Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Több időt töltenek a neten az idősek, mint a fiatal felnőttek Több időt töltenek a neten az idősek, mint a fiatal felnőttek Több időt töltenek az interneten a baby boomerek, mint a Z generáció tagjai - ez is kiderült a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből, amely az egyes generációk médiafogyasztási szokásait vetette össze a 2024 első negyedévében készült felmérések alapján. 2024. augusztus 17. 12:07 Lódarazsak veszélyeztetik a kirándulókat a Nosztori-erdőben Lódarazsak veszélyeztetik a kirándulókat a Nosztori-erdőben Lódarazsak fészkelték be magukat a Nosztori-erdő kék háromszög jelzésű turistaútjára, az állatok agresszívan viselkednek – figyelmeztet a területet kezelő Bakonyerdő.  2024. augusztus 15. 11:45 2000 óta folyamatosan melegszik a Balaton 2000 óta folyamatosan melegszik a Balaton Műholdas felvételek és helyi mérések szerint évtizedenként 0,7 Celsius-fokkal emelkedett a Balaton átlaghőmérséklete az elmúlt 20 évben. A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) felmérése azt is kimutatta, hogy a tó nyugati része főleg tavasszal és nyáron, keleti része inkább ősszel és télen melegszik. A kutatók szerint a következő évtizedekben is hasonló ütemű melegedés várható, ráadásul a tó beépítése is csak erősíti ezt a folyamatot. 2024. augusztus 17. 17:05 Jön az Ada-Alu Bakony-Balaton Félmaraton Jön az Ada-Alu Bakony-Balaton Félmaraton A Spirit Sc Veszprém augusztus 24-én rendezi meg a Veszprém félmaraton utódját, az Ada-Alu Bakony-Balaton Félmaratont. Az esemény versenyközpontja az Óváros tér lesz, a versenyzők pedig különböző távokon is elindulhatnak. 2024. augusztus 15. 11:38 Képzés indul az egzotikus állatok gazdáinak Képzés indul az egzotikus állatok gazdáinak Miután országosan is nagy sikert aratott a Nemzeti Állatvédelmi Programban megalkotott „Gazdijogsi” kezdeményezés, ahol az állattartók különböző képzések által mélyíthetik el tudásukat, hogy hogyan kell jól bánni egy háziállattal, novembertől elindul az erre épülő, de kifejezetten az egzotikus állatokra fókuszáló képzés. 2024. augusztus 15. 9:29 Megemlékeztek a légierő hőseiről Veszprémben Megemlékeztek a légierő hőseiről Veszprémben A Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság és a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprém megyei Egyesülete a Légierő haderőnem, a Repülő fegyvernem, valamint a feladatteljesítés közben életüket vesztett katona-pilóták, hajózók emlékére rendezett közös ünnepi megemlékezést szerda délelőtt az Agóra előtti Táborállás parkban. 2024. augusztus 14. 22:35 Sokan utaznak a Balatonra az augusztus 20-ai hosszú hétvégén Sokan utaznak a Balatonra az augusztus 20-ai hosszú hétvégén Minden harmadik utazó a Balatonon pihen az augusztus 20-ai négynapos hétvégén; Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Eger és Szeged vonzza a legtöbb vendéget - közölte a Szallas.hu szerdai foglalási adatokra épülő adatai alapján. 2024. augusztus 14. 9:21 Vizet osztanak szerdától a vasútállomásokon és az autóbusz-állomásokon Vizet osztanak szerdától a vasútállomásokon és az autóbusz-állomásokon A harmadfokú hőségriasztás miatt szerdától vasárnapig vizet osztanak a MÁV-VOLÁN-csoport utasai számára - közölte a vasúttársaság. 2024. augusztus 14. 8:52 Közel százan betegedtek meg egy Veszprém vármegyében lévő gyerektáborban Közel százan betegedtek meg egy Veszprém vármegyében lévő gyerektáborban Hőemelkedéssel, hányással és hasmenéssel járó járvány ütötte fel a fejét egy Veszprém vármegyei táborban, ahol összesen 99 embernél, javarészt gyerekeknél jelentkeztek ezek a tünetek. Az esetet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ vizsgálja, ami egy Balaton melletti táborban történhetett. 2024. augusztus 13. 13:38 'Hogy ha szép és tiszta Boldogasszony napja, jó jel, mert bő borral a szüretnek tája' Amiről az időjárás mesél 'Hogy ha szép és tiszta Boldogasszony napja, jó jel, mert bő borral a szüretnek tája' "Hogy ha szép és tiszta Boldogasszony napja, Jó jel, mert bő borral a szüretnek tája." - írták egykor elődeink, de hogy ezt mennyire is igazolja az időjárás a történelemben Veszprémben, arra Kovács Győző helytörténeti kutató és meteorológus keresi a válaszokat írásában. 2024. augusztus 15. 14:51 Mutatjuk a legfontosabb információkat Rasóék gyárkertes köszöntéséről Mutatjuk a legfontosabb információkat Rasóék gyárkertes köszöntéséről Hétfőn hazatért az „aranygép” Párizsból, fedélzetén a magyar olimpikonokkal. Csütörtökön viszont a veszprémiek már saját városukban köszönthetik a két érmes nyílt vízi úszót, Rasovszky Kristófot és Betlehem Dávidot a Gyárkertben. Cikkünkben további információkat osztunk meg az ünnepségről. 