Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

fagylalt

Kecskesajtból fagylalt? Így rajzolta át a veszprémi Füge fagyiudvar a fagylaltkészítés határvonalait gasztronómia Kecskesajtból fagylalt? Így rajzolta át a veszprémi Füge fagyiudvar a fagylaltkészítés határvonalait Az öreg Bagaméri valószínűleg lefordulna a fagylaltos kocsijáról, ha megtudná, eljött az az idő, amikor a fagylaltkínálat már nem merül ki csupán a csoki, vanília, esetleg a citrom variációiban. Sőt, a klasszikus alapanyagok mellett olyan összetevők is egy fagylalt részét képezhetik, mint a sós mandula, rozmaring, vagy éppen a kecskesajt, amihez elég bátrak voltak a veszprémi Füge fagyiudvar vezetői, hogy fogják és fagylaltot készítsenek belőle. Az eredmény nem maradt el: Mekkóstollak fantázianevű alkotásuk 2025-ben a Balaton fagyija lett. Bemutatjuk ezt a történetet, az első ötleteléstől a zsűri sokat mondó félmondatáig. 2025. május 27. 21:49 A Balatonnál is kapható lesz a vatikáni fagyi Balaton A Balatonnál is kapható lesz a vatikáni fagyi A 2025-ös szentév hivatalos fagylaltja, a pirított mogyorós – csokoládés Halleluja a Vatikán mellett Európa több mint 250  városában, köztük a Balatonnál is kapható lesz – szemlézi a Balatoni Turizmus Szövetség közleményét a VG. 2025. március 19. 10:16 A Balaton kedvenc fagyijai közt a veszprémi Füge fagyiudvar egyik alkotása A Balaton kedvenc fagyijai közt a veszprémi Füge fagyiudvar egyik alkotása Tizenegyedik alkalommal szervezték meg a Balaton Fagyija gasztroversenyt, ahol a Füge fagyiudvar pstós, ricottás fügefagyija különdíjas lett. 2024. május 13. 10:22 Balatonfüreden készül az év fagylaltja Balatonfüreden készül az év fagylaltja A Magyar Cukrász Ipartestület 2022-ben 25. alkalommal rendezte meg a nagy népszerűségnek örvendő Év Fagylaltja versenyt. 2022. július 13. 10:43 A Balaton idei fagyija hársmézzel, mandulával és almával készül A Balaton idei fagyija hársmézzel, mandulával és almával készül A balatonmáriafürdői Florida Fagyizó hársmézzel, karamellizált mandulával és almával készülő Mézesem nevű fagylaltja lett a Balaton Fagyija verseny idei győztese - derült ki hétfőn a balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpontban megrendezett díjátadó ünnepségen. 2021. június 14. 17:10 Balatonfüredi cukrász passió-karamellje lett az év fagylaltja Balatonfüredi cukrász passió-karamellje lett az év fagylaltja Dobó Norbert balatonfüredi cukrász passió-karamellje lett az év fagylaltja, és ő szerezte meg az ezüstérmet is törökmézes vaníliájával. 2020. július 16. 4:00 Díjazták a veszprémi családi fagyizó különlegességét Díjazták a veszprémi családi fagyizó különlegességét Tök Jó, ami tényleg tök jó – különdíjat nyert a veszprémi Völgy fagyizó tökmagos sós vaníliája a BTSZ által hirdetett 2020-as Balaton fagyija megmérettetésen. 2020. június 23. 12:00
közélet
Orbán Viktor: Ez most nem a kísérletező kedvű holdkórosok ideje Ez most nem a kísérletező kedvű holdkórosok ideje; a veszélyek korában élünk, békés, biztonságos, kiszámítható életet csak szavatartó, hűséges és tapasztalt kormányok adhatnak a nemzeteknek - jelentette ki Orbán Viktor pártelnök, kormányfő a Fidesz szombati budapesti kongresszusán, ahol bemutatták a 106 egyéni képviselő-jelöltjüket is. Két új név is van a Fidesz-KDNP Veszprém vármegyei jelöltjei között Hegedűs Barbara és Takács Péter először mérettetik meg magukat országgyűlési választáson, Ovádi Péter és Navracsics Tibor pedig újrázna 2026-ban. Ők Veszprém vármegye négy választókörzetének fideszes jelöltjei. Hivatalosan is bejelentették: Ovádi Péter a Fidesz-KDNP jelöltje Veszprémben Harmadik képviselői ciklusát kezdheti meg Ovádi Péter, amennyiben az áprilisi országgyűlési választáson ismét sikerül megnyernie Veszprém vármegye 1-es választókörzetét, ahol immáron hivatalosan is ő a kormánypárt jelöltje. Tisztelet a Don-kanyar és a II. világháború veszprémi hőseinek A Don-kanyarnál és a II. világháborúban elhunyt veszprémi hősi halottak előtt tisztelegtek szombaton délelőtt. Fejet hajtottak Brusznyai emléke előtt Brusznyai Árpádra, az 1956-os forradalom veszprémi mártírjára emlékeztek pénteken, halálának 68. évfordulóján a Megyeház téren.  