Az 1986-tól sikeresen lebonyolított Formula-1-es magyarországi futamok után felmerült, hogy a világ legjobb autóversenyzői után ide kell csábítani a földkerekség legjobb motorosait. És nem csak a látvány, hanem a meglévő pálya jobb kihasználtsága, valamint turisztikai okok miatt is. A Forma-1-ben nyújtott kiváló rendezésünk után nem sokat kellett lobbizni, hogy 1990-ben vendégül láthassuk a világ legjobb motorversenyzőit.
Ellentétben a Forma-1-esekkel, a gyorsasági-motoros világbajnoki futamon sokkal megengedőbbek voltak a szabályok a versenyről tudósító újságírók számára. Úton-útfélen el lehetett kapni a legnagyobb sztárokat, be lehetett menni bármelyik csapat boxába és teljesen közelről lehetett bámulni a szerelők munkáját. Minden bizonnyal sem a versenyzők, sem pedig a szerelők nem örültek az időnként tolakodó kíváncsiskodóknak, de tudomásul vették, hogy ez is a show része, és az újságírók munkájukkal reklámozzák, népszerűsítik a nem kevés pénzt felemésztő sportágat, melynek szüksége van a hírverésre, és az ily módon is szerzett támogatókra.
Mick Doohan - Honda Team
Itt láttam először a Magyarországon akkor még ismeretlen műholdas rádiós közvetítési technikát. Amikor az időmérő edzés gyors köre után egy kétfős japán stáb futva lerohanta az egyik motorost: a technikus egy bőröndből előkapott egy parabolaantennát, amit ledobott a betonra, a következő pillanatban pedig a riporter már kérdezett is és dugta a mikrofont a versenyző orra alá, a választ pedig a világ túlsó végén élőben hallgatták a japánok, mi pedig tátott szájjal csodálkoztunk.
Négy számból állt akkor a versenyprogram: a 125, a 250 és az 500 köbcentis motorok mellett összemérték tudásukat az oldalkocsisok is. Talán utóbbiak produkciója volt a leglátványosabb, főleg amikor egy technikai hiba miatt a motoros elhagyta az oldalkocsiban a kanyarok kívánta akrobatikus testhelyzeteket felvevő és így ellensúlyozó társát...
A versenyek utáni sajtótájékoztatón a magyar újságírók sosem hagytak ki egy kérdést: „Mi a véleménye a pályáról?” Megszoktuk már és jóleső érzéssel nyugtáztuk a Forma-1-es futamok kapcsán, hogy dicsérik büszkeségünket, a Hungaroringet. Ám ezúttal nem várt fordulat következett: a királykategóriát megnyerő, a későbbi években öt világbajnoki címet begyűjtő ausztrál Mick Doohan teljesen kiakadt. Mintha jégpályán motoroztam volna – dohogott az ausztrál. Döbbenetünk és értetlenségünk láttán elmagyarázta, hogy nem lett rendesen megtisztítva, így poros volt a pálya, ezért nem tudták – és nem is merték – kihozni a maximumot a motorból. Ezután nem volt több kérdés, mindenki leforrázva ült a helyén.
Természetesen tolmácsoltuk a szervezőknek a problémát, amire az volt a válasz – vagy inkább a magyarázat –, hogy nem ez volt a probléma, hanem az, hogy a kevés használat miatt még nem kenődött fel a pályára kellő mennyiségű gumi. Hogy kinek volt igaza, azt megfelelő hozzáértés hiányában a magyar újságíróknak nem sikerült eldönteni. Ami viszont tény: a következő évi versenynaptárban nem szerepelt a magyar futam. Aztán 1992-ben ismét a Hungaroringen köröztek a világ legjobb motorosai, ám ezután sokáig szóba sem került, hogy itt rendezzenek világbajnoki futamot.
Még nem történt meg a néhány napja Balatonfőkajáron lebonyolított verseny szakmai kiértékelése, de reméljük, hogy jövőre is a Balaton Parkban fognak körözni a világ legjobb gyorsasági-motorosai.