2024. augusztus 13. 11:10 Válaszok a szoboráthelyezés miértjeire Válaszok a szoboráthelyezés miértjeire Zajlanak Veszprémben a Szabadság téren azok a munkálatok, amiknek a végén egy felújított teret kapnak vissza a veszprémiek, közepén visszatér a korábban az Óváros téren lévő millenniumi emlékmű. Eközben a városvédő egylet aláírásgyűjtésbe kezdett: népszavazást szeretnének arról, hogy egy alternatív helyszínre költöztessék a szobrot. Cikkünkben bemutatjuk az amúgy már két éve megszületett döntés hátterét. 2024. augusztus 12. 11:59 Kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXIII. nyári olimpia Párizsban Párizs 2024 Kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXIII. nyári olimpia Párizsban A Stade de France-ban a vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXIII. nyári olimpia Párizsban. A záróceremónia politikai üzenetektől mentes volt, viszont számos látványos és szürreális elemet is tartalmazott. A sportolók bevonulásakor a magyar zászlót Milák Kristóf és Csipes Tamara vitték. 2024. augusztus 12. 0:25 Ilyen volt az olimpia záróünnepsége Ilyen volt az olimpia záróünnepsége A záróceremóniának a hetvenezer férőhelyes Stade de France adott otthont. 2024. augusztus 11. 21:42
... 198 199 200 201 202 ...
sport
Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya Életének 83. évében elhunyt Tóth Ákos mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem (TF) úszótanszékének nyugalmazott vezetője. Sipos Regina ötödik lett a kick-box-világkupán Remekül szerepelt a 31. Magyar Kick-box Világkupán Sipos Regina. A VESC-Weapon Group versenyzője az 52 kilogrammosok 12 fős mezőnyében az első fordulóban magabiztos győzelmet aratott, majd a későbbi győztes cseh klasszissal szemben maradt alul, így az ötödik helyen zárta a budapesti viadalt. Elkezdte a felkészülést a VESC NB II-es női futsalcsapata Megkezdte a felkészülést az új szezonra a Veszprémi Egyetem SC (VESC) NB II-es női futsalcsapata. A lányokra már az első napokban is intenzív munka várt: edzések, erőnléti tesztek és közösségi programok is szerepeltek a háromnapos edzőtáborban. Biztató veszprémi szereplés a hegyikerékpáros-világbajnokságon A VESC Cycling Team négy versenyzője is rajthoz állt az olaszországi Val di Sole-ban rendezett hegyikerékpáros-világbajnokságon. Bruchner Regina az XCO-futamban a 26. helyen végzett, míg Bokros Kincső és Kiss Vince is teljesítette első világbajnokságát. A szövetségi kapitány szerint megfelelő felkészüléssel jövőre már az olimpiai kvótáért is harcba szállhatnak a magyar versenyzők. Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! Ambiciózus terveket szövöget az idén hetvenöt éves veszprémi férfi kosárlabdaklub. Az NB I/B Piros csoport előző idényét a hatodik helyen záró Insedo Veszprém KK a következő évadban szeretné kiharcolni az NB I/A csoportba jutást, a második évben stabil középcsapattá válna, a harmadikban pedig már az élvonal meghatározó együttesévé lépne elő. Naményi Miklós ügyvezető igazgató a Vehírnek elmondta, a magyar sportfinanszírozástól független, piaci alapon működő klubot építenek. Be akarják bizonyítani, hogy a veszprémi közönség szereti a kosárlabdát, a sorsdöntő meccseik akár több ezer nézőt is vonzhatnak. Kétgólos hátrányból fordított, továbbra is hibátlan a Vehír Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után 8-3-ra nyert a vendég Magyar Futsal Akadémia ellen azNB I alapszakaszának hétfő esti, harmadik fordulójában. A bakonyiak három mérkőzés után egyedüliként őrzik százszázalékos mérlegüket a mezőnyben. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Férfi kosárlabda vb-selejtező: magyar vereség Szlovéniában A magyar férfi kosárlabda-válogatott 92-77-re kikapott a szlovén csapattól Ljubljanában vasárnap a világbajnoki selejtezősorozat második csoportkörének második fordulójában.
kézilabda
Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában. Már augusztusban megszerezheti az idény első trófeáját a One Veszprém Vasárnap a székesfehérvári MET Arénában rendezik a kézilabdázók harmadik férfi és női Szuperkupa-mérkőzését. A One Veszprém HC és az OTP Bank-Pick Szeged összecsapása 18 órakor kezdődik. Gólyahír Veszprémben: megszületett Dragan Pechmalbec kislánya Örömteli hírt osztott meg a veszprémi kézilabdaklub: szerdán megszületett Dragan Pechmalbec kislánya, Adriana.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.