Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A kulisszák mögött: akik esténként csak lélekben állnak színpadra / Díszlettől a jelmezig A díszletek és a jelmezek addig élnek csupán, míg műsoron van egy-egy előadás. Utána raktárba kerülnek, s évek múltán talán már senki sem emlékszik rájuk. Perlaki Róbert és Ozsváth Ildikó, a veszprémi Petőfi Színház díszlettetvezője és patinázója felveszik a feledéssel a harcot. Összegyűjtik munkájukat, hogy azok hosszú évek múltán meséljenek egy színház, egy társulat múltjáról, történetéről. Kik is a háttéremberek, mi a munkájuk azoknak, akik esténként ugyan nem állnak fel meghajolni a színpadra? A siker éppúgy az ő érdemük is. A Premiertől premierig kiállítás nyomán a függöny mögé lestünk, hogy önöknek is bemutathassuk őket. 2008. október 10. 12:27 Közönségtalálkozó Szulák Andreával 2008. október 8. 16:55 2008: A biblia éve / Egy világraszóló karrier kezdete 2008. október 8. 14:07 A világot, s önmagát is kívülről láttatta / – az „emigráns” Márai filmen – Filmcsemegével várta látogatóit a Veszprémi Művelődési Központ hétfőn este. A Szalai-Dárday alkotópáros megkísérelte a szinte lehetetlent: filmre vitték Márai naplóját úgy, hogy az hű is maradt az eredeti gondolatokhoz, de mértéktartó művészi-alkotói szabadságukat is érvényesíteni tudták. 2008. október 6. 22:30 Őfelsége a magyar nép Dénes János "Őfelsége a magyar nép" című trilógiáját mutatta be pénteken Veszprémben. Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc emlékéért Alapítvány és a Magyar Vidék Országos 56-os Szövetség Veszprém Megyei Szervezete hívta meg az 56-os eseményekben és 1990-94 között jelentős közéleti szerepet vállaló vegyészmérnök-politikust. 2008. október 3. 16:53 Filmajánló: Kegyenc fegyenc 2008. október 3. 10:26 Angyali babaarcok / – egyedi darabok porcelánból – Csaknem háromszáz darabból áll a balatonfüredi Marton Erzsébet babagyűjteménye. A különleges kollekció minden egyes példánya porcelánból, illetve kaucsukból készült, s a legidősebb példányt még nagyanyáink dajkálhatták. Erzsébet hosszú évek óta keresi a legszebb babákat, s ha kell, szívesen megy el vásárokba, bolhapiacokra böngészgetni. Ma már az internet is kincsesbánya, ráadásul kényelmes és gyors is. 2008. október 2. 15:40 Vándorló antikvárium / – hó elején vesz, végén elad – Vándorló könyvárusokkal is ritkán lehet találkozni, antikváriusokkal azonban szinte soha. Kivétel persze akad. Ilyen a Veszprém megyei Császár János, aki nem vesztette el a Gutenberg-világba vetett hitét. 2008. október 1. 10:20 2008: A biblia éve / Jézus-kavalkád 2008. október 1. 9:34 Elengedné Veszprém megye Raffay Bélát? / – nehezen bírja a művész „hivatalnak packázásit” – Nehéz a szíve ezen sorok írójának, hiszen egy művész meglátogatása után nem ars poeticájáról, alkotói pályájáról, terveiről kényszerül írni, hanem végeláthatatlannak tetsző küzdelméről, amellyel veszélybe kerülhet megélhetése is. Raffay Bélát ugyanis megfosztották teremtő tevékenysége egyik alapeszközétől, műhelyétől. 2008. szeptember 29. 14:19 Évadot nyitott a Pannon Várszínház / Fergeteges Roxity buli a SÉD előtt Pénteken teltházas közönség előtt Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című előadásával hivatalosan évadot nyitott a Pannon Várszínház. Bár a társulat a nyáron sem pihent, hiszen saját színházi fesztiváljuk mellett (FüredFest) több rendezvényen megfordultak a 2008/2009-es évadra készült darabokkal, mint a Boldog idő és a Muzsika hangja. Ősztől két városban is teljes kőszínházi évaddal várják a közönséget, Balatonfüreden, illetve Veszprémben. A pénteki Pál utcai fiúk bemutatót követően este fél tízig a várpalotai, egyébként részben a társulat tagjaiból álló színészek zenekara, a Roxity adott koncertet a SÉD Filmszínház épülete előtt. 2008. szeptember 29. 1:47 Születésnapi kiállítások a Petőfi Színházban Premiertől premierig címmel kiállítás sorozatot nyitott meg a Veszprémi Petőfi Színház aulájában Bujtor István igazgató és Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke szeptember 26-án. Az alelnök a következő száz évre is az eddigihez hasonló szellemiséget kívánt a színháznak. 2008. szeptember 28. 19:36 Újra lesz Játékszín Veszprémben / Műhely munka, saját színház, változatosság Bár a Latinovits Játékszín épületében úgy tűnik, ebben az évadban üres marad a nézőtér, játékszín, avagy kamaraszínház újra lesz Veszprémben. Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója, aki korábban a Petőfi Színház mellett a Latinovits Játékszínt is vezette, sőt, ő nevezte el azt a színész király után, úgy döntött, megpróbálja betölteni azt a vákuumot, ami kialakult a helyi színházművészetben, művészvilágban. A kamara egy másik világ, egy másik dimenzió, ahol olyan világot tudunk megjeleníteni, amit a nagy színházban soha – vallja. 2008. szeptember 25. 10:20 2008: A biblia éve / Világvége-hangulat a pusztában 2008. szeptember 24. 9:54
... 463 464 465 466 467 ...
közélet
Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra. Sportkvízzel és nyereményjátékkal várja az érdeklődőket a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 Tedd próbára magad és nyerj értékes ajándékokat! Mutasd meg, hogy mennyire ismered Veszprém kiemelkedő sportsikereit! Megválasztották a legjobb balatoni strandokat - tarolt Veszprém vármegye A Balatoni Szövetség idén 23. alkalommal adta át a Kék Hullám Zászló strandminősítéseket, a legjobb strand 2026-ban a balatonfüredi Kisfaludy Strand lett.  Jóval kevesebb búza termett idén Magyarországon, mint az elmúlt években Az idei búzatermés jelentősen elmarad az előző évek eredményeitől. Az Agrárminisztérium előzetes becslése szerint mintegy 4 millió tonna búza kerülhet a magtárakba, ami nagyjából másfél millió tonnával kevesebb a tavalyi termésnél. Sakkozóból köztársasági elnök Polgár Judit neve évtizedek óta egyet jelent a tehetséggel és a kitartással - írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap, miután a sakkozó megválasztását javasolta köztársasági elnöknek a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője. Magyar Péter hozzátette: hétfőn találkozik Polgár Judittal, és megtiszteltetésnek érezné, ha elvállalná a felkérést. Időközi polgármester-választást tartanak ma Csóton Azért rendeznek időközi választást a Veszprém vármegyei településen, mert a községet 1998 óta függetlenként vezető Kékesi István április 21-én elhunyt. Sulyok Tamás aláírja a 17. alaptörvény-módosítást Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírja az alaptörvény tizenhetedik módosítását. A módosítás hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik. 16 éves kortól szavazhatnánk? Újabb komoly politikai vitát indíthat el a választási korhatár esetleges leszállítása. Magyar Péter miniszterelnök szombat reggeli Facebook-posztjában jelezte: maximálisan támogatná, hogy a jövőben már a 16 évesek is urnákhoz járulhassanak. Horvátországban indokolniuk kellene a munkáltatóknak a bérkülönbségeket Nemcsak a kínált fizetést vagy bérsávot kellene előre közölniük a horvát munkáltatóknak, hanem azt is igazolniuk kellene, hogy az azonos vagy egyenértékű munkát végző dolgozók közötti kereseti különbségek tárgyilagos okokon alapulnak - írta szombaton a Jutarnji List című horvát napilap a munkaügyi minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott törvényjavaslata alapján. Molnár Gábor vette át a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetését 2026. július 16-ától Molnár Gábor rendőr dandártábornok látja el megbízással a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetői feladatait.
sport
Vb-2026 - AIPS: Messi a legjobb játékos A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) szavazásán Lionel Messit, az ezüstérmes argentin válogatott csapatkapitányát választották meg a vasárnap véget ért labdarúgó-világbajnokság legjobb játékosának. Bajnoki címeket szereztek az alsóörsi országos bajnokságon a VESC kerékpárosai Két magyar bajnoki címmel, valamint több dobogós helyezéssel zárták a hétvégét a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) kerékpárosai az alsóörsi AMFI Trailen rendezett hegyikerékpáros országos bajnokságon. A veszprémi versenyzők a short track és az olimpiai szakág futamaiban is eredményesen szerepeltek. Gulyás Péter lett a Várpalotai BSK új vezetőedzője A Várpalotai BSK férfi kézilabdacsapata bejelentette, hogy Gulyás Péter irányítja a jövőben az NB I/B-ben szereplő együttest. A 108-szoros magyar válogatott egykori szélső első alkalommal dolgozhat férfi felnőttcsapat vezetőedzőjeként. A labdarúgó-világbajnokság döntője az idei év eddigi legnézettebb műsora Magyarországon Csaknem 1,5 millió nézővel az M4 Sport a nézettségi lista első helyére került a FIFA 2026 labdarúgó-világbajnokság döntőjének közvetítésével. A vasárnapi finálé nézettsége megelőzte az RTL-en májusban közvetített BL döntőt is - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel. Nemzetek Ligája: Nagyszombaton fogadja a magyar válogatottat Ukrajna Az ukrán labdarúgó-válogatott a szlovákiai Nagyszombaton fogadja majd a magyar csapatot a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban. Sportkvízzel és nyereményjátékkal várja az érdeklődőket a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 Tedd próbára magad és nyerj értékes ajándékokat! Mutasd meg, hogy mennyire ismered Veszprém kiemelkedő sportsikereit! Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes. Történelmi siker: Európa-bajnok a magyar junior férfi kézilabda-válogatott! Története első Európa-bajnoki címét szerezte meg a magyar férfi U20-as kézilabda-válogatott, amely a vasárnapi kolozsvári döntőben hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot. Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a világbajnoki összetettben. Anglia a francia válogatott legyőzésével vb-bronzérmes Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.