Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Ha más vagy, így is, úgy is kitagadnak Ha más vagy, így is, úgy is kitagadnak Charlie Gordont először azért taszítja ki a társadalom, mert az értelmi képességei alacsonyak, később pedig azért, mert túl okos. A Pannon Várszínház Virágot Algernonnak előadása nem foglal állást, épp csak konstatálja a keserű igazságot: nem számít, milyen keservesen küzdünk, ez az elvárásokkal teli világ mindig fog találni bennünk valami hibát. De éppen emiatt üt akkorát. 2020. október 8. 4:00 Megjelent a legfrissebb Szemle Veszprémi Szemle Megjelent a legfrissebb Szemle A járványügyi helyzet miatt nem rendeztek hagyományos bemutatót, ezúttal csak átvenni lehetett péntek délután a Veszprémi Szemle legújabb számát az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban. 2020. szeptember 29. 15:02 Egy furcsa nyár élményeiből nyílt kiállítás kultúra Egy furcsa nyár élményeiből nyílt kiállítás A Városházán nyílt kiállításon veszprémi gyermekek rajzain keresztül lehet megismerni, hogyan élték meg az idei rendhagyó vakációt, amikor a koronavírus átírta a megszokott életet. 2020. október 2. 12:00 Amikor összefonódik a kávé és a művészet Amikor összefonódik a kávé és a művészet A kávé a legerősebb kapocs gazdasági, politikai és társadalmi szempontból, hiszen az ivóvíz után a világ legnépszerűbb itala és a legelfogadottabb hatóanyag tartalmú szer. A kávé és a kávézás különleges kapcsolatot ápol a művészettel is. Ezt a kapcsolatot a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria együttműködésével a Sole Mizo Zrt. is kihasználta és Vidd magaddal a művészet élményét! szlogennel festményekbe zárt kávékülönlegességeket dobott a piacra. 2020. november 15. 4:00 Igény lenne a regionális gondolkodásra Művészetek Háza Igény lenne a regionális gondolkodásra Péntek Imre két kötetét mutatták be kedd délután a Dubniczay-palota udvarán. 2020. szeptember 27. 4:00 Varázsigék, amelyekről nem is tudunk, mégis kimondjuk őket pszichológia Varázsigék, amelyekről nem is tudunk, mégis kimondjuk őket Farmerben, egy fekete pólóban és szandálban lépett ki a színpadra Mérő László, matematikus-pszichológus professzor, hogy megtartsa „Hétköznapi varázsigék” című előadását az Agórában péntek este. Az egyszerű megjelenés mellett egyszerű hétköznapi jelenségekről hallhatott a közönség előadást, amelyeknek viszont elsöprő ereje tud lenni az ember életében. 2020. szeptember 29. 4:00 Híre már megelőzte: Raktárkoncert, összefogás a hazai könnyűzenéért zene Híre már megelőzte: Raktárkoncert, összefogás a hazai könnyűzenéért A hazai könnyűzenei ipar támogatására indított koncertsorozat, a Raktárkoncert felvételei már augusztus közepe óta zajlanak. A közönség szeptember 21-étől láthatja teljes egészében a digitálisan közvetített rendezvénysorozatot, de már most óriási az érdeklődés a könnyűