Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Csütörtöktől érvényesek a szeptemberi helyközi bérletek közlekedés Csütörtöktől érvényesek a szeptemberi helyközi bérletek Öt nappal kiterjeszti a Volánbusz a szeptemberi havi és első félhavi helyközi bérletek érvényességét, és elfogadja helyközi járatain a szeptemberi dolgozó- és tanulóbérleteket, így azok csütörtöktől érvényesek az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján - közölte a társaság. 2020. augusztus 28. 4:00 Bakonyi csillagászok készítették a nyár legmenőbb fotóit a Balatonról csillagászat Bakonyi csillagászok készítették a nyár legmenőbb fotóit a Balatonról Mozgalmasan telt a nemzeti ünnep a Bakonyi Csillagászati Egyesület tagjainak, akik egy meteorológiai ballont engedtek fel a sztratoszférába csütörtökön. 2020. szeptember 3. 4:00 Ezért rövidülhet a 7-es busz útvonala V-Busz Ezért rövidülhet a 7-es busz útvonala A 7-es buszjárat alacsony kihasználtsága miatt a V-Busz tervei közt szerepel, hogy lerövidítse a járat útvonalát. Olvasói megkeresés alapján megkérdeztük a társaság vezetését a módosításról, a válaszból pedig kiderült az is, hogy mikor bővülhet ismét a menetrend erre közlekedő járattal. 2020. augusztus 28. 4:00 Két üzenete is van a babazászlónak Porga Gyula Két üzenete is van a babazászlónak Ismét kifüggesztették a babazászlót a veszprémi városházára, jelen esetben azonban ennek két üzenete is van. 2020. augusztus 27. 10:30 Bűvész varázsolta el a jó időt Bűvész varázsolta el a jó időt Családi nappal intettek búcsút a nyárnak Kádártán szombaton. 2020. augusztus 25. 10:30 Sok településen ismét magas az ózonkoncentráció Sok településen ismét magas az ózonkoncentráció Sok településen ismét magas az ózonkoncentráció - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombati adataiból. 2020. augusztus 23. 12:00 A csetényi Vörös József nyerte a Bakonyi Vágtát Nemzeti Vágta A csetényi Vörös József nyerte a Bakonyi Vágtát A csetényi Vörös József nyerte a hatodik Bakonyi Vágtát, a Nemzeti Vágta Zirc-Tündérmajorban rendezett előfutamát pénteken - tájékoztatták a verseny rendezői az MTI-t. 2020. augusztus 29. 4:00 Volánbusz: az állomásokon is ellenőrzik a maszkviselési kötelezettség betartását koronavírus Volánbusz: az állomásokon is ellenőrzik a maszkviselési kötelezettség betartását A nagyobb autóbusz-állomásokon is ellenőrzi a rendőrség a közegészségügyi előírások - például a maszkviselési kötelezettség - betartását a jövő héten, mert az elmúlt időszakban egyre többen utaznak maszk nélkül - közölte a Volánbusz Zrt. pénteken az MTI-vel. 2020. augusztus 25. 4:00 Változatlan maradt a Lokálpatriótok elnöksége Változatlan maradt a Lokálpatriótok elnöksége 2020. augusztus 21. 13:10 Augusztus vége után is lehet online módon nyelvvizsgázni nyelvvizsga Augusztus vége után is lehet online módon nyelvvizsgázni A járványügyi veszélyhelyzet idején bevezetett lehetőség népszerűnek bizonyult, májustól augusztus közepéig mintegy hétezer online nyelvvizsgát tettek, közel ötezret sikeresen. A napokban megjelent kormányrendelet értelmében az erre alkalmas és megfelelően felkészült vizsgaközpontok újabb határidő meghatározása nélkül, a továbbiakban is szervezhetnek online nyelvvizsgát - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel. 2020. augusztus 22. 4:00 Orbán: a járvány miatt szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre koronavírus Orbán: a járvány miatt szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre A legnagyobb veszély továbbra is a koronavírus-fertőzés behurcolása, ezért szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre - mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. 2020. augusztus 25. 4:00 Ovádi: legyen nemzeti identitásunk a legkisebb közös többszörösünk! nemzeti ünnep Ovádi: legyen nemzeti identitásunk a legkisebb közös többszörösünk! Itt az ideje magunkkal és egymással is békét kötnünk, mert csak így tudjuk tovább építeni a hazát - fogalmazott az országgyűlési képviselő az államalapítás napjának veszprémi ünnepségén mondott beszédében. 2020. augusztus 29. 4:00 Orbán: a magyarok a túlélés bajnokaiként állnak az európai történelem színpadán nemzeti ünnep Orbán: a magyarok a túlélés bajnokaiként állnak az európai történelem színpadán Száz évvel a világháborús vereség és a trianoni diktátum után "a túlélés bajnokaiként állunk az európai történelem színpadán", nincs a világon egyetlen nemzet sem, amely kibírt volna ilyen száz évet - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Összetartozás emlékhelyének átadásán, csütörtökön Budapesten. 2020. augusztus 24. 11:00 Áder János: megpróbáltatások idején is gyarapítani kell az "örök Magyarországot" nemzeti ünnep Áder János: megpróbáltatások idején is gyarapítani kell az "örök Magyarországot" "Nehéz hónapok előtt állunk, de bármilyen megpróbáltatások várnak is ránk, gyarapítanunk, építenünk, szolgálnunk kell az örök Magyarországot" - hangoztatta a köztársasági elnök csütörtökön az Országház előtt tartott augusztus 20-ai díszünnepségen és tisztavatáson. 2020. augusztus 24. 11:00
... 500 501 502 503 504 ...
sport
Megszerezte első bajnoki pontját a VESC az Extraligában Ötszettes mérkőzésen szenvedett vereséget a VESC női röplabdacsapata a Fatum Nyíregyháza ellen a női röplabda extraliga vasárnapi fordulójában. Mészáros Péter együttese ugyan 2:3-ra alulmaradt, de megszerezte első bajnoki pontját az élvonalban. Kiütéssel nyert Budapesten a VSC Veszprém Fölényes, 6–0-s győzelmet aratott a VSC Veszprém az 1908 SZAC Budapest vendégeként a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoportjában. Gunther Zsolt együttese már az első félidőben háromgólos előnybe került, a második játékrészben pedig tovább növelte a különbséget. Molnár Balázs mesterhármast szerzett. Jelmezes futásra várják a veszprémieket szerdán November 4-én ismét jelmezes futásra várják az érdeklődőket a Pannon Egyetemen. A résztvevőkre egy könnyen teljesíthető, 1,5 kilométeres táv, valamint számos kísérőprogram is vár. Ötpontos vereséget szenvedett Salgótarjánban a Veszprém KK A múlt heti idegenbeli győzelem után ezúttal nem tudott pontot szerezni az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjában. A bakonyiak hiába kezdtek tizennégy pontos előnnyel, a Salgótarján fokozatosan ledolgozta hátrányát, és végül 79–74-re nyert. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. Nemzetek Ligája: Tóth Alexre több hónapos kihagyás vár Várhatóan több hónapot kell kihagynia Tóth Alexnek, a Bournemouth magyar válogatott futballistájának, aki így biztosan lemarad a Nemzetek Ligája novemberi utolsó két fordulójáról. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Ronaldo 15 gólra van az ezres határtól Cristiano Ronaldo háromszor is betalált szaúdi együttese, az al-Nasszr csütörtök esti bajnokiján, így 985 gólnál tart karrierjében.
kézilabda
Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Lengyelországban kezdi a BL-középdöntőt a One Veszprém Kialakult a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének menetrendje. A One Veszprém HC november 18-án, a lengyel Orlen Wisła Płock otthonában kezdi meg a sorozat következő szakaszát, amelyben összesen nyolc mérkőzés vár a bakonyiakra. Férfi kézilabda BL: Mikler húsz védéssel, a Szeged győzelemmel búcsúzott A Szeged 31-26-ra nyert a svéd IFK Kristianstad otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének utolsó fordulójában, csütörtökön. Portóban is nyert, hibátlanul zárta a BL-csoportkört a Veszprém Százszázalékos mérleggel zárta a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A csoportját a One Veszprém, amely az utolsó forduló szerdai játéknapján 34–29-re győzte le a Porto együttesét. Női kézilabda Eb: Juhász Gréta is tagja a bő keretnek Az Európa-bajnoki bronzérmes Juhász Gréta is tagja a decemberi kontinenstornára készülő magyar női kézilabda-válogatott 35 fős bő keretének. Hibátlanul zárná a BL-csoportkört a One Veszprém Portóban A már biztos csoportelső One Veszprém szerdán 18.45-től Portugáliában, az FC Porto vendégeként fejezi be a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörét. A szerdai találkozón így már nincs tétje a helyezéseknek, Xavi Pascual együttese ugyanakkor a hibátlan mérleg megőrzéséért lép pályára a Dragão Arénában. Golovin: a franciák elleni arcunkat kell mutatnunk az Eb-n is Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a decemberi Európa-bajnokságon is azt az arcát kell mutatnia a magyar női kézilabda-válogatottnak, amely múlt héten, a franciák elleni felkészülési mérkőzéseken jellemezte. Sótonyi László szerint autópálya helyett rögös ösvény vezethet az olimpiára Az új szövetségi kapitány, Sótonyi László szerint autópálya helyett rögös ösvény vezethet az olimpiára a magyar férfi kézilabda-válogatott számára.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.