Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

családtámogatás

Navracsics Tibor: a Versenyképes járások program az első év sikere után folytatódik Navracsics Tibor Navracsics Tibor: a Versenyképes járások program az első év sikere után folytatódik A Versenyképes járások program az első sikeres év után folytatódik, a családpolitika területén továbbra is a hagyományos családi értékek védelme áll a középpontban - hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, valamint Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár csütörtökön Tapolcán. 2025. november 13. 23:36 Mit éreznek majd a veszprémiek a kormányfő hétvégi bejelentéseiből? közélet Mit éreznek majd a veszprémiek a kormányfő hétvégi bejelentéseiből? A miniszterelnök hétvégi évértékelő beszédében nem spórolt a politikai kiszólásokkal Brüsszel, Washington, Kijev, de itthon a Tisza párt felé sem. A negyvenötperces beszédnek viszont voltak olyan fejezetei is, ahol Orbán Viktor olyan bejelentéseket tett, amik politikai ciklusokon át befolyásolhatják a magyar emberek életét. Ez pedig nem túlzás, a két- és háromgyermekes édesanyák teljes, életük végéig tartó jövedelemadó-mentességének a bejelentése pont ilyen volt a miniszterelnöktől. Hogy pontosan milyen jövőképet vázol fel mindaz, ami szombaton a Várkert Bazárban elhangzott, arról már Ovádi Pétert, a Veszprém fideszes országgyűlési képviselőjét kérdeztük. 2025. február 26. 15:41 Korábban érkeznek a januárban esedékes családtámogatási ellátások közélet Korábban érkeznek a januárban esedékes családtámogatási ellátások A családok év végi kiadásaira tekintettel, a szülők terheinek csökkentése érdekében, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is hamarabb kapják meg a decemberi családtámogatási ellátásokat az arra jogosultak - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel. 2024. december 13. 13:06 Harmincöt évre emelkedik a babaváró hitel korhatára közélet Harmincöt évre emelkedik a babaváró hitel korhatára Harmincöt évre emeli a kormány a babaváró hitel felvételének korhatárát - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten. 2024. december 12. 11:31 A kormány megduplázza a családi adókedvezményt, segíti az otthonteremtést, csökkenti az adminisztrációt, kivezet adókat közélet A kormány megduplázza a családi adókedvezményt, segíti az otthonteremtést, csökkenti az adminisztrációt, kivezet adókat A kormány a háborús nemzetközi környezetben is bővíteni szeretné a családbarát adórendszert: a tervek szerint két lépésben megduplázza a családi adókedvezményt, megőrzi a négygyermekesek, a 30 év alatti anyák és a 25 éven aluliak adómentességét, valamint 2 évvel meghosszabbítja a kedvezményes, 5 százalékos lakásáfát - közölte a Pénzügyminisztérium szerdán. 2024. október 30. 11:38 Idén is hamarabb érkeznek a szeptemberben esedékes családtámogatási ellátások Idén is hamarabb érkeznek a szeptemberben esedékes családtámogatási ellátások A szülők terheinek csökkentésére és az iskolakezdés megkönnyítése érdekében idén is hamarabb érkeznek a szeptemberben esedékes családtámogatási ellátások: a gyermekgondozást segítő ellátás (gyes), a gyermeknevelési támogatás (gyet) és a családi pótlék - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán csütörtökön. 2024. augusztus 22. 10:41 A gólyahír mellé plusz támogatás, a fiataloknak segítség jár az otthonteremtéshez A gólyahír mellé plusz támogatás, a fiataloknak segítség jár az otthonteremtéshez Az ”Otthon Veszprémben” részleteiről és az újszülöttek után járó támogatásról dr. Hegedűs Barbara alpolgármester tartott sajtótájékoztatót hétfő reggel a Városházán. 2024. április 30. 15:56 Veszprém Magyarországgal együtt előre megy, nem hátra Ovádi Péter Veszprém Magyarországgal együtt előre megy, nem hátra A legfontosabb kormányzati támogatásokról tartott sajtótájékoztatót Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője. 2021. december 3. 15:11 Jobbá tenni az egyszülős családok életét, ha csak picit is Jobbá tenni az egyszülős családok életét, ha csak picit is Egyedülálló szülőnek lenni gyakran embert próbáló feladat, de a sorstársak történetének megismerése erőt is adhat. Valahogy így működött ez Nagy Annánál is, amikor létrehozta az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványt, majd az Egyszülős Központot. A munka szépségeiről és nehézségeiről, az egyszülős családok helyzetéről beszélgettünk vele. 2020. március 19. 14:29 Novák Katalin: ma már becsülete van a nagycsaládosoknak Novák Katalin: ma már becsülete van a nagycsaládosoknak Korábban furcsán néztek a nagycsaládosokra, ma már becsületük van. A kormány nem kényszerít gyerekvállalásra, de ha valaki szülővé válna, maximálisan támogatják a törekvést- mondta Novák Katalin államtitkár csütörtök este Veszprémben. 2020. február 13. 18:57
közélet
