Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A régi megy, az új marad / Átadás-átvétel a Nemzeti Színházban Kedden hivatalosan is átvette a Nemzeti Színház kulcsait s ezzel a színház vezetését Jordán Tamástól Alföldi Róbert. Az elmúlt fél évben együtt, egymás mellett dolgoztak, ami itthon Magyarországon, valljuk be nem annyira jellemző. Próba volt ez a közös munka, - fogalmazott Hiller István, kultuszminiszter – hogy ezzel mutassanak példát a magyar kultúra kulturáltságáról. Jordán Szombathelyre megy tovább, ahol egy új, önálló, egészen egyedi társulatot hoz létre a következő évadtól. Alföldi pedig úgy tűnik, maximálisan teljesíti a pályázatában vállaltakat. Minden szájíznek megfelelő, magas művészeti színvonalú, határokon átívelő színházat alkot, szoros együttműködésben olyan intézményekkel, mint a Művészetek Palotája, a Nemzeti Múzeum, és a Ludwig Múzeum. A társulat is szinte teljesen átalakul, az új direktor a hazai színművészet krémjét gyűjtötte maga köré. 2008. július 1. 14:03 Harminc év két órába sűrítve / A budapesti Fészekben meséltek a Zorán darabról az alkotók Budapesten a Fészek étteremben mutatkozott be az országos sajtó előtt annak a csapatnak a magja, akik Zorán dalait viszik színpadra. Vándorfi László rendező, aki a 28 kiválasztott számot színpadra alkalmazta az előadás dramaturgiájáról, Krámer György a koreográfiáról mesélt. A főszerepet, illetve annak kettős énjét, Gazdag Tibor, Zayzon Csaba és Egyed Brigitta alakítják. A sajtótájékoztatón maga Zorán és két zenésze, valamint Sztevanovity Dusán is jelen volt. Azt mondják, nagy izgalommal várják a bemutatót. 2008. június 30. 23:41 Rekordot döntöttek a gitárosok / A világ leghosszabb koncertje Balatonfüreden 216 órán át szólt a zene Balatonfüreden a Tagore sétány végében álló Kisfaludy színpadon. A tavalyi 192 órás Guiness rekordot, melyet szintén Füreden állítottak fel, lehagytak a kanadaiak. Ők 200 órát teljesítettek, erre 16 órát húztak rá a mieink. Így újra nálunk a rekord! 2008. június 30. 20:29 Színek és árnyak a Padláson Egy emléket, a Balaton színeit, egy úszás élményét villantják fel többek között a kiállított alkotások – utalt a látottakra Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke a balatonalmádi Padlás Galéria június 29-i megnyitóján. 2008. június 30. 15:50 „Alkimista műhely”, kiállítás nyílt Várpalotán / a XV. századi Thury várban Az Országos Műszaki Múzeum Vegyészeti Múzeumában tekinthető meg az alkimista műhely című állandó kiállítás. A gyönyörűen megrendezett kiállítást megtekintőt az idő kereke visszarepíti a középkorba. Már Mátyás király udvarában is dolgoztak csillagászok és alkimisták, keresve az örök élet esszenciáját vagy az „aranygyártás” titkát. A látogatók kézhez kaptak egy-egy darab „bölcsek kövét”, melyhez a kiállítás rendezői egy receptet is mellékeltek. A kiállítás szervesen kapcsolódik a nyolcadik alkalommal megrendezendő, 7-12. osztályos diákok nyári táborához 2008. június 27. 14:56 Művészeti Fesztivál idén is Balatonfüreden / A nyári szezonban egymást követik a nívós kulturális rendezvények Füreden A nyár a fesztiválok ideje, Balatonfüreden is egymást követik a nívós, hagyományos, országos hírű rendezvények. Még tart a gitárfesztivál, valamint a hal és bor ünnepe, s máris kezdődik a Balatonfüredi Művészeti Fesztivál. Immáron hatodik alkalommal (július 2-12 között), 10 napon át a város legszebb épületeiben várják a művészetkedvelőket, s az ingyenes, szabadtéri program is jóval több, mint tavaly – mondta Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat művelődési osztályvezetője. 2008. június 27. 12:12 A Pannon Várszínház beugrása Budapesten A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon szombaton, június 28-án, 20.30-kor a Pannon Várszínház előadásában mutatják be az Oliver! című musicalt. Az eredeti tervek szerint a Szolnoki Szigligeti Színház vendégszerepelt volna péntek és szombat este a Margitszigeten, de az előadást visszamondták. Mivel már sok jegyet adtak el a szervezők, és azért is, hogy ne csalódjanak a nézők, egy olyan különleges megoldást választottak, hogy színház ugrik be színház helyett. Így a szombati előadáson a Pannon Várszínház nagysikereket elért Oliver! című musicaljét láthatják a nézők. 2008. június 25. 17:11 2008: A biblia éve / Az államszervezés nehézségei 2008. június 25. 