A program pénzügyi és tárgyi alapjait közel 17 millió forintos támogatás biztosította, amely lehetővé tette a kutyák számára szükséges kennelek, felszerelések, valamint a megfelelő higiéniai és szakmai háttérfeltételek megteremtését. Az infrastruktúra azonban önmagában nem magyarázza a kezdeményezés különleges értékét, a program valódi innovációját a humán és állati résztvevők közötti dinamikus, kölcsönös fejlődést eredményező kapcsolati hálózat kialakítása adja.
A menhelyekről érkező kutyák jelentős hányada korábbi életútjuk során súlyos pszichés és fiziológiai stresszhelyzeteknek volt kitéve. A hosszan tartó bizonytalanság, a mozgás- és társas kapcsolat-hiány, valamint a kiszámíthatatlan, ingerszegény környezet tartós stressz-állapotot idéz elő az állatokban, amely a stresszélettan klasszikus mechanizmusai szerint (Beerda et al., 1997) a kortizolszint emelkedéséhez, az immunfunkciók gyengüléséhez és a magatartásbeli abnormalitások fokozódásához vezethet. Az ilyen háttérrel érkező kutyák nem feltétlenül mutatnak kóros agressziót vagy félelmi reakciókat, de a bizalmatlanság, a szociális bizonytalanság és a környezet iránti érzékenység a viselkedésükben egyértelműen tetten érhető.
A börtönprogram célzottan ezt a pszichológiai instabilitást igyekszik csökkenteni. A fogvatartottakkal való rendszeres, strukturált kapcsolat során a kutyák fokozatosan megtanulják az emberi jelenlét kiszámíthatóságát, a törődéshez kapcsolódó pozitív megerősítéseket, és az alapvető viselkedési normákat. A rendszeres interakciók következtében az állatok oxitocinszintje emelkedik (Handlin et al., 2011), amely szorosan összefügg a kötődés, a biztonságérzet és a szociális kapcsolatok megerősödésével. A stresszreakciók enyhülése, a környezethez való adaptáció javulása, valamint az emberi jelenlét pozitív újratanulása együttesen olyan viselkedésformák kialakulását támogatja, amelyek jelentősen növelik a kutyák örökbefogadási esélyeit.
Az elítéltek oldaláról a program legalább ennyire mélyreható pszichoszociális változásokat generál. A börtönkörnyezetben az elszigeteltség, a társas interakciók hiánya, valamint a kontrollált szociális tér alapvetően roncsolja az egyének önértékelését, kapcsolódási képességét és társas készségeit. A kutyákkal való rendszeres gondoskodási kapcsolat során lehetőség nyílik a gondoskodási viselkedésminták újratanulására, a felelősségtudat fejlődésére, valamint az empatikus készségek megerősödésére. A pozitív visszacsatolás (az állatok öröme, bizalma) korrigálja a deviáns szocializációs mintákat, növeli az önhatékonyság érzését, és segíti az érzelmi önszabályozást is (Britton & Button, 2005).
A gondozás aktusa tehát nem pusztán instrumentális cselekvéssorozat, szimbolikus jelentéssel is bír: az állattal való törődés során az elítéltek újradefiniálják saját társas értéküket, és átértékelik az élethez való viszonyukat.
A kutya, mint feltétel nélkül reagáló, érzelmileg őszinte társ, lehetőséget teremt a bizalom, a lojalitás és a türelem megtapasztalására, amely készségek a társadalmi reintegráció során nélkülözhetetlenek.
A nemzetközi kutatások alátámasztják, hogy az állat-asszisztált rehabilitációs programokban résztvevő elítéltek körében alacsonyabb a visszaesési arány, magasabb a szabadulás utáni foglalkoztatási sikeresség, valamint erősebb a közösségi normákhoz való alkalmazkodási hajlandóság (Furst, 2006). Az érzelmi kötődés kialakulásának biológiai és pszichológiai mechanizmusai — különösen az oxitocin-felszabadulás és a stresszkezelés javulása — szintén hozzájárulnak a mentális egészség általános javulásához.
A magyarországi program társadalmi szinten is jelentős üzenetet közvetít: az együttérzés, a felelősségvállalás és az újrakezdés lehetősége olyan értékek, amelyek mentén a társadalmi kohézió erősíthető.
Ovádi Péter állatvédelmi biztos is erre hívta fel a figyelmet, amikor hangsúlyozta: „Ez a program nem kizárólag az állatok megmentéséről szól, az emberi életminőség, az érzelmi felelősségvállalás és a közösségi érzékenység fejlesztéséről is."