Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
9°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
9°C

gazdaság

A vártnál több diák élt a nyári munka lehetőségével Veszprém megyében A vártnál több diák élt a nyári munka lehetőségével Veszprém megyében Az előre tervezettnél több diák vehetett részt idén a Nemzetgazdasági Minisztérium által támogatott nyári diákmunka-programban Veszprém megyében. 2018. szeptember 5. 10:19 Zöld BakonyÉRT Ipari Park épül Csetényben Zöld BakonyÉRT Ipari Park épül Csetényben Csetény Község Önkormányzata számú pályázat keretében ipari park építésére nyert támogatást. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott, vissza nem térítendő támogatás összege 164 619 963 forint. A beruházás előreláthatólag 2019. április végén befejeződik. A projekt célja a községben dolgozó vállalkozások, illetve az ide települő vállalkozásoknak megfelelő adottságú ipar területet biztosítása. 2018. augusztus 31. 8:50 Aranyláz a napenergia piacán Aranyláz a napenergia piacán A zöldenergiában rejlő lehetőségek kiaknázása jó tíz éve foglalkoztatja már a fenntarthatóság igéjét hirdetőket, a nyugat-európai példákat leszámítva azonban a piacot nem nagyon mozgatták meg a környezetvédő hangok. Eddig. Most úgy tűnik, idehaza is beindulhat a zöldforradalom, a legnagyobb szeletet pedig a napenergia fogja kitenni. 2018. augusztus 29. 17:16 A magyarok 44 százaléka nem a legmagasabb iskolai végzettségének megfelelő helyen dolgozik A magyarok 44 százaléka nem a legmagasabb iskolai végzettségének megfelelő helyen dolgozik A magyar munkavállalók 44 százaléka nem azon a területen dolgozik, amelyben a legmagasabb végzettségét szerezte, ráadásul további 44 százalék, főként a magasabb kereseti lehetőségek miatt aktívan gondolkodik a pályaváltáson - derül ki a Proffession.hu 1000 ember bevonásával készített online reprezentatív felméréséből. 2018. augusztus 24. 11:34 Porga Gyula: Veszprém környékén van munkaerőtartalék Porga Gyula: Veszprém környékén van munkaerőtartalék Veszprémben gyakorlatilag megszűnt a munkanélküliség, Porga Gyula szerint a környéken viszont még van tartalék munkaerő. A polgármesterrel az autopro.hu készített interjút. 2018. augusztus 4. 15:07 Veszprémi gyárlátogatáson vett részt a svájci nagykövet Veszprémi gyárlátogatáson vett részt a svájci nagykövet Peter Burkhard szerint nem áll távol a két ország munkához való hozzáállása. 2018. augusztus 2. 17:36 Megjelent a Gyakornoki program a Közép-magyarországi régióban című pályázati felhívás Megjelent a Gyakornoki program a Közép-magyarországi régióban című pályázati felhívás Fiatalok munkahelyi tapasztalatszerzését, ezáltal közvetlen munkahelyteremtés elősegítését támogató pályázati felhívás jelent meg majdnem 1 milliárd forint értékben egyéni vállalkozók, mikro-, kis- és középvállalkozások részére - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t. A támogatási kérelmeket augusztus 31-étől október 1-ig lehet beadni a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében, a Közép-magyarországi régióban tervezett projektek megvalósítására - tette hozzá az államtitkár. 2018. augusztus 1. 10:57 Debrecenben épít gyárat a BMW Debrecenben épít gyárat a BMW Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. 2018. július 31. 11:57 Újabb mélypontra esett a munkanélküliség a második negyedévben Újabb mélypontra esett a munkanélküliség a második negyedévben Az április-júniusi időszakban, azaz a második negyedévben, újabb mélypontra, 3,6 százalékosra esett a munkanélküliségi ráta, amely egy év alatt 0,7 százalékponttal csökkent. 2018. július 27. 10:31 Bővítések a Beurer GmbH magyar leányvállalatában Bővítések a Beurer GmbH magyar leányvállalatában Ünnepélyesen felavatták a veszprémi Beurer-Hungaria Kft. új üzemcsarnokát hétfőn. Dr. Hans-Dieter Bühler Pro Meritis díjat vehetett át. 2018. július 16. 15:42 SPARtai helyzet a belvárosban SPARtai helyzet a belvárosban Átalakítás miatt bezárt a belváros legnagyobb szupermarkete. Ősszel visszatérnek, de a bevásárlást addig is meg kell oldani. 2018. július 6. 4:00 Milliárdos befektetéssel nyit gyártó- és kutatóközpontot a Pannontej Milliárdos befektetéssel nyit gyártó- és kutatóközpontot a Pannontej Több milliárd forintos beruházással megduplázza veszprémi üzeme gyártókapacitását Magyarország vezető sajtgyártó és -forgalmazó vállalata, a Pannontej Zrt. A vállalat egyik legnagyobb globális innovációs és fejlesztési központját telepíti a városba, illetve új munkahelyeket teremt. 2018. június 14. 14:50 Ha az otthoni műhelyben szerelget, már alkalmas lehet a munkára Ha az otthoni műhelyben szerelget, már alkalmas lehet a munkára Míg tíz évvel ezelőtt a cégek jó eséllyel válogathattak az állásra jelentkezők között, a munkaerőhiány sújtotta piacon ma már egyre keményebb verseny folyik a szakképzett munkaerőért, de ha más nincs, a vállalkozások a belső képzést bevállalva a szakmához valamit konyítókat is kénytelenek felvenni. A helyzet cseppet sem rózsás, de a kompromisszumkészség ma az életben maradást jelentheti. 2018. június 14. 4:00 Digitalizáció nélkül nem megy Digitalizáció nélkül nem megy A digitális átállás egyre inkább meghatározza a gazdasági folyamatokat is: mára a munkaerőpiac legfontosabb erőforrásává a digitálisan jól képzett munkavállalók váltak. Aki nem akar lemaradni, annak érdemes igénybe vennie az erre irányuló munkahelyi képzési támogatásokat – ezekről tartottak információs napot kedden a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. 2018. június 12. 13:14
... 38 39 40 41 42 ...
közélet
Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Boldogság sugárzik a gyermekrajzokból A boldogság témakörében készült rajzokból nyílt kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken. 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről.
sport
Magabiztos diadalt aratott az Insedo Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK magabiztos, 102-73-as győzelmet aratott a Peka Bau-MEAFC Wolves ellen a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport alapszakaszának 24. fordulójában, szombaton a Vetési Albert Gimnáziumban. Női kézilabda BL: Ötgólos hátrányban az Odense ellen a Debrecen A Debrecen 37-32-re kikapott hazai pályán az előző idényben döntős dán Odensétől a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén, szombaton. Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Fedettpályás atlétikai vb: Molnár Attila hatodik 400 méteren Molnár Attila a hatodik helyen végzett 400 méteres síkfutásban szombaton a toruni fedettpályás atlétikai világbajnokságon. Premier League: Kerkez Milos gólja kevés volt a Brighton ellen Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a címvédő Liverpool 2-1-re kikapott a Brighton vendégeként szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában, a címvédő gólját Kerkez Milos szerezte. A magyar férfi kézilabda-válogatott 11 góllal legyőzte Olaszországot A világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 30-19-re legyőzte Olaszország csapatát a szombat délután Tatabányán rendezett edzőmérkőzésen. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Fedett pályás atlétikai vb: Molnár Attila döntőbe jutott 400 méteren Molnár Attila megnyerte elődöntőjét, ezzel bejutott a férfi 400 méter szombati fináléjába a toruni fedett pályás atlétikai világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.