Kiválóan szerepeltek a Veszprém vármegyei fiatalok a szakmák versenyén Hét Veszprém vármegyei diák jutott be a Szakma Sztár Fesztivál országos verseny budapesti döntőjébe, ahol szép eredményeket értek el. Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt Bruttó 3,101 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatási összeget nyert el a Veszprémi Szakképzési Centrum a „21. századi szakképző intézményfejlesztési program” keretében. Az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23–21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt a Magyarországi Helyreállítási terv és Ellenállóképességi Eszköz finanszírozási alapból, valamint hazai forrásból valósult meg.   Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét Megnevezte a leendő Tisza-kormány hét miniszterét Magyar Péter pártelnök, leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt parlamenti frakciójának első ülése után tartott sajtótájékoztatóján. A Tématerületi Kiválósági Program 2021 keretében valósul meg a Pannon Egyetem környezetvédelmi projektje A Pannon Egyetemen 2022. 01. 01. és 2025.12.31. között valósul meg az a pályázati program, amely a környezetterhelés jelentős mértékű csökkentésére irányuló innovatív technológiák fejlesztését (és elterjesztését) megalapozó kutatásokkal foglalkozik. A projekt a Tématerületi Kiválósági Program 2021 (TKP2021-NKTA-21) Nemzeti Kutatások alprogram keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól 100% támogatási intenzitással 1 140 000 000 Ft támogatást kapott. Egyensúlyban a munkában – Kiégésmegelőzés, reziliencia és vezetői készségek fejlesztése a Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálatnál A Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szakmai napot szervezett, amely a kiégés megelőzésének, a kommunikáció fejlesztésének és a vezetői kompetenciák erősítésének témáját járta körül. A rendezvény a Veszprémi Tankerületi Központ „Esélyt a gyermekeknek!” elnevezésű, RRF- 1.2.4-25 2025-00008 azonosítószámú projektjének keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Újabb fellépőket jelentett be a Gyárkert Veszprémbe jön többek között Azahriah is. Újabb fejlesztések a Deák iskolában és környezetében Az élet az országgyűlési választás után is megy tovább, mondta Gerstmár Ferenc, önkormányzati képviselő hétfő délelőtt azon a sajtótájékoztatóján, ahol beszámolt az idei évben a Haszkovó lakótelep északi részét is magába foglaló körzetében várható változásokról. Elsősorban a Deák Ferenc Általános Iskolában és annak környékén készülhetnek újításokra az érintett lakosok. Fókuszban a veszprémi jógyakorlatok Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata „PROXIMITIES” nemzetközi projektje Reggio Emilia önkormányzatának vezetésével a helyi és térségi önkormányzatokat támogatja zöldebb, egészségesebb, elérhetőbb és élhetőbb periférikus városi területek kialakításában. A kilenc országot képviselő partnerség 2026. április 14-16. között Veszprémben találkozott, hogy megismerje a város kapcsolódó jógyakorlatait. Ismét közlekedhetnek a vonatok a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon Ismét közlekedhetnek a vonatok a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon, miután elkészült a 29-es vasútvonal karbantartása - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója hétfőn a Facebook-oldalán. Forsthoffer Ágnest jelöli a Tisza az Országgyűlés elnökének A Tisza Forsthoffer Ágnest jelöli az Országgyűlés elnökének - közölte Magyar Péter, a választáson győztes Tisza Párt elnöke hétfőn a Facebook-oldalán.
sport
Dróth duplájával nyert Budaörsön a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém Dróth duplájával 2-0-ra nyert a budaörsi ARAMIS otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti összecsapásán. Mindhárom éremből nyerne egyet Tóth Edmond, a Tatabánya vezetőedzője A Magyar Kupa-ezüstérem után az Európa Kupában arannyal, a bajnokságban pedig bronzzal zárná az idényt Tóth Edmond, a Tatabánya férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője. Vármegyei foci: bajnok a Balatonalmádi SE! Hétvégén lejátszották a VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal 21. fordulójának mérkőzéseit, melyek során eldőlt a bajnoki cím sorsa is. Xavi Pascual: ezzel a játékkal bárkinek nehéz dolga lenne ellenünk Xavier Pascual Fuertes, a One Veszprém HC vezetőedzője a férfi kézilabda Magyar Kupa megnyerése után úgy értékelt: csapata kiemelkedő teljesítményt nyújtott, különösen védekezésben, és ha ezen a szinten képes játszani, bárkinek komoly kihívást jelent a legyőzése. Úszó ob: Milák a világ idei legjobbjával nyert 100 méter pillangón, Sárkány 400 méter gyorson is győzni tudott Milák Kristóf a világ idei legjobbjával, Európa-bajnoki szintet érő idővel nyert 100 méter pillangón a Sopronban rendezett úszó országos bajnokság vasárnapi zárónapján. Hátrányból fordítva nyert Balatonfüreden a VSC Veszprém A VSC Veszprém 2-1-re nyert a vármegyei rivális a Balatonfüredi FC otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi rangadóján. Szoboszlaival a soraiban a Liverpool nyerte a városi rangadót Szoboszlai Dominik gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 2-1-re nyert az Everton vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának vasárnapi városi rangadóján. Újra a csúcson: története 32. Magyar Kupa-sikerét aratta a One Veszprém HC A One Veszprém HC 34-22-re legyőzte a MOL Tatabánya együttesét a férfi kézilabda Magyar Kupa győri négyes döntőjének vasárnapi fináléjában, így története során 32. alkalommal hódította el a trófeát. A bronzérmet az OTP Bank-Pick Szeged szerezte meg, amely a szombati elődöntőben hétméteresekkel maradt alul a veszprémiekkel szemben. Női kézilabda BL: nyolcgólos előnyt szerzett Odensében a címvédő Győr A címvédő Győri Audi ETO KC 36-28-ra nyert a dán Odense HB otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének vasárnapi, első mérkőzésén. Szilágyi Benjámin: a világ egyik legjobb csapata is megbotlik Szilágyi Benjámin, a Szeged kézilabdázója szerint a Bajnokok Ligája-negyeddöntőben rájuk váró, címvédő német SC Magdeburg szombati veresége is azt bizonyítja, hogy a világ egyik legjobb csapata is megbotlik néha.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.