Gázolt a vonat Tárnok előtt, korlátozásokra kell készülni a székesfehérvári vonalon A Déli pályaudvarról pénteken nem sokkal 10 óra után Székesfehérvárra elindult Z30-as vonat Tárnok előtt elütött egy embert, ezért a székesfehérvári vonalon közlekedő távolsági vonatoknál hosszabb menetidőre, az elővárosi járatoknál járatkimaradásokra lehet számítani - közölte a MÁV. Útinform: súlykorlátozást vezetnek be a tehergépjárművekre pénteken 11 órától több autópályán A télies útviszonyok és a hóhelyzet miatt előreláthatóan pénteken 11 órától 7,5 tonna össztömeg felett súlykorlátozást vezetnek be a tehergépjárművekre több autópályán és egy autóúton - közölte az Útinform. MÁV: az észak-balatoni vonalon okoz jelentősebb fennakadást a téli időjárás Az észak-balatoni vonalon okoz jelentősebb fennakadást a téli időjárás péntek hajnalban, a többi vonalon azonban folyamatos a közlekedés - közölte a MÁV. Nagykarcsi 75 éves Csütörtök délután különleges születésnapi beszélgetésre került sor a Művészetek Háza Veszprém S-Stúdiójában. Az est főszereplője Nagy Károly, vagy ahogy Veszprémben szinte mindenki ismeri: Nagykarcsi (így egyben) volt, a város kulturális életének meghatározó alakja, a Művészetek Háza Veszprém alapító igazgatója, népművelő, rendezvényszervező, közösségteremtő. Kontrát Károly nem folytatja képviselőként – biztos, hogy új jelöltje lesz a Fidesznek a Balaton-parton Kontrát Károly közleménye szerint maga kérte Orbán Viktort, hogy hadd adja át a stafétát más fideszes politikusnak.
sport
Női kézilabda Európa-liga: Vereséggel debütált a csoportkörben az Esztergom A MOL Esztergom elvesztette története első csoportmérkőzését a nemzetközi kupaporondon, miután vasárnap 34-32-re kikapott a dán Nyköbing Falster vendégeként a női kézilabda Európa-ligában. Női kézilabda Európa-liga: A címvédő legyőzésével rajtolt a csoportkörben a Mosonmagyaróvár A Mosonmagyaróvár 36-34-re legyőzte a három magyar játékost foglalkoztató vendég német Thüringer HC-t a női kézilabda Európa-liga első csoportfordulójában. Futsal Eb-felkészülés: Háromgólos vereség a franciáktól Az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi futsalválogatott 5-2-re kikapott a házigazda francia csapattól Clairefontaine-ben zárt kapus mérkőzésen. Nagy csatában maradt alul az Insedo Veszprém KK Hiába vezetett többször is a hajrában, idegenben továbbra sem tudott nyerni az Insedo Veszprém KK: a TF-BP 82-74-re múlta felül a bakonyiakat az NB I/B Piros csoport 15. fordulójában. Térdsérülés miatt véget ért a Győr svéd beállójának idénye Súlyos térdsérülés miatt hosszú kihagyás vár Linn Blohmra, a bajnoki és Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának svéd beállójára. Női kézilabda BL: Először győzött hazai pályán a szezonban a Debrecen A Debrecen idénybeli első hazai győzelmét aratta a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, amelynek szombati játéknapján 26-24-re nyert a norvég Storhamar HE ellen. Női kézilabda BL: Fontos két pontot gyűjtött Dániában a Ferencváros A Ferencváros fontos két pontot szerzett a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szombati játéknapján, miután kiélezett találkozón 28-27-re nyert a dán Ikast otthonában. Férfi kézilabda Eb-felkészülés: Hatgólos magyar győzelem Románia ellen Felcsúton A magyar férfi kézilabda-válogatott 40-34-re legyőzte Romániát a szombaton Felcsúton zárt kapuk mögött rendezett felkészülési mérkőzésen. Győzelemmel kezdte az új évet a VEHIR-VESC Magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata a sereghajtó Kecskemét ellen az NB I 12. fordulójában, szombaton. Férfi vízilabda Eb: A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15-7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.