Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Elkezdik megszüntetni a buszközlekedést a fővárosba Elkezdik megszüntetni a buszközlekedést a fővárosba Évek óta ismert terv, hogy a párhuzamosságokat megszüntetve ahol lehet, vonatra terelnék át az utasokat a buszokról. A folyamat augusztus 20-án kezdődik, sokan nem fognak neki örülni. 2020. augusztus 19. 15:30 Többet szánnak az idén az iskolakezdésre a családok Többet szánnak az idén az iskolakezdésre a családok Az idén gyermekenként átlagosan 33 ezer 560 forintot terveznek elkölteni a szülők az iskolakezdésre, míg tavaly ez az összeg átlagosan 15 ezer és 25 ezer forint között mozgott - közölte a Vatera a júliusban saját felhasználói körében végzett felmérése alapján. 2020. augusztus 16. 4:00 Érvek és ellenérvek a déli elkerülővel kapcsolatban 8-as út Érvek és ellenérvek a déli elkerülővel kapcsolatban Estébe nyúló lakossági fórumot tartották hétfőn a 8-as számú főút déli elkerülőjének építkezésével kapcsolatban a Cholnoky Iskolában. Az eseményen a beruházó, a kivitelező és az önkormányzat illetékesei reagáltak a megjelentek, javában a Cholnokyvárosban élők konstruktív, néhol pedig ellentmondásos felvetéseire. 2020. augusztus 16. 15:00 Nem megfelelő a 8-as út elkerülője az ellenzéki politikusok szerint 8-as út Nem megfelelő a 8-as út elkerülője az ellenzéki politikusok szerint A közösségi tervezés hiányát és a Látó-hegy hermetikus elválasztását nehezményezték az ellenzéki képviselők a 8-as út déli felújításával kapcsolatban. Benczik Gabriella, Gerstmár Ferenc és Hartmann Ferenc hétfő délelőtti sajtótájékoztatójukon az évtizedes projekttörténet fontosabb fejezeteiből is idéztek. 2020. augusztus 14. 4:00 Augusztustól fizetős a veszprémi pláza parkolója parkolás Augusztustól fizetős a veszprémi pláza parkolója Sokan nem pláza-látogatóként, hanem P+R parkolóként használták a bevásárlóközpont parkolóját. 2020. augusztus 17. 4:00 Megyénkben is átlépte a 100-at a megbetegedések száma koronavírus Megyénkben is átlépte a 100-at a megbetegedések száma Vasárnapra újabb 43 embernél mutatták ki a koronavírus megbetegedést Magyarországon, Veszprém megyében pedig 11 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a vírus kirobbanása óta 108 ilyen esetről tudunk. Jó hír, hogy nincs újabb elhunyt. 2020. augusztus 10. 4:03 30 évig voltak a vendégeink az atomtöltetek Veszprém mellett történelem 30 évig voltak a vendégeink az atomtöltetek Veszprém mellett A helyiek csak Kis-Moszkvának nevezték, valójában a ma is ismert legpusztítóbb erejű fegyvereket tárolták Veszprém tőszomszédságában az erdő mélyén a szocialista rendszerben. Így voltunk stratégiailag fontos pont és célpont egyszerre. 2020. augusztus 12. 4:00 Pollenhelyzet - Kezdődik a parlagfűszezon egészség Pollenhelyzet - Kezdődik a parlagfűszezon Kezdődik a parlagfűszezon - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombaton a Facebook-oldalán. 2020. augusztus 12. 4:00 Megnyitották a balatonfüredi borheteket gasztronómia Megnyitották a balatonfüredi borheteket Megnyitották a balatonfüredi borheteket, a rendezvényen a borászok támogatását célzó 1,8 milliárd forintos támogatási csomagot jelentett be Nagy István agrárminiszter. 2020. augusztus 11. 4:04 A veszprémi sellőlány nem a hangjával csábít közélet A veszprémi sellőlány nem a hangjával csábít Ariel, Ficánka, Sebastian – bizonyára ismerősen csengnek a nevek. Esetünkben azonban nem a Kis Hableányról, hanem egy igaz történetről lesz szó. A veszprémi születésű Eszes Fanni ugyanis az első magyar sellőlány, aki nem mellesleg már világversenyen is képviselte hazánkat. 2020. augusztus 11. 15:32 Az első utcazenész már megérkezett miniszobor Az első utcazenész már megérkezett Elkészült Kolodko Mihály gerilla szobrászművész második, Veszprémbe tervezett miniszobra: az utcazenészt formázó figura a Kossuth utca alján kapott helyet. 2020. augusztus 16. 4:00 Porga: Veszprém intézményeiben nem merült fel fertőzés gyanúja koronavírus Porga: Veszprém intézményeiben nem merült fel fertőzés gyanúja Az elmúlt pár napban megnövekedett Veszprém megyében a koronavírusos fertőzések száma. Az aggasztó adatok kapcsán Porga Gyula polgármester közösségi oldalán keresztül szólt a veszprémiekhez. 2020. augusztus 11. 4:04 Soron kívül vizsgálja át az összes járművét a V-Busz V-Busz Soron kívül vizsgálja át az összes járművét a V-Busz A tegnapi tűzeset kapcsán a társaság közleményben jelezte, hogy belső vizsgálatot rendelt el, valamint soron kívül átvizsgálják az összes járművet. 2020. augusztus 10. 4:03 Gulyás: nem zárható ki, hogy szigorítanak az intézkedéseken koronavírus Gulyás: nem zárható ki, hogy szigorítanak az intézkedéseken Bár Magyarországon napról napra csökken a koronavírus-esetszám, a környező országok többségére ez nem igaz, ezért nem zárható ki, hogy a kormány az operatív törzs tanácsára szigorításokat vezet be, akár a következő napokban - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a Kormányinfón. 2020. augusztus 11. 4:04
... 474 475 476 477 478 ...
