2023. június 1.
//
Tünde névnap

kultúra

VII. megyei irodalmi ki mit tud
A mai napon délelőtt kezdődött el a VII. megyei irodalmi ki mit tud a Csermák Antall zeneiskola nagytermében. A megmérettetésre a megye 16 általános iskolájából összesen 77 tanuló jelentkezett. Versmondás kategóriában 57 diák, saját mű előadásában (vers-próza) 20 tanuló vállalta a megmérettetést a zsűri előtt. Ez utóbbi elnöki tisztét Szilvásiné Csordás Éva a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpadának vezetője tölti be, Felföldi Gábor közművelődési titkár és Palásthy Bea színművész zsűritagokkal. A diákok és felkészítő tanáraik nagyon lelkesek, és felkészültek-, fogalmazott Bedics Anita a Szilágyi Katolikus iskola tanító és könyvtárosa. Azt azonban hiányolja, hogy a „ki mit tud”-nak más megyékben nem akadtak követői, mert akkor meg lehetne rendezni az országos döntőt. A zsűri kategóriánként, mindkét kategóriában, 1.-2., 3.-4., 5.-6., 7.-8. osztályos- összevont első három helyezettet könyvjutalomban részesíti. Ezenkívül, kiosztásra kerül még három különdíj: szép magyar beszédért, előadásmódért és a legeredetibb szövegválasztást jutalmazzák.
Versünnep a költészet napján
A hagyományos Versünnep vetélkedőt idén Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója tiszteletére hirdette meg a Versünnep Alapítvány, a Duna Televízió és Balatonfüred önkormányzata. Zenéről a magyar költészetben címmel. A vetélkedőre magyar költők műveivel nevezhettek be színművészek és előadóművészek, színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói.
Majdnem Szűz – Bacsó Péter filmje a gyenge ember kiszolgáltatottságáról / A Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivál keretein belül mutatták be Veszprémben Bacsó Péter Kossuth-díjas rendező új filmjét
A film alapötletéül egy újsághirdetés szolgált, melyben prostituáltak „átképzését” vállalták menedzserré. A két foglalkozás közti mérhetetlen szakadék beindította Bacsó Péter fantáziáját, így ezt a kontrasztot összekötötte egy régóta a fejében motoszkáló fiatal lány történetével, aki lázad a sorsa ellen, és tehetségénél fogva ki tud törni a mai szélsőséges társadalom legmélyebb útvesztőiből. Ennek az eredménye lett előbb egy forgatókönyv, majd a március 20.-ai országos premierrel bemutatott Majdnem Szűz című film, amellyel saját elmondása alapján a prostituáltakkal szembeni előítéletekkel igyekszik szembeszállni.
DumaVölgy és HumorVár
DumaVölgy és HumorVár néven rendezik meg az idei évben, Nagyvázsonyban a Bűvészetek Völgyét, tájékoztatta a vehir.hu-t, Fábry Szabolcs polgármester. Az állami támogatás elmaradása miatt, ellensúlyozandó, az idei fesztivált kénytelenek piaci alapokra fektetni. Az elkerített üzleti részeket, közterületeket bérbe adják, és a parkolás is "hoz valamennyit a konyhára".
Balatoni képek Tihanyban
A Balaton minden bizonnyal egyik legszebb pontján, Tihanyban mutatta be képeit a balatonfüredi Tóth-család.
Máriók és varázslók / Veszprémi Tavaszi Fesztivál
Két különböző műfajban is láthatta Thomas Mann Márió és a varázsló című művét, aki tegnap a Veszprémi Tavaszi Fesztivál soron következő előadására a SÉD Filmszínházba látogatott.A Miskolci Nemzeti színház tánctagozatának Cipolla címet viselő koreográfiáját Majoros István betegsége miatt csak felvételről láthatta a közönség, ennek ellenére az este rendkívüli színházi élményt nyújtott. A Pannon Várszínház társulata ez alakalommal is a már megszokott, magas színvonalat hozta.
Csarnóy immáron Jászai-díjas / \"Az a dolgunk, hogy neveljük a közönséget - a szórakoztatás önmagában kevés\"
"Mindig voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy szabadon dönthessek, mi az, amiben már nem tudok tovább részt venni." mondja Csarnóy Zsuzsa, a veszprémi Petőfi Színház színművésze, aki húsz év kemény munka után 2008 március 15.-én Jászai-díjat vehetett át a Szépművészeti Múzeumban. Zsuzsát nem csak Veszprém, az egész ország ismeri és szereti. Elsőként a Nyomorultk ősbemutatójában, Cosette-ként vívott ki hírnevet. Játszott a József Attila Színházban, a Tháliában, Miskolcon, Szolnokon - Veszprémbe másodszor húzta a szíve. Legutóbb a Cseresznyéskert Ranyevszkajájaként láthatta a közönség.
Ez a fesztivál már nem az a fesztivál
Újra Veszprém városa ad otthont a tévéfesztiválnak. Igaz, most Kamera Hungária elnevezéssel csábítja az érdeklődőket, szakmai résztvevőket az egyik legrangosabb hazai tévés seregszemlére. Három helyszínen várják az érdeklődőket a vetítésekre, közönségtalálkozókra, műhelymunkára. Hogy miért is kellett a városnak több mint másfél évtizedig nélkülöznie a rangos eseményt, pergessük vissza képzeletbeli kameránkat, egészen 1971-ig.