Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Veszprémben is az elnökre emlékeztek Veszprémben is az elnökre emlékeztek Temetése napján több vidéki településhez hasonlóan Veszprémben is fejet hajtottak a Magyar Köztársaság első elnökének emléke előtt. 2015. november 6. 21:57 Örök nyugalomra helyezték Göncz Árpádot Örök nyugalomra helyezték Göncz Árpádot Göncz Árpád korábbi köztársasági elnököt péntek délután helyezték örök nyugalomra az Óbudai temetőben. 2015. november 6. 10:33 Közösen könnyebb segíteni Közösen könnyebb segíteni A hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésén túl az összefogás erejét is hirdeti a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület jótékonysági gálaestje, amit idén a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvánnyal közösen rendeznek meg. 2015. november 5. 13:44 Hancsók Jenő vehette át a Polinszky-díjat Hancsók Jenő vehette át a Polinszky-díjat A tudomány napja alkalmából rendezett ünnepségen adták át a Polinszky-díjat a Pannon Egyetemen csütörtökön. 2015. november 5. 12:22 Nem az a hős, aki győz, hanem aki nem adja fel Nem az a hős, aki győz, hanem aki nem adja fel A Kereszténydemokrata Néppárt Veszprém Városi Szervezete szerdán megemlékezést tartott városunk 1956. november 4-i szovjet megszállásának, továbbá a forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékére a várban. 2015. november 4. 23:12 Hajléktalanokra panaszkodtak a Haszkovón Hajléktalanokra panaszkodtak a Haszkovón A polgármester és a választókerület képviselője tartott fórumot a városrészen kedd délután. Az ott lakók örülnek a Smaragdvárosnak, de a hajléktalanok, kábítószeresek és alkoholisták szerintük több száz ember életét keserítik meg. 2015. november 3. 19:15 Elkésett intézkedés volt Elkésett intézkedés volt Sajtótájékoztató keretében reagált Hartmann Ferenc és Katanics Sándor Porga Gyula polgármester tegnapi közleményére az ISZSZ ügyben tett feljelentés kapcsán. Az önkormányzati képviselők szerint több mint fél éve kellett volna megtenni ezt a lépést. 2015. november 3. 17:14 Gyors nyomozásban bízik az önkormányzat "A Veszprémi Önkormányzat és a fenntartásába tartozó gazdasági társaságok és intézmények hosszú évek óta magas színvonalon, a törvényeknek megfelelően működnek" - állítja közleményében az önkormányzat. 2015. november 3. 17:01 A tudományt ünneplik A tudományt ünneplik Megkezdődött a tudomány hónapja, novemberben a Magyar Tudományos Akadémia alapítására emlékeznek. A Veszprémi Területi Akadémiai Bizottság kedden konferenciával nyitotta meg az ünnepi rendezvénysorozatot városunkban. 2015. november 3. 12:14 Feljelentés az ISZSZ ügyében Feljelentést tett Porga Gyula az Intézményi Szolgáltató Szervezet gazdálkodásával kapcsolatban - tudatta közleményében a polgármester. 2015. november 2. 16:30 BÁTORSÁGRA GYŰJTÜNK! BÁTORSÁGRA GYŰJTÜNK! 2015. november 2. 14:51 Eljött a bátrak ideje! Eljött a bátrak ideje! Elstartolt az a karitatív kezdeményezés, melyet Korona Vivien magánemberként indított útjára a daganatos és krónikus beteg gyermekek megsegítésére. 2015. november 2. 12:49 Szabadidejükben takarították a temetőt Szabadidejükben takarították a temetőt Társadalmi munkában készítették fel az alsóvárosi temetőt az ünnepekre a VKSZ Zrt dolgozói. 2015. október 31. 11:43 Gyarmati István: a migránsok többsége hazatérne, ha véget érne a háború A szír migránsok többsége hazatérne, ha véget érne a háború hazájukban - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő a köztévében. 2015. október 31. 9:17
... 659 660 661 662 663 ...
sport
A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz.
kézilabda
Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.