Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

A Veszprém kiütötte az angol bajnokot a BL-selejtezőben!

2025. augusztus 26. 19:06
Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden.

Tizennégy éves fennállásának első nemzetközi tétmeccsét játszotta kedd este a VEHIR.HU Futsal Veszprém – a magyar bajnok a Bajnokok Ligája selejtezőjének H csoportjában az angol aranyérmes Bolton Futsal Clubbal csapott össze Athénban.

Fiatal, fejlődő sportág a futball hazájában
Angliában a futsal még fiatal sportágnak számít, a labdarúgás árnyékában csak az utóbbi években kezdett fejlődni. A Bolton Futsal Club ennek a folyamatnak fontos szereplője, rendszeres résztvevője a Bajnokok Ligájának, bár európai szinten nem tartozik az élcsapatok közé.

A görög fővárosba harminc veszprémi szurkoló is elutazott, akik a tőlük megszokott vehemenciával buzdították kedvenceiket a történelmi összecsapáson. Az ugyancsak történelmi gólra aztán egyetlen percet sem kellett várni a drukkereknek. Hadházi ívelt szögletét a 13. (!) BL-idényében szereplő Dróth bravúros mozdulattal máris a hálóba juttatta – bombagóllal szerzett vezetést a Veszprém (1. perc: 1-0)!

Két perccel később Millar járt közel az egyenlítéshez, de az angol játékos a felsőlécet találta el. Nem kellett sokat várni az újabb gólra: egy remek akciót követően Thiago is betalált, majd őt követte a sorban Horváth – meseszerű kezdést produkált a magyar bajnok (6. perc: 3-0).

Kétség sem fért a Veszprém sikeréhezKétség sem fért a Veszprém sikeréhez

A játékrész derekához érve Kernohan került közel a szépítéshez, de Spandler magabiztos volt. Úgy tűnt, az angol bajnok magára talált, de Lipl váratlanul hatalmas gólt szerzett a jobb szélről (14. perc: 4-0).

Dobney próbálkozásánál Spandlernek kellett mentenie, ám a bakonyiak továbbra is mezőnyfölényben játszottak. A szünetig már nem zörrentek meg a hálók, így megnyugtató előnnyel vonulhatott pihenőre Marko Perics együttese (félidő: 4-0).

Galéria
VEHIR.HU Futsal Veszprém–Bolton Futsal Club 7-0 (4-0)

A fordulás után emberelőnyös taktikára váltottak az angolok. A várt siker azonban elmaradt, sőt egy labdaszerzést követően Dróth ívelt az üresen álló kapuba (23. perc: 5-0).

A Bolton azonban nem adta fel: Spandlernek két bravúrt is be kellett mutatnia. Aztán az első játékrészhez hasonlóan ismét Lipl távolról tüzelt, igaz, ezúttal bal oldalról, de a végkifejlet nem változott. Sőt, meg sem állt a mesterhármasig, fél óra elteltével már 7-0-t mutatott az eredményjelző.

Öttel a vége előtt meglepőt húztak és öt a négy elleni játékra váltottak a kék-fehérek, de több gól már nem esett. Az utolsó percben a Ria-Ria-Hungária rigmustól zengett a csarnok, a szurkolók vastapssal honorálták együttesük remek teljesítményét.

Folytatás holnap (szerdán) a norvég Sjarmtrollan ellen, majd a csütörtöki szünnapot követően pénteken következik a papírforma szerint a legkeményebb erőpróba a házigazda AEK ellen. A csoportból csak az első helyezett jut tovább a főtábla B-ágára.

Férfi futsal Bajnokok Ligája-selejtező, H csoport, 1. forduló:
VEHIR.HU Futsal Veszprém–Bolton Futsal Club 7-0 (4-0)
Athén, 120 néző. Vezette: Kirilov (bolgár)
Veszprém: Spandler – Dróth, Thiago, Hadházi, Bognár
Csere: Horváth Bendegúz (kapus), Juhász, Molnár, Horváth Benedek, Dorogi, Fellembek, Lipl, Vér, Matheus
Vezetőedző: Marko Perics
Bolton: Payne – McGrath, T. Cook, Kernohan, Palfreeman
Csere: Coates (kapus), Lawless, Barr, Butterworth, Woodworth, Millar, Dobney, Gunn, S. Cook
Vezetőedző: Stuart Cook
Gólszerzők: Dróth (1., 23.), Thiago (4.), Horváth Benedek (6.), Lipl (13., 27., 31.)

Edzői értékelés

Izgatott voltam a találkozó előtt, hiszen első alkalommal irányíthattam a veszprémi csapatot a Bajnokok Ligájában. Nagyon elégedett vagyok a mai teljesítménnyel, a játékosok mindent megtettek a pályán, amit kértünk tőlük. Jó mérkőzést játszottunk. Ugyanakkor tudjuk, hogy holnap még ennél is jobban kell teljesítenünk. Fontos, hogy megőrizzük a mai lendületet, mert az AEK elleni találkozó kulcsfontosságú lesz számunkra. A célunk egyértelmű: győzelemmel szeretnénk zárni a mérkőzést

– nyilatkozta Marko Perics vezetőedző portálunknak a lefújást követően.

A további program

Augusztus 27., szerda, 17.30
Sjarmtrollan IL (norvég)–VEHIR.HU Futsal Veszprém

Augusztus 29., péntek 20.30
AEK Futsal Club (görög)–VEHIR.HU Futsal Veszprém

vehir.hu
Kovács Bálint
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.