7:04 Széchenyi-ismereti füzet nemcsak diákoknak / – olvasásra is ösztönöz – Hiánypótló füzetecske jelent meg a közelmúltban a balatonfüredi Széchenyi Társaság gondozásában. A kiadvány nem az életmű feldolgozásával, elemzéssel foglalkozik, hanem kérdez. Éppen ez adja nagyszerűségét. 2008. június 24. 13:31 Táncos lábak fesztiválja Füreden / – V. Sirály Táncfesztivál Balatonfüred 2008. június 19-22. – A négynapos rendezvény első két napján a Kisfaludy Színpadon (az ország egész területéről érkező) 42 csoport ötszáznál is több résztvevője mutatta be versenyprogramját a társadalmi zsűri előtt. A közönség szavazatai alapján két közönségdíjat is átadtak (közönségdíjak 19-én, csütörtökön: Jonatán Táncegyesület Nyíregyháza, Hullámok című koreográfia, mv.: Babka Beáta; 20-án, pénteken: Bárdos Lajos Művészeti Iskola, Tiszaföldvár Keringő fényében című koreográfia, mv.: Szarvas Katalin). 2008. június 24. 11:03 Balatoni hal- és borünnep 2008. június 23. 13:40 Új év, új virágzás: Évadot zárt a Petőfi Színház / Kőrösi Csaba Petőfi és Latinovits-díjas Az elmúlt fél évben, mióta Bujtor István és Eperjes Károly vezetik a veszprémi Petőfi Színházat nagyrészt letudták a korábbi adósságot, gazdaságilag stabilizálták az intézményt, megduplázták az előadások s ezzel a nézők számát. Röviden így lehetne összefoglalni annak a munkának az eredményét, amit a művészpáros erőfeszítéseinek köszönhetünk. Az évadzáró társulati ülésen a múlta való visszatekintésen túl inkább a jövőbe igyekeztek tekinteni a teátrum vezetői, hiszen ha a munka ilyen irányba és ilyen lendülettel folytatódik tovább, s ebben partner lesz a közönség, néhány éven belül a Petőfi Színház visszanyerheti mára kissé megkopott fényét. 2008. június 23. 13:38 Buhim-völgyi programajánló 2008. június 20. 11:08 Szent Iván éjjele Füreden 2008. június 20. 10:32
... 473 474 475 476 477 ...
közélet
Veszprémből üzent Magyar Péter a türelmetleneknek Szombat délután Veszprémben a Zeneiskola előtti parkban indította őszi országjárását Magyar Péter miniszterelnök. A kormányfő az eseményen tőle szokatlan módon reagált az elmúlt hónapok kritikáira, többek közt a „Facebook-kormányzásra”, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőjének viharos kinevezésére, de szót ejtett a Tisza Szigetek jövőjéről, a beígért elszámoltatás menetrendjéről, valamint a közbeszéd állapotáról is. Orbán Viktor: ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani - mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton. Mozgalmas ősz jön a Laczkó Dezső Múzeumban – sport, ’56, szabadegyetem és advent is szerepel a programban Sűrű hónapok elé néz a Laczkó Dezső Múzeum. Az intézmény ősszel a Múzeumok Őszi Fesztiváljához is csatlakozik, de emellett kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, sportos és családi programokkal, könyvbemutatókkal, konferenciákkal és adventi eseményekkel is készül. A következő időszak terveiről Szanyi Brigitta múzeumigazgató beszélt a múzeum pénteki sajtótájékoztatóján. Megszűnhetnek a megyei önkormányzatok? Éles reakciót kapott Magyar Péter a bejelentésére Értetlenül fogadta a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) Magyar Péter miniszterelnök parlamenti bejelentését a megyei önkormányzatok – és ezzel együtt a Veszprém Vármegyei Önkormányzat – esetleges megszüntetéséről. A szövetség szerint a tervezet nem szakmai, hanem politikai döntés, amely súlyos stratégiai hiba lenne, és veszélybe sodorhatja a térségi fejlesztéseket, valamint az uniós források lehívását is. Rekordszámú gólya és új kuratórium a Pannon Egyetemen Felállt a Pannon Egyetem fenntartásáért felelős alapítvány új kuratóriuma, amely a tervek szerint 2027 augusztusáig, a jelenlegi alapítványi rendszer kivezetéséig működik. Dr. Abonyi János rektor és Csillag Zsolt kancellár közös sajtótájékozatójukon hangsúlyozták, hogy a személyi változások nem okoznak fennakadást a működésben, továbbá beszámoltak az országos átlagot jócskán meghaladó, történelmi beiskolázási sikerekről és a közelgő őszi egyetemi programokról is. Magyar Péter újra országjárásra indul, Veszprém az első állomás Veszprémben indul újra az országjárás szombaton 16 órakor - közölte a miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán. Porga Gyula nemet mond az aranyosvölgyi beépítésre Ahogy azt júniusban