Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gizella-napok

Az ünnep képes jövőt teremteni Az ünnep képes jövőt teremteni A Veszprémi Főegyházmegye társvédőszentjének, Boldog Gizellának tiszteletére Dr. Udvardy György érsek tartott szabadtéri szentmisét Veszprémben a Szentháromság téren, szombat délelőtt. A misét követően Fekete Gyöngyi, a Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodájának egykori vezetője vehette át a Gizella-díjat, példamutató munkájáért. 2024. május 12. 10:51 Átadták a Gizella-díjakat Átadták a Gizella-díjakat Szombat este a hét megkoronázásaként a Gizella-díjak átadására is sor került. Idén Kellerné Egresi Zsuzsanna, Lugossy László, valamint a Zonta Club érdemelte ki az elismerést. 2024. május 11. 20:51 Rendhagyó helyszínen a Gizella Nőikar Ünnepi koncertje Gizella-napok Rendhagyó helyszínen a Gizella Nőikar Ünnepi koncertje Veszprém Megyei Jogú Város kiemelt művészeti együttese, a Veszprém megyei Prima-díjas Gizella Nőikar 2024. évi ünnepi hangversenye a hagyományok szerint a Gizella Napok zárókoncertje is egyben. Az idei évben azonban rendhagyó helyszínen, a Szent Mihály Főszékesegyházban csendül fel a kórushangverseny. 2024. május 7. 10:50 Koncertekkel, borkóstolóval, felfedezőtúrával és nyereményjátékkal is készül a főegyházmegye a Gizella-napokra Gizella-napok Koncertekkel, borkóstolóval, felfedezőtúrával és nyereményjátékkal is készül a főegyházmegye a Gizella-napokra Mutatjuk, hogy mivel készül a Veszprémi Főegyházmegye az előttünk álló hétvégén a Gizella-napokon. A hosszú programfüzetben kulturális, interaktív és gasztronómiai események is vannak a liturgikus programok mellett. 2024. május 7. 10:50 Ázsiai hagyományok találkoznak Gizella örökségével a Művészetek Háza tavaszi kiállításaiban Művészetek Háza Ázsiai hagyományok találkoznak Gizella örökségével a Művészetek Háza tavaszi kiállításaiban Izgalmas májusi időszak elé néz a Művészetek Háza, a kortárs képzőművészetek és a kreatív ipar hagyományai találkoznak hazai és neves nemzetközi művészek tolmácsolásában. A programok részleteiről kedd délután a Tűztorony lábánál tartottak sajtótájékoztatót, ahol nagyvonalakban betekintést nyerhettünk a legnagyobb tárlatok kulisszái mögé.   2024. április 30. 17:11 Érkezik Charlie, a Margaret Island, a Kiscsillag és a Follow the Flow is a Gizella Napokra Érkezik Charlie, a Margaret Island, a Kiscsillag és a Follow the Flow is a Gizella Napokra Május 6. és 12. között 20 helyszínen több mint 50 zenei, családi és gasztronómiai program várja az érdeklődőket a veszprémi Gizella Napokon! 2024. április 30. 10:45 Az EKF év lendülete kitart, programdömpinggel érkezik a Gizella Napok Gizella-napok Az EKF év lendülete kitart, programdömpinggel érkezik a Gizella Napok Május elején ismét megrendezik a Gizella Napokat, immár a harmincegyedik alkalommal. A nagy múlttal és fontos tradíciókkal rendelkező rendezvénysorozat évről évre tartogat meglepetéseket, és a tavalyi év nagy sikere után idén is tartják a szervezők a színvonalat.   2024. április 29. 17:13 Elmaradnak a Gizella Napok szabadtéri programjai Elmaradnak a Gizella Napok szabadtéri programjai A Gizella Napok mai szabadtéri programjai a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradnak! 2023. május 14. 11:08 Ünnepélyes keretek között adták át a Gizella-díjakat Ünnepélyes keretek között adták át a Gizella-díjakat Szombat este a Gizella Napok ünnepi főműsora volt terítéken. A 2023-as év Gizella-díjasai Fenyvesi Ottó, Márkusné Vörös Hajnalka, valamint Némethné Károlyi Jolán. 2023. május 13. 18:59 Gasztroélmények is várnak ránk a Gizella-napokon! Gasztroélmények is várnak ránk a Gizella-napokon! Egész évben nyitvatartó éttermek, borászatok és pálinkafőzde költözik két napra Európa Kulturális Fővárosába, hogy megmutassa legfinomabb ételeit, legszebb borait, legzamatosabb pálinkáit. 2023. május 11. 10:55 Olajfestménytől a batikolásig: így alkotnak a veszprémi nők Gizella-napok Olajfestménytől a batikolásig: így alkotnak a veszprémi nők Veszprém környéki nők alkotásaiból nyílt kiállítás a Hangvilla folyosóin kedden a Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület (VENŐKE) szervezésében. 2023. május 10. 14:51 Történelmi koronafotók Veszprémben Történelmi koronafotók Veszprémben Szelényi Károlynak a koronázási jelvényekről készült fotóiból nyílt kiállítás vasárnap a jezsuita templomban. 2023. május 8. 10:25 Szívhez szóló műalkotások Szívhez szóló műalkotások Pálfy Gusztáv Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész kiállításának megnyitójával indult útjára az idén 30 éves Gizella-napok programsorozat. Az emberi élet minden rezdülését bemutató, körülbelül kétszáz kisplasztikákból álló galéria kecskeméti székhelyű, de néhány részletét most a Városháza aulájában is megtekinthetnek az érdeklődők. 2023. május 4. 22:43 Mesés gyermekfesztivál Veszprémben Mesés gyermekfesztivál Veszprémben A tavalyi év sikerének köszönhetően folytatja hagyományteremtő kezdeményezését az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program: a családokat és a legkisebbeket megcélozva egy sokszínű gyermekfesztivál veszi kezdetét a Gizella-napokon. A szokásosan megrendezett gyermeknap mellett májusban három hétvégén át programok sokasága várja az érdeklődőket. 2023. május 4. 13:32
1 2 3 4 5 ...
közélet
Labdarúgással segítik a beteg gyerekeket Veszprémben Bár a kezdősípszóra decemberig várni kell, a jótékonysági gólokat már most rúgják Veszprémben. A Focimbik futballtorna felvezetéseként nemcsak az derült ki, hogyan kerül egy Manchester United legenda meze a licitálók elé, hanem már az első ajándékok is célba értek a helyi kórház gyermekosztályán. Magyar Péter és Zelenszkij Brüsszelben tárgyalt A brüsszeli uniós csúcstalálkozó keretében tartotta meg első hivatalos, kétoldalú tárgyalását Magyar Péter magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A pénteki egyeztetésen a gazdasági együttműködésről, a kárpátaljai magyarság helyzetéről és az orosz-ukrán háborúról is szó esett. Az ukrán államfő lehetségesnek nevezte, hogy részt vesz az október 23-i budapesti állami ünnepségen. Egy 15 ezer dolláros madár miatt robbant ki botrány, Kelly Clarkson egy New York-i bolttal veszett össze Egy mechanikus madár miatt került összetűzésbe Kelly Clarkson egy brooklyni üzlet tulajdonosaival. Az énekesnő szerint megalázóan bántak vele, amikor megpróbálta megvásárolni a különleges szerkezetet, a bolt viszont egészen másként emlékszik a történtekre. A vita hamar elárasztotta a közösségi oldalakat, az eredetileg 15 ezer dolláros madárért pedig most már 15 milliót kérnek. Már kattintani sem kell, egy internetes reklámon keresztül is feltörhetik a készülékünket Egy internetes reklám megjelenítése is elegendő lehet ahhoz, hogy a támadók kémprogramot juttassanak egy célba vett eszközre. A Torontói Egyetem kutatói most először dokumentáltak részletesen egy ilyen módszerrel végrehajtott támadássorozatot. A vizsgálat során legalább 45, az Al Jazeera nemzetközi hírcsatornához tartozó eszköz célba vételét azonosították, a háttérben pedig egy izraeli reklámtechnológiai vállalatot is megneveztek. Hackerek 50 fokra állították a boltok hűtőit, több száz francia szupermarketben ment tönkre az élelmiszer Több száz francia szupermarketben kellett kidobni a hűtött és fagyasztott élelmiszereket, miután hackerek átvették az irányítást az üzletek hűtőrendszerei felett. A támadók egyes berendezésekben 50 fokra emelték a hőmérsékletet, amivel több tízmillió eurós kárt okozhattak. A francia hatóságok nyomoznak, a kibertámadás következményeit pedig még napokkal később is érezték az áruházak. Volodimir Zelenszkij Budapestre érkezhet október 23-án Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is meghívást kapott az október 23-i budapesti 56-os megemlékezésre, de részvétele még nem biztos. Kivágás helyett megmentették a Veszprémvölgy megdőlt tölgyfáját Kivágás helyett speciális eljárással mentettek meg egy idős, egészséges tölgyfát a Veszprémvölgyben. A VKSZ Zrt. munkatársai egy drótköteles kihorgonyzással stabilizálták a megdőlt növényt, bizonyítva, hogy a városban a meglévő zöld értékek megóvása elsődleges szempont. Galaxisok közepéről kilökődött óriás fekete lyukak statisztikai nyomait azonosították magyar kutatók Mintegy százezer kvazár adatainak elemzésével magyar kutatók statisztikai bizonyítékot találtak arra, hogy a galaxisok közepében található szupernagy tömegű fekete lyukak egy része keletkezése után kilökődött a helyéről. Véradás a vörösiszap-katasztrófa emlékére A Magyar Vöröskereszttel közösen országos véradást szervezett a katasztrófavédelem a Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja és a vörösiszap-katasztrófa emléke alkalmából. Az akció keretén belül Budapest mellett 15 megye 23 pontján adnak vért a tűzoltók október 5. és 16. között. Veszprémben október 14-én zajlott a véradás, Pápán október 16-án várják a véradókat. A XIV. Leó pápát kezelő orvoscsoport szerint problémamentes a műtét utáni helyzet A pápán végzett sebészi beavatkozást követő vizsgálatok megfelelőek, az eredmények problémamentes operáció utáni helyzetet erősítenek meg - közölték a XIV. Leó állapotát kísérő orvoscsoport vezetői szerdán.
sport
Premier League: Szoboszlai újra megsérült, emberelőnyben nyert a Liverpool A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban, a második félidőben emberelőnyben játszva fordított, s végül 2-1-re nyert a Brentford vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának szombati játéknapján. Három góllal büntette a hajrában a VSC Veszprémet a Király SE Sokáig úgy tűnt, hazai pályán tarthatja a pontokat a VSC Veszprém, amely Molnár Balázs góljával a második félidőben előnybe került. A hajrában azonban háromszor is betalált a Király SE, így a vendégek 3–1-es győzelemmel távoztak a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoportjának 12. fordulójában rendezett találkozóról. Európai kézilabdaligák: Hanusz: hat gól, 11 gólpassz Hanusz Egon hat gólja és 11 gólpassza ellenére a Cesson-Rennes hazai pályán 36-33-ra kikapott a Sélestat Alsace csapatától a francia férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Egy ponttal kapott ki a Veszprém KK Pécsen Hiába dolgozta le jelentős hátrányát az Insedo Veszprém KK a PVSK-Panthers otthonában, a bakonyiak végül 92–91-es vereséget szenvedtek a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának negyedik fordulójában. A veszprémiek az első negyedet még hétpontos előnnyel zárták, a nagyszünetben viszont már a pécsiek vezettek, a fordulatos hajrában pedig egyetlen pont döntött a házigazdák javára. Szoboszlai a száz legjobb liverpooli játékos között Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool napokban megjelent könyvében a klub történetének száz legjobb játékosa szerepelt, köztük Szoboszlai Dominik is. Európa-liga: a Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is százszázalékos a főtáblán. Hat góllal kikapott Lisszabonban a Szeged a férfi kézi BL-ben A Szeged 34-28-ra kikapott a portugál Sporting CP otthonában csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének negyedik fordulójában. Futsal vb-selejtező: kétgólos győzelemmel kezdett a magyar válogatott A magyar futsalválogatott 3-1-re legyőzte Nyíregyházán a svéd csapatot a világbajnoki selejtező első fordulójában. Világelit a Honvéd Kupán – Alsóörs a 2027-es vb-re hangolt Magyarországon első alkalommal rendeztek Gold WRE rangsoroló futamot a tájfutók számára a 38. Honvéd Kupán, amelynek Alsóörs adott otthont október 3-án és 4-én. A kétnapos viadal nemzetközi mezőnye és technikás pályái kiváló felkészülési lehetőséget kínáltak a 2027-es világbajnokságra, miközben a Veszprémi Honvéd SE versenyzői is szép eredményeket értek el. Országos ötödik helyet szerzett Péntek Krisztián A VESC birkózója a vigaszágon aratott győzelmével a bronzmérkőzésig jutott a Pécsen rendezett U15-ös szabadfogású országos diákolimpiai döntőben, ahol végül az ötödik helyen végzett.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.