Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Bayer Zsolt: nem bűn, ha valaki fehér, és heteroszexuális Bayer Zsolt: nem bűn, ha valaki fehér, és heteroszexuális Kezdetben nagyszerű dolog volt a liberalizmus, de mára kicsit túlgondoltuk az eszmét - mondta a publicista a városi KDNP hétfői taggyűlésén Veszprémben. 2017. február 7. 13:32 Ismét a házasságot ünnepeljük Ismét a házasságot ünnepeljük Negyedik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét február 14. és 19. között Veszprémben. 2017. február 6. 11:19 Meghalt Katona Kálmán volt közlekedési miniszter Meghalt Katona Kálmán volt közlekedési miniszter Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 69. évében, vasárnap otthonában elhunyt Katona Kálmán volt közlekedési miniszter. 2017. február 5. 20:59 Beszélgetünk, vagy csak elbeszélünk egymás mellett? Beszélgetünk, vagy csak elbeszélünk egymás mellett? Az igazi kommunikáció nem azt jelenti, hogy egymás szavába vágva mondjuk csak a magunkét, hanem hogy képesek vagyunk odafigyelni és meghallgatni a másikat is. 2017. február 2. 19:12 Elhunyt John Hurt Elhunyt John Hurt A brit színészt legtöbben az 1984 főszereplőjeként, az Alien Kane-jeként és a Harry Potter filmek Ollivanderjeként ismerhették. 2017. január 28. 9:19 Auschwitzról beszélni kell, és le kell vonni a következtetéseket Auschwitzról beszélni kell, és le kell vonni a következtetéseket Auschwitz történetéről beszélni kell és a szükséges következtetéseket le kell belőle vonni - jelentette ki a volt náci német auschwitzi haláltáborban pénteken elhangzott beszédében Beata Szydlo lengyel kormányfő. 2017. január 27. 21:53 Családfakutatás a karosszékből Családfakutatás a karosszékből Online is kutathatóvá teszi számos iratát, köztük a plébániák anyakönyveit is a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár. 2017. január 24. 20:47 Lezárult a belső vizsgálat a Naplónál A Veszprémi Napló egyik munkatársától megvált, a megbízott főszerkesztő megbízatását pedig visszavonta a Pannon Lapok Társasága (PLT), miután befejezte a belső vizsgálatot a napilapban múlt héten megjelent antiszemita "vicc" ügyében - tájékoztatta a PLT kedden közleményben az MTI-t. 2017. január 24. 18:31 Elhunyt Torgyán József Elhunyt Torgyán József Otthonában, szűk családja körében vasárnap reggel 85. életévében elhunyt Torgyán József, a Független Kisgazdapárt volt elnöke, korábbi földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter - közölte a család vasárnap. 2017. január 22. 14:38 Három éve él Trabantban a veszprémi idős asszony Három éve él Trabantban a veszprémi idős asszony Három éve egy Trabantban él egy asszony Veszprém mellett – számolt be az RTL. 2017. január 21. 10:22 Elkötelezettek a társadalmi ügyek iránt Elkötelezettek a társadalmi ügyek iránt Workshoppal zárult csütörtökön a Lélektér Alapítvány „Adni jó - add a hangod hozzá” elnevezésű kampánysorozata, melyen az ifjúság az önkéntesség és a függőségek témakörével ismerkedhettek meg. 2017. január 19. 15:35 Segítsünk Kommandónak! Segítsünk Kommandónak! Segít Kommandó településnek Veszprém megye – a Kovászna megyei falu iskolája januárban égett le. 2017. január 19. 14:06 Bérlőnek lakást Bérlőnek lakást A „VESZOL” Veszprémi Közösségi Lakásügynökség Nonprofit Kft. 2016. április 1-jével kezdte meg munkáját Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködésének köszönhetően. Moravcsik László ügyvezető igazgatóval a cég filozófiájáról és a tervekről beszélgettünk. 2017. január 19. 10:48 NAV: Január végéig lehet kérni a munkáltatói elszámolást Idén már a NAV elkészíti az adózók többségének a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét. Ugyanakkor továbbra is kérhető az szja-elszámolás a munkahelyeken. Ha a munkáltató vállalja annak elkészítését, akkor ez a dokumentum megfelel a tavalyi jövedelmekről szóló szja-bevallásnak. 2017. január 19. 9:54
... 623 624 625 626 627 ...
sport
Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon.
kézilabda
Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.