Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

gazdaság

A hagyományos vendéglátás zászlóshajója A hagyományos vendéglátás zászlóshajója Veszprém egyik legrégebbi negyedében, a Szent Benedek-hegy és a vár tövében fekvő Gizella Hotel és Étterem mindig is a klasszikus vendéglátást közvetítette vendégei felé. Az új igazgató kinevezésével sem kívánnak letérni erről az útról. 2017. december 18. 11:50 Mentorprogram segíti a pályakezdő fiatalok térségi elhelyezkedését Mentorprogram segíti a pályakezdő fiatalok térségi elhelyezkedését Pályakezdő fiatalok helyben történű munkába állását támogató mentorprogram elindításáról állapodott meg az önkormányzat, a Veszprémi Szakképzési Centrum, a BAKONYKARSZT Zrt., a JOST Hungária Bt, a Pannontej Zrt., valamint az Életet Segítő Alapítvány kedden. 2017. december 13. 4:00 Fokozatosan építkezni Fokozatosan építkezni Mérnök-informatikusként végzett, majd az autóiparban helyezkedett el, megjárta fél Európát, majd otthagyta jól fizető állását, mert rájött: a sajtkészítés az igazi álma. Az Erdélyből áttelepült Ivácson Attilával, a veszprémi Ivácson Kistermelői Gazdaság őstermelőjével beszélgettünk a 6 éves vállalkozásáról, a konkurenciáról és a sajtfogyasztás kultúrájáról. 2017. december 11. 13:49 Sövényházi Balázs lett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei elnöke Sövényházi Balázs lett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei elnöke Alakuló ülést tartott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei küldöttgyűlése november 25-én Sümegen, ahol megválasztották a megyei tisztségviselőket. 2017. november 27. 15:16 Megjelent az Ecoport magazin tizenegyedik száma Megjelent az Ecoport magazin tizenegyedik száma Szerdán megjelent kiadónk online és nyomtatott formában is elérhető ingyenes gazdasági és életmód magazinjának legfrissebb száma. Címlapon Zentai Tibor, a Vesz-Mont 2000 Kft. ügyvezető tulajdonosa és a Vedac Dobóakadémiájának szakvezetője. 2017. november 22. 14:27 Díjat kapott a Happ Fuvarozó és Szállítmányozó Kft. A Happ Fuvarozó és Szállítmányozó Kft. elnyerte a Szerethető Munkahely Díjat. 2017. november 21. 16:31 A úthálózat és a foglalkoztatás fejlesztése is kitörési pontja lehet Veszprém gazdaságának A úthálózat és a foglalkoztatás fejlesztése is kitörési pontja lehet Veszprém gazdaságának Veszprém feltett szándéka, hogy a legvonzóbb településsé váljon a hazai és külföldi vállalkozások számára. Ehhez elengedhetetlen a párbeszéd a felek között – ennek érdekében kedden üzleti fórumot szerveztek az Arénába. 2017. november 21. 14:01 Felkészítették a karácsonyi vásár kereskedőit Felkészítették a karácsonyi vásár kereskedőit Hamarosan Veszprémben is megnyit az adventi vásár, a kereskedőket hétfőn Oláh Tamás fogyasztóvédelmi szakügyintéző tájékoztatta a követendő gyakorlatról. 2017. november 20. 11:45 Kimaradnak a negyedik ipari forradalomból a közép-európai vállalkozások Kimaradnak a negyedik ipari forradalomból a közép-európai vállalkozások A visegrádi országok mikro- és kisvállalkozásainak jelentős része nincs tisztában a negyedik ipari forradalom jelentette kihívásokkal - mondta egy konferencián pénteken Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke. 2017. november 17. 14:28 Még mindig Veszprémben az egyik legdrágább lakást venni Még mindig Veszprémben az egyik legdrágább lakást venni Évek óta tendencia, hogy nem csak országos átlagban, hanem a városban is egyre csak kúsznak felfelé a lakásárak. Az előrejelzés szerint lassú, de további drágulás várható. 2017. november 17. 4:00 Az Y- és a Z generáció csak a „menő” cégeknél szeret dolgozni Az Y- és a Z generáció csak a „menő” cégeknél szeret dolgozni Jelenleg ez a két generáció a legaktívabb a munkaerőpiacon, így nem mindegy, hogy egy cég milyen imázzsal akarja magához csábítani és megtartani leendő munkavállalóit. A magyar kkv-k 80%-a semmilyen marketingtevékenységet nem végez- hangzott el a VKIK szerdai előadásán Veszprémben. 2017. november 16. 11:50 Egy jó szakma ma egy diplománál is többet ér Egy jó szakma ma egy diplománál is többet ér 27 mesterjelölt vehette át mesterlevelét hétfő délelőtt a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mesteravató ünnepségén. 2017. november 13. 12:50 Megnyitott a helyi termelők seregszemléje Megnyitott a helyi termelők seregszemléje Negyedik alkalommal rendezik meg a Bakony Expót a Veszprém Arénában a hétvégén. 2017. november 11. 4:00 Megújult a Kinizsi Bank dózsavárosi fiókja Megújult a Kinizsi Bank dózsavárosi fiókja A megújult bankfiókot csütörtökön avatták fel. A dózsavárosi volt a Kinizsi Bank első veszprémi kirendeltsége, 1990 óta működik. 2017. november 10. 12:26
... 40 41 42 43 44 ...
közélet
„Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján Veszprém adott otthont kedden a régió turisztikai évadnyitójának, ahol a szakma krémje az Európa Sportrégiója 2026 címhez kapcsolódva tekintett a jövőbe. Míg Navracsics Tibor a Balaton társadalmi és gazdasági kettősségére, valamint az infrastrukturális kihívásokra helyezte a hangsúlyt, addig az MTÜ vezérigazgatója rekordokat döntő 2025-ös évről és új, célzott támogatásokról számolt be. Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. Csaknem háromszoros túljelentkezés az első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramra Lezárult a jelentkezési időszak Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramjára, amelyet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány indított el Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával.  V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben.
sport
Veszprém a szumó Eb-re készül, a Centrum SE az Érd Kupán bizonyított A veszprémi Centrum Sport Egyesület eredményes szerepléssel hangolt a 2026-os hazai rendezésű szumó Európa-bajnokságra: az Érd Kupán több dobogós helyezést is szereztek a klub sportolói a nemzetközileg is erős mezőnyben. Női vízilabda Eb: Büntetőpárbaj után döntőben a magyarok! A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot. Tour de Hongrie: Veszprémben zárul az idei verseny! Elsősorban Magyarország déli régióiban zajlik majd az idei Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, amelyet május 13. és 17. között rendeznek meg. Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén. Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban Kós Hubert és Pádár Nikolett is nyert egy-egy számot a texasi Austinban rendezett Sterkel Classic elnevezésű úszóversenyen. Nagy László: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez felé Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségi tagja kijelentette: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya felé. Rodríguez: támadásban nem volt meg az állandóság Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátékában nem volt meg az állandóság és a szilárdság a vasárnap véget ért Európa-bajnokságon. Geddes visszatért, majd másfél hónap után távozott Távozik az Insedo Veszprém Kosárlabda Klub vezetőedzői posztjáról Alex Geddes – közölte a klub kedden a veszpremkosar.hu felületén. Kézilabda Szuperkupa: augusztus 30-án, Székesfehérváron lesznek a meccsek Augusztus 30-án, a székesfehérvári MET Arénában rendezik a férfi és női kézilabda Szuperkupa-mérkőzéseket. Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.