Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

könyv

1 2 3
közélet
Határtalan szakképzés Sószobával és a teremtésvédelemmel kapcsolatos értékekkel is gazdagabbak lettek az óvodások Teremtésvédelmi témahetet tartanak a Szent Margit Óvodában, ahol ezzel párhuzamosan birtokba vehették a gyermekek az óvoda új sószobáját is. De, hogy mit is jelent pontosan az, hogy teremtésvédelem, arra ottjártunkkor választ kaptunk gyermeki és felnőtt szinten is. Hazatért a kavicsfogó űrteknő A Utah állambeli Nyugati-sivatagban földet ért az az űrkapszula, ami egy földközeli aszteroidáról szállított kőzetmintákat.  Középpontban a nő, avagy önmagunknak lenni az információk és vélemények káoszában Talán soha nem övezte annyi vita azt, mit jelent nőnek lenni, mint napjainkban, és soha nem vette körbe annyi elvárás sem. Megfelelni mindnek – minimum a Barbie film óta tudjuk, lehetetlen küldetés. És mégis. Képesek vagyunk hátat fordítani nekik? Teljesen őszintén és félelem nélkül úgy nők lenni, ahogy az valóban belülről fakad? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettek neves pszichológusok a Királynék Földjén programsorozat keretében megrendezett Középpontban a nő című konferencián. Véget ért a kincskeresés a Királynék földjén A Kirélynék hete programsorozat szombaton bemutatta, hogy mennyi érték rejtőzik egyszerű veszprémi nőkben. A lakosság bevonásával újítanák meg a Hóvirágtelep kedvelt parkját Közösségi tervezésre hívta péntek délután az önkormányzat az Egyetemváros lakóit a Csermák, Csikász és Egyetem utcák közötti belső parkba, hogy együtt gondolkodjanak arról, miként tehetnék még jobbá a helyet. Közösségi tér nőtt ki a vár alatti szlemesedő telekből Átadták a Közgáz egykori tornatermében és környezetében kialakított új rendezvényközpontot pénteken. Gyorsítaná és tisztítaná a közlekedést, ha többen buszoznának és kerékpároznának Szemléletformáló kerékpáros délutánt rendeztek általános iskolásoknak csütörtök délután a Barátság-parkban. Még több szabadtéri eszközön lehet játszani és kikapcsolódni Veszprémben Közel százmillió forintos EKF-támogatással újította meg, illetve bővítette a közösségi- és játszótereket Veszprém különböző területein a VKSZ Zrt. A katolikus egyháznak olyan dolgokra is van válasza, amikre elsőre nem is gondolnánk A klímaváltozás témája, a mesterséges intelligencia térhódításának kérdésköre, a fiatalok helyezete, a média működése, ezek mind-mind olyan társadalmi témák, amelyekre az egyháznak konkrét válaszai vannak. A közelgő országos Katolikus Társadalmi Napokon ezek is terítékre kerülnek Veszprémben.
sport
Továbbra is hibátlan a Fűzfő! A sereghajtó Várpalota otthonában is magabiztos győzelmet aratott a Fűzfői AK a VEHIR.HU labdarúgó vármegyei élvonal hétvégi, hetedik fordulójában. Így szerepelt a hétvégén Sipos, Máthé, Fazekas és Lukács Sipos Adrián csapata, az MT Melsungen hat forduló után is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát a német férfi kézilabda-bajnokságban. Kiütéssel nyert a Practical VSC! Pető Tamás házigazda együttese 7-1-re nyert a Gyirmót II. ellen a labdarúgó NB III vasárnap délutáni összecsapásán. Őrizetbe vették a Szeged korábbi kézilabdázóját Bosnyák lapértesülésekre hivatkozva közölte a horvát sajtó, hogy családon belüli erőszak miatt pénteken a bosznia-hercegovinai Ljubuskiban őrizetbe vették Denis Bunticot, a horvát kézilabda-válogatott és a Pick Szeged korábbi játékosát. Pont nélkül távoztak a veszprémiek a Szentendre otthonából A Veszprém Pannon SE idei második vereségét szenvedte el szombaton, amikor egyetlen találattal alulmaradt a Szentendre vendégeként a női kézilabda NB II mérkőzésén. Japán Nagydíj - Verstappen nyert, világbajnok a Red Bull A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon, ezzel az osztrák istálló megvédte vb-címét a konstruktőrök között. Hazai vereséggel rajtolt a zöld csoportban a Veszprém KK A Veszprém Kosárlabda Klub szoros mérkőzésen maradt alul a Tiszaújváros vendéglátójaként az NB I/B zöld csoport nyitó fordulójának szombati meccsén. Férfi kézilabda NB I/B: mindkét veszprémi csapat szoros meccset játszott A Fejér B.Á.L. Veszprém újonc U21-es együttese nagy csatában maradt alul az előző idényben még NB I-es Budai Farkasok vendégeként pénteken, a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia U21-es gárdája viszont szombaton vármegyei rangadót nyert Ajkán a férfi kézilabda NB I/B-ben. Az Éles-Veszprém méltó ellenfele volt a Szegednek A házigazda Fejér-B.Á.L. Veszprém kézilabdacsapata a szombati élvonalbeli bajnoki nagy részében egyenrangú ellenfele volt az OTP Bank-Pick Szegednek, noha az ötszörös bajnok győzelméhez kétség sem férhetett. A betegség után a Nyírbátorral is megküzdenek a veszprémi futsalosok Kéthetes válogatott szünet után folytatódnak a küzdelmek az első osztályú futsalbajnokságban: a hatodik forduló hétfői (18.30) rangadóján a második helyezett Veszprém a harmadik Nyírbátort fogadja Március 15. utcai csarnokban.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.