Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Elsősorban a lelket kell akadálymentesíteni Elsősorban a lelket kell akadálymentesíteni Lezárult a szeptemberben útjára indult, uniós forrásból megvalósuló „Az esélyegyenlőség erősítését szolgáló együttműködés segítése a Veszprémi járásban” című projekt, melynek elsődleges prioritása az volt, hogy megteremtse a megfelelő partnerséget és kommunikációt a városi önkormányzat és a különböző civil szervezetek, önkormányzatok közt. 2015. november 24. 10:21 Házhoz mennek a szelektív hulladékért Házhoz mennek a szelektív hulladékért Januártól házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést vezetne be a VHK Nonprofit Kft. A szolgáltatást közmeghallgatáson ismertették hétfő este a városházán. 2015. november 23. 21:43 Minden megyében jelen van a NIT Minden megyében jelen van a NIT Kiépült a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) megyei koordinátori hálózata, a szervezet egy kerekasztal-beszélgetésre ültette le a megye ifjúsági szervezeteit, fiataljait, döntéshozókat. 2015. november 23. 15:18 A környezetvédelem fontosságára hívták fel a figyelmet A környezetvédelem fontosságára hívták fel a figyelmet Veszprém is csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Hét programsorozatához, melynek keretében a VKSZ Zrt. és a Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. munkatársai interaktív előadást tartottak a környezettudatosság fontosságáról a Kossuth Iskola tanulóinak hétfőn. 2015. november 23. 14:17 A Tűztorony is készül a karácsonyra A Tűztorony is készül a karácsonyra Új, adventi dallamok csendülnek fel most vasárnaptól a veszprémi Tűztoronyban. A hangszín is változik. 2015. november 23. 11:16 Az igazi hősök köztünk élnek Az igazi hősök köztünk élnek Harmadik alkalommal tüntették ki a Mindennapok Hőseit A Városi Nyilvánosságért Alapítvány kezdeményezésére szombaton este a Hangvillában. 2015. november 21. 21:15 Az ENSZ felhatalmazást adott az Iszlám Állam elleni támadásra Az Iszlám Állam (IÁ) és az an-Nuszra Front szélsőséges csoportok elleni katonai erő alkalmazására feljogosító, egyhangú terrorelhárítási határozatot fogadott el pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsa. 2015. november 21. 8:47 A kiválóság nem egyszeri cselekedet, hanem szokás Dr. Bőszéné Szatmári-Nagy Anikó pedagógus és Debreczeny Zoltán festőművész vehette át a 2015. évi Veszprém megyei Prima díjat. Az magyar zeneművészet kategóriában a kuratóriumi és a közönségdíjat is a Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar nyerte. 2015. november 20. 21:50 "Életem első felét diktatúrában éltem" "Életem első felét diktatúrában éltem" Martonyi János személyiségébe és múltjába nyerhettek bepillantást pénteken a Polgári Szalon rendezvény résztvevői. Az egykori külügyminiszterrel dr. Navracsics Tibor beszélgetett a Gizella Hotelben. 2015. november 20. 19:36 Konkrét döntéseket szeretnének az uniós tárcavezetők Együttes ülést tartanak pénteken az uniós igazságügyi és belügyminiszterei a múlt heti párizsi terrortámadást miatt. 2015. november 20. 12:35 Mindennapok Hősei - Sümegi Elemér Mindennapok Hősei - Sümegi Elemér Sorozatunkban A Városi Nyilvánosságért Alapítvány által meghirdetett Mindennapok Hősei elnevezésű karitatív esemény díjazottjait mutatjuk be. Ezúttal a "Láthatatlan hős" kategória nyertesét, Sümegi Elemért. 2015. november 20. 12:35 Mindennapok Hősei – Csepely Balázs Mindennapok Hősei – Csepely Balázs Sorozatunkban A Városi Nyilvánosságért Alapítvány által meghirdetett Mindennapok Hősei elnevezésű karitatív esemény díjazottjait mutatjuk be. Ezúttal a rendőr kategória nyertesét, Csepely Balázst. 2015. november 19. 20:49 Átadták a Hornig-díjakat Átadták a Hornig-díjakat Barbainé Bérci Klára és Horváth Imréné a szociális szolgáltatások területén végzett kimagasló teljesítménye elismeréseként Hornig-díjat vehett át csütörtökön délután a városháza Kossuth termében. 2015. november 19. 16:37 Veszprém is csatlakozik az Európai Hulladékcsökkentési Héthez Veszprém is csatlakozik az Európai Hulladékcsökkentési Héthez Hagyományosan november utolsó hetében szervezik meg az Európai Hulladékcsökkentési Hetet, melyhez idén első alkalommal Veszprém is csatlakozik. Az akciót november 21. és 29. között rendezik meg. 2015. november 19. 15:38
... 655 656 657 658 659 ...
sport
A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz.
kézilabda
Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.