Három orosz világklasszis kézilabdázó – Andrej Lavrov, Vaszilij Kugyinov és Alekszandr Tucskin – visszavonulása alkalmából rendezték a búcsúmérkőzést, melyre meghívták a világ legjobb játékosait. Mindhárom kiválóság nyert olimpiát, Lavrov, valamint Kugyinov Európa- és világbajnok is volt. Tucskin – aki a kétezres évek elején Éles József klubtársa volt a görög Filipposz Veriasz csapatában – viszont „csak” ezüstérmet szerzett az Eb-n és a vb-n. Szóval, nem akárkiket tisztelt meg az orosz és a nemzetközi kézilabda-szövetség, az IHF, amikor megszervezték a húsz évvel ezelőtti meccset, melyet a World Team néven pályára lépő világválogatott nyert meg 19-18-as félidei vezetés után 37-33-ra. Pásztor István, az MKB Veszprém KC balszélsője négy góllal járult hozzá együttese sikeréhez, klubtársa, a horvát olimpiai és világbajnok Vlado Sola pedig remek védésekkel jeleskedett, akárcsak alkalmi kapustársa, a szintén veszprémi kötődéssel rendelkező Szathmári János. Az akkor Barcelonában kézilabdázó, ma a veszprémi klub sportigazgatói posztját betöltő Nagy László is meghívást kapott a világválogatottba, de vízumproblémák miatt nem tudott elutazni Moszkvába, ám előtte és utána, összesen háromszor játszott a világ legjobbjai között. A kispadon is ült egy magyar: az elmúlt évszázad legjobb hazai férfi kézilabdázójának megválasztott Kovács Péter másodedzőként segítette a világválogatott szövetségi kapitánya, a horvát Sead Hasanefendic munkáját. Nem mellesleg korábban játékosként Kovács Pétert négyszer hívták meg a világválogatottba.
Először 1968-ban gyűjtötték össze a világ legjobb férfi kézilabdázóit. A házigazda csehszlovákok elleni, Karvinában megrendezett mérkőzésre három magyar játékos kapott meghívást: Fenyő András, Marosi István és a 2000-ben edzőként a veszprémi Fotex KC-vel Magyar Kupát nyert Kovács László. A később a Veszprémi Építőkkel is sikereket elért világklasszis kapus, Bartalos Béla kétszer szerepelt a világválogatottban, ahogy a veszprémi klubikon, Éles József, aki a Fotex KC-t képviselte 1994-ben Kairóban Egyiptom, 1997-ben pedig Odenseben Dánia ellen. Rajta kívül később másik két veszprémi klubtársa, Pérez Carlos és Iváncsik Gergő is magára ölthette a világválogatott mezét. A családi sikertörténet része, hogy Gergő édesapja, a világbajnoki ezüstérmes jobbszélső, Iváncsik Mihály ugyancsak szerepelt a világválogatottban - összesen három alkalommal.
A „hab a tortán”, hogy a férfi kézilabda világválogatott eddig lejátszott huszonöt mérkőzése közül egyet Veszprémben rendeztek 2013. június 9-én. Ez volt Pérez Carlos búcsúmeccse, melyre Mocsai Lajos, Csoknyai István és Zdravko Zovko állította össze a magyar rekordbajnok MKB VKC ellenfelét, melyben az ünnepelten kívül olyan veszprémi kötődésű kézilabdázók szerepeltek, mint Dejan Perics, Sterbik Árpád, Mikler Roland, Marko Vujin, Pásztor István, és természetesen az ünnepelt „Csárli”, aki mindkét csapatban játszott egy-egy félidőt, és mindkét kapuba hat-hat gólt lőtt. A telt házas arénában megrendezett gólzáporos mérkőzést – melyet két veszprémi, Horváth Péter és Marton Balázs vezetett – a házigazda MKB VKC nyerte meg 41-38-ra, de az első félidő után még a világválogatott vezetett 19-18-ra.
