle. Ha Veszprém, akkor Enyhe Fintor. Sokat buliztunk ott fiatalon. Ha Balaton, akkor Badacsony, ahol apukám dolgozott éveken keresztül, ezért a nyarakat ott tölthettem abban a reformkori csodavilágban, és teniszezni is ott tanultam.
Mennyire formálta a későbbi látásmódodat és művészeti érzékenységed ez a közeg?
Nagyon, különösen a szüleimmel folytatott beszélgetések. Apukámnak is van nyitottsága és fogékonysága az építészet és a művészet iránt, és ez mind abba az irányba terelt, hogy közel kerüljek a művészetekhez. Sokáig nem volt konkrét elképzelésem arról, mivel szeretnék foglalkozni, de folyamatosan művészeti feladatok találtak meg. Nyaranta a várpalotai klasszicista stílusú zsinagógában, a ma is galériaként működő Nagy Gyula Galériábanteremőrködtem, gimnazista koromban kiállítás kritikákat írtam a Veszprém Megyei Naplóba, egyetemi éveim alatt is gyakran rám bízták a tanszéki kiállítások szervezését, és Pécsett, a Bázis Galériában volt a legelső szakmai gyakorlatom Pál Zoltán szobrászművész szakmai vezetése alatt…
Pécsett jártál egyetemre, megfordultál Berlinben és végül Budapestre költöztél. Mit adtak neked ezek a városok?
Igen, egy évet Berlinben tanultam Erasmus ösztöndíjjal, ahol kultúratudományt és európai etnográfiát hallgattam. Alapvetően társadalomelméletet tanultam Pécsett, a kommunikáció- és médiatudomány szak társadalomelmélet alapokra épül, így foglalkoztunk antropológiával, etnográfiával és más kultúraelméletekkel. Emellett esztétikát, vagyis művészetfilozófiát hallgattam még. A művészettörténetet részben autodidakta módon sajátítottam el, külön órákat hallgattam a Pécsi Művészeti Karon Tolvaly Ernőtől, hogy elmélyítsem tudásomat. Az esztétikai és társadalomtudományi szemléletmód miatt a művészethez való hozzáállásom eltér a művészettörténész kollégáimétól. A Pécsen töltött egyetemi évek meghatározóak számomra. Ott alakultam ki. Életre szóló barátságokat kötöttem. Berlinre szükségem volt ahhoz, hogy kinyíljon a világ, hogy árnyalódjon a személyiségem, mélyüljön a világról alkotott képem. Budapestre, bár apai oldalról a család budapesti, kényszerűségből költöztem, hiszen ez a város a művészeti piac központja, és itt kaptam meg életem első munkáját a Virág Judit Galéria és Aukciós házban, aminek segítségével megérkeztem oda, ahová tartozom.
Miben mutatkozik meg ez a másság? Ha három szóban kellene, hogyan jellemeznéd magad?
Nem mondhatom, hogy forradalmi vagyok, mert a szakmámnak van egy működési modellje, amihez sokszor alkalmazkodnom kell, de mindig próbálom egy kicsit feszegetni a határait mindennek. Szóval az egyik szó a reformer lenne. A másik is ebből következik, a bátran kísérletező, aki nem fél a normáktól eltérni. Emellett lehet, hogy a rendhagyó fogalma illhet rám. Vagy ezek szinonimák?