megígérte Porga Gyula polgármester, szeptemberben ismét foglalkozik és tájékoztatja az embereket Aranyosvölgy témájával, pontosabban az oda tervezett építési beruházásokkal kapcsolatban. Az ügy végére most pont kerülhet, ugyanis Porga Gyula jelezte, azt fogja javasolni a Közgyűlésnek, hogy rendeljenek el változtatási tilalmat, ezzel gyakorlatilag megakadályozva a tervezett házak felépülését. "Az eredeti elképzelés átírását a magunk mögött hagyott, soha nem látott forró nyár is igazolja. Már látszik, hogy ez a kihívás állandósulhat, ezentúl erre figyelve kell gondolkodnunk, terveznünk. Ezt tanácsolták a szakértőink is, és ezt üzenték a veszprémiek is. Hiba lett volna meg nem hallani a hangjukat.” – Írta bejegyzésében a polgármester, aki azt is mondta, a befektetőkkel tárgyalnak, hogy a befektetői bizalom se csorbuljon. Több ezer út, amelyhez nem kellett autóba ülni Havonta több ezer bérlés, nyári napokon száz feletti indulás, a csúcsidőszakokban pedig a kétszázat is karcolja a napi átlag – a V-Bike három év alatt szép csendben a veszprémi mindennapok, és persze a városkép elválaszthatatlan részévé vált. Bartha Lászlóval, a szolgáltatásért felelős V-Busz Kft. ügyvezetőjével arról beszélgettünk, merre tekerünk a leggyakrabban, mi történik a bringákkal a háttérben, és merre gurulhatunk tovább a jövőben. Útravaló a gólyáknak és rangos elismerés a Pannon Egyetem tanévnyitóján Csütörtökön ünnepélyes keretek között tartotta meg közös tanévnyitóját a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai, illetve Gazdaságtudományi Kara. A rendezvény a frissen felvett hallgatók köszöntése és szakmai útbaigazítása mellett egy jeles pillanatnak is helyt adott, az eseményen adták át a Veszprém oktatási életében kiemelkedő jelentőségű Volkra Ottó-díjat is, amit az egyetem Gazdaságtudományi Karának alapítója, Dr. Kovács Zoltán kapott. 'Már aláírtuk.' Három céges döntés, amin milliók múlhatnak KIVA vagy TAO, tulajdonosi pénzkivét, céges autó. Három döntés, amit még az aláírás vagy a kifizetés előtt érdemes átszámolni. 
sport
Atlétikai Világdöntő: Molnár nyolcadik 400-on Molnár Attila a nyolcadik helyen végzett az atlétikai Világdöntőben (Ultimate Championship) 400 méteren szombaton, Mátó Sára 400 m gáton és Takács Boglárka 100-on nem jutott döntőbe. Premier League: gól nélküli döntetlent játszott a Liverpool Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán az idénybeli első pontját megszerző Fulhammel az angol labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában szombaton. ILCA 6-vb: Érdi Mária negyedik lett Érdi Mária az éremfutamokban a hatodik helyről kettőt előre lépve negyedikként zárta a vitorlázó ILCA 6 hajóosztály írországi világbajnokságát. Atlétikai Világdöntő: Halász Bence második kalapácsvetésben Halász Bence a második helyen végzett kalapácsvetésben az atlétikai Világdöntőben pénteken. Iváncsik Máté öt góllal debütált, hússzal nyert a One Veszprém A címvédő One Veszprém 47–27-re nyert az újonc Dabas vendéglátójaként pénteken a férfi kézilabda-élvonalban. A tizenhét esztendős Iváncsik Máté öt góllal mutatkozott be. Férfi kézilabda BL: gólcsúcsot döntött a Szeged A Szeged megdöntötte saját gólcsúcsát a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában azzal, hogy 42-31-re nyert a svéd IFK Kristianstad ellen az első csoportkör első fordulójában, csütörtökön. Ötből öt: Nyíregyházán sem hibázott a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém az első félidőben kétszer is egyenlített, majd a szünet után három gólt szerezve 5–2-re nyert az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában. A bakonyiak öt fordulót követően is hibátlan mérleggel vezetik az NB I-et. Fölényes sikerrel rajtolt a Szeged a BL-ben A Szeged házigazdaként 42-31-re verte a svéd IFK Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének első fordulójában, csütörtökön. Marco Rossi elégedett a válogatottak nyári klubváltásával Marco Rossi szövetségi kapitány "összességében elégedett" a válogatott futballisták nyári klubváltását illetően. Női kosárlabda-vb: a címvédő amerikaiak ellen búcsúzott a magyar válogatott A magyar női kosárlabda-válogatott 108-56-ra kikapott a címvédő amerikaiaktól a csütörtöki negyeddöntőben, ezzel befejezte szereplését a berlini világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.