A veszprémiek már a mérkőzés elején egyértelművé tették fölényüket: a korai 1-1 után 11-0-s sorozattal léptek el, így gyakorlatilag az első félidőben eldőlt az összecsapás. A szünetig mindössze hat gólt kapott a hazai együttes, a védekezés stabilitását pedig a kapuban remeklő Rodrigo Corrales is segítette.
A második játékrészben sem változott a játék képe, Xavi Pascual együttese kontroll alatt tartotta a mérkőzést, miközben minden pályára lépő mezőnyjátékos gólt szerzett. A legeredményesebb Jehja Elderaa volt nyolc találattal, míg Gasper Marguc, Molnár Robin és Gáncs-Pető Máté is többgólos teljesítményt nyújtott.
Érdekesség, hogy a találkozón rendkívül sportszerű játék zajlott: mindössze egyetlen kétperces kiállítást ítéltek a játékvezetők, hétméteresből pedig csak egyet értékesítettek a felek.
A végeredmény – a 24 gólos különbség – a One Veszprém eddigi legnagyobb arányú bajnoki győzelme a 2025-2026-os idényben. A sikernek köszönhetően a bakonyiak egy mérkőzéssel kevesebbet játszva, hárompontos előnnyel vezetik a tabellát az OTP Bank-Pick Szeged előtt.
Férfi kézilabda NB I:
One Veszprém–CYEB-Budakalász 43–19 (20–6)
One Veszprém HC: Appelgren, Corrales – Petrus 1, Martinovic, Hesam 3, Ligetvári 3, Marguc 4, Dopjera 2, Lenne 1, Elderaa 8, Dodics 3, Pechmalbec 5, Gáncs-Pető 4, Adel 2, Molnár R. 4, Ali Zein 3.
CYEB-Budakalász: Nagy T., Takács Á. – Tyiskov 1, Zakor 2, Fórizs 6, Mátés 1, Vuleta 1, Tájok, Fekete 1, Varjú M. 1, Polcar 2, Száva, Kovács Á. 1, Korbel 3, Szujó, Dávid.
Kiállítások: –, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/0, ill. 1/1
Nyilatkozatok:
Xavi Pascual, a Veszprém vezetőedzője: „Egy hosszú szünet után mindig nehéz visszatérni, ezért külön örülök annak, ahogy a csapat hozzáállt a mérkőzéshez. Védekezésben nagy intenzitással kezdtünk, és a fiatalok is sokat tettek hozzá ehhez a teljesítményhez.”
Csoknyai István, a Budakalász vezetőedzője: „A Veszprém kiváló formában van, mi viszont támadásban messze elmaradtunk attól, amit szeretnénk. A következő hetekben azok ellen az ellenfelek ellen kell pontokat szereznünk, akik a mi szintünket képviselik.”