sport
Fehér Szalag: kettős Fifty-Fifty győzelem A Fifty-Fifty nyerte a Kékszalag előversenyét, a Fehér Szalag vitorlásversenyt szombaton a Balatonon. Győzelemmel rajtolt a VSC Veszprém A VSC Veszprém 3–1-re nyert a ZTE FC II. vendégeként a labdarúgó NB III északnyugati csoportjának nyitófordulójában, így sikerrel kezdte a 2026/2027-es bajnoki idényt. A bakonyiak a második félidőben ugyan elveszítették előnyüket, de újra megszerezték a vezetést, majd a hosszabbításban végleg eldöntötték a három pont sorsát. Vízilabda vk: döntős a magyar férfi válogatott A magyar férfi vízilabda-válogatott 13-12-re nyert a házigazda ausztrál csapat ellen a Sydneyben zajló világkupa szuperdöntő szombati elődöntőjében. Varga Zsolt együttese a vasárnapi fináléban a görögökkel találkozik. Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Hungaroringen Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el. Nyíltvízi junior Eb: Sárkány Zétény aranyérmes 5 kilométeren Sárkány Zétény nagy fölénnyel győzött, Pannonhalmi Lázár pedig bronzérmes lett 5 kilométeren az U14-15-ös korosztályban a sukorói junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. Augusztusban a Real Madrid vendégeskedik a Groupama Arénában Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában. VEDAC-os sikerek az U18 Eb-n Horváth Botond az ötödik helyet szerezte meg, Mireider Gergő közel állt a döntőhöz, Molnár Petra értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett Rietiben. Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén. Pécsi Ármin egy évre kölcsönbe az osztrák Hartberghez került Az osztrák élvonalban szereplő Hartberg labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette az angol Liverpooltól a magyar válogatott kapust, Pécsi Ármint. Domenicali: lenyűgöző a Hungaroring, készen állunk az egyeztetésre Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója szerint a felújított Hungaroring lenyűgöző, ők pedig készen állnak arra, hogy a mogyoródi F1-es futam hosszabb távú jövőjéről egyeztessenek az illetékesekkel.
kézilabda
Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén. Sótonyi László a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya Sótonyi Lászlót nevezte ki a férfi válogatott szövetségi kapitányának a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ). Klub-vb: ausztrál ellenfél a selejtezőben, a Füchse Berlin csoportjába kerülhet a Veszprém A szabadkártyás Veszprém az ausztrál Sydney Uni együttesével találkozik a férfi kézilabda-klubvilágbajnokság selejtezőjében, továbbjutása esetén pedig a Füchse Berlin csoportjában szerepel. A veszprémi kézilabda valódi története a számok mögött Egy kézilabda-mérkőzés végeredménye csak a történet utolsó sora. A 34–31 nem mutatja meg a kihagyott ziccereket, a kapusbravúrokat vagy a rosszul időzített kiállítást. A veszprémi meccsek akkor válnak igazán érthetővé, amikor az eredmény mellé odakerül néhány fontos adat Miért dönthetnek apró részletek egy veszprémi kézimeccsen Veszprémben egy kézilabda-mérkőzés ritkán csak a gólokról szól. A lelátó közel van a játékhoz, a tempó gyors, és néha egy rossz lábmunka többet számít, mint egy szép figura. Aki figyel a kisebb jelekre, sokkal hamarabb érzi, merre fordulhat a meccs.   Gulyás Péter lett a Várpalotai BSK új vezetőedzője A Várpalotai BSK férfi kézilabdacsapata bejelentette, hogy Gulyás Péter irányítja a jövőben az NB I/B-ben szereplő együttest. A 108-szoros magyar válogatott egykori szélső első alkalommal dolgozhat férfi felnőttcsapat vezetőedzőjeként. Történelmi siker: Európa-bajnok a magyar junior férfi kézilabda-válogatott! Története első Európa-bajnoki címét szerezte meg a magyar férfi U20-as kézilabda-válogatott, amely a vasárnapi kolozsvári döntőben hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot. Megegyezett egymással a szegedi kézilabdaklub és az áprilisban távozott Jim Gottfridsson Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdaklub és az áprilisban távozott svéd Jim Gottfridsson kölcsönös megállapodással rendezte a közöttük fennállt helyzetet. Férfi kézilabda EL: dán, izlandi és szlovén ellenfelet kapott a Tatabánya Dán, izlandi és szlovén ellenfelet kapott a MOL Tatabánya KC a férfi kézilabda Európa Liga csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda junior Eb: első alkalommal döntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát a romániai korosztályos Európa-bajnokság pénteki elődöntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.