Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Karácsonyi dallamok Bach kottájából Karácsonyi dallamok Bach kottájából Karácsonyi koncertet rendeztek a Hangvillában hétfő este. Aki lemaradt sem marad ki semmiből: szerda este újra várják a közönséget Veszprém zenei együttesei. 2015. december 21. 22:12 Ezeket a dalokat hallgattuk idén Ezeket a dalokat hallgattuk idén Mivel hivatalos összesített rádiós játszási lista még nincs erre az évre, ezért végeztem egy gyors szerkesztőségi közvéleménykutatást, hogy nálunk mik voltak az idei év slágerei. 2015. december 21. 16:51 Változatlan lendülettel a térség turisztikai pozíciójának erősítéséért Változatlan lendülettel a térség turisztikai pozíciójának erősítéséért A szűkösebb keretek ellenére is pozitív mérleget zárt a Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. – tudtuk meg Sigmond Eszter ügyvezetőtől, akit a 2015-ös év tapasztalatairól és jövő évi célkitűzéseiről kérdeztünk. 2015. december 19. 22:31 Jövőre egész évben komolyzenei programok helyszíne lesz Balatonfüred Balatonfüred a Balaton kulturális fővárosa, ennek jegyében rendezik jövő nyáron a Klassz a pARTon és az egész éven át zajló komolyzenei estek rendezvénysorozatot - jelentette ki a nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár csütörtöki, balatonfüredi sajtótájékoztatóján. 2015. december 17. 13:11 A világ legboldogabb országának nagykövete járt Veszprémben A világ legboldogabb országának nagykövete járt Veszprémben Wening Esthyprobo Fatandari indonéz nagykövet látogatott hétfőn a Lovassy László Gimnáziumba az „Indonézia az iskolába megy” program keretében. 2015. december 14. 15:43 Ismét mozivásznon a VeszprémFest! Ismét mozivásznon a VeszprémFest! A VeszprémFest 2015 című koncertfilm HD minőségben mutatja be az idei fesztivál koncertjeinek legszebb pillanatait. 2015. december 11. 22:31 Veszprémbe is eljutott a jászolkiállítás Veszprémbe is eljutott a jászolkiállítás Az IPOSZ szakmai alapítványa és A Magyar Kézművességért Alapítvány idén 22. alkalommal hirdette meg Betlehemi jászol című pályázatát népi kézművesek, kézműves iparművészek, hivatásos és műkedvelő alkotók, egyéni pályázók és közösségek számára. 2015. december 11. 1:22 Képzőművészeti pályázat iskolásoknak Képzőművészeti pályázatot hirdet általános és középiskolásoknak a Laczkó Dezső Múzeum a Rippl-Rónai kiállításhoz kapcsolódva. 2015. december 10. 10:21 Kedélyes őrület Kedélyes őrület Hamvas Béla Ördöngösök című regénye kapcsán beszélgetett Kilián László író, a Művészetek Háza igazgató-helyettese a kötet két szerkesztőjével, Palkovics Tiborral és Szakács Gáborral csütörtök este az Utas és Holdvilágban. 2015. december 9. 20:47 Hattyúcskák tava - Táncos mesejáték Csajkovszkij zenéinek felhasználásával Hattyúcskák tava - Táncos mesejáték Csajkovszkij zenéinek felhasználásával 2015.12.27. | Vasárnap | 11:00 | Hangvilla 2015. december 6. 10:26 Zorán koncertje Zorán koncertje 2015.12.16. | Szerda | 19:00 | Hangvilla 2015. december 6. 10:25 Almási Kitti: Bátran élni Almási Kitti: Bátran élni 2015.12.14. | Hétfő | 19:00 | Hangvilla 2015. december 6. 10:22 Szabó Balázs Bandája: Csöndkabát Szabó Balázs Bandája: Csöndkabát 2015.12.12. | szombat | 20:00 | Hangvilla 2015. december 6. 10:21 Főpróba az Európa Kulturális Fővárosa pályázathoz Főpróba az Európa Kulturális Fővárosa pályázathoz 2016-ban Iszkaszentgyörgy és Veszprém közösen birtokolja a Finnugor Kulturális Főváros címet - az ünnepi évről szombaton beszélt a két település polgármestere. 2015. december 6. 9:29
... 239 240 241 242 243 ...
közélet
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. Fájdalmas emlékezés Veszprém elhurcolt zsidó polgáraira „Soha többé nem akarunk olyan országban élni, amelyben a kirekesztés megtörténhet” – hangzott el a hétvégén Veszprémben, ahol az 1944-ben elhurcolt és meggyilkolt zsidó honfitársakra emlékeztek. Kiderült, kik lépnek fel az idei Pont Ott Partin Idén is közös ponthatárvárásra hívja leendő hallgatóit a Pannon Egyetem. A Pont Ott Party ezúttal is Veszprém egyik legnépszerűbb szabadtéri bulihelyszínén, a Gyárkertben várja az érdeklődőket július 23-án, ahol a felsőoktatási ponthatárok kihirdetését fergeteges hangulat, koncertek, játékok és pannonos élmények kísérik. Három napra megtelt élettel Veszprém: több mint száz programmal zajlott a REND Három napon át koncertekkel, előadásokkal, családi programokkal, istentiszteletekkel és beszélgetésekkel várta az érdeklődőket Veszprémben a Református Egyházi Napok Dunántúl (REND). A fesztivál pénteken ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Liget nagyszínpadán. Új főispán a vármegye élén Hét főispáni kinevezésről döntött a miniszterelnök - derül ki a Magyar Közlönyben pénteken megjelent határozatból. Kevesen tudják, mi rejtőzik a veszprémi vasútállomásnál egy fém ajtó mögött Sokan elsétáltak már mellette és valószínűleg bele sem gondoltak, mi rejlik a fém ajó mögött. A Múzeumok Éjszakáján viszont megnyílt a veszprémi vasútállomás melletti bunker, ahol korabeli tárgyak és szakértői bemutató segítségével elevenedett meg a hidegháború időszaka. Messi vagy Ronaldo? Többet elárul rólunk, mint gondolnánk Az, hogy a futballszurkolók Lionel Messit vagy Cristiano Ronaldót részesítik-e előnyben, összefüggésben állhat politikai meggyőződésükkel – derül ki egy új, nemzetközi tanulmányból, amely több tucat országban vizsgálta a két világhírű szupersztár iránti attitűdöket. Súlyosan megsérült egy magyar gyerek a bledi várnál Súlyosan megsérült egy magyar gyerek, miután szerdán lezuhant a szlovéniai bledi vár melletti kilátónál - közölte a helyi rendőrség.
sport
Edzőmérkőzések futószalagon – a Haladás ellen kezd a VSC Veszprém A labdarúgó NB III 2026/2027-es idényére való felkészülést öt edzőmérkőzéssel kezdi a VSC Veszprém. Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata A svájci Nikola Portner személyében Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Németh Zsanett halálával kapcsolatos félreértéseket kívánja tisztázni a Magyar Birkózók Szövetsége A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) hétfőn közleményben kívánta tisztázni a 32 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt Németh Zsanett halálát övező félreértéseket, egyben továbbította a gyászoló család magyar sajtó irányába intézett nyomatékos kérését. Győrbe igazoltak a Győri fivérek Győri Kristóf és fivére, a 26-szoros válogatott Győri Mátyás távozott a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Ferencvárostól, és a győri ETO University HT csapatához igazolt. Női kézilabda junior-vb: a magyar válogatott legyőzte Japánt A magyar női junior kézilabda-válogatott 32-25-re legyőzte Japánt a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, hétfőn. Női röplabda Extraliga: az október 10-i hétvégén rajtol az új idény Október közepén rajtol a női röplabda Extraliga új idénye: az első fordulóban Kaposvár-Nyíregyháza rangadót is rendeznek. Az újonc Veszprém az első körben szabadnapos lesz. Sette Colli: Milák egyéni rekordja, újabb világcsúcs Milák Kristóf egyéni csúccsal lett második 50 méteres pillangóúszásban a Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű római nemzetközi viadal vasárnapi zárónapján. Osztrák Nagydíj: Russell diadalmaskodott Spielbergben George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Strandkézilabda-vb: nyolcadik lett a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott nyolcadik lett a zágrábi világbajnokságon, miután 2-0-ra kikapott Dániától a vasárnap délelőtti helyosztón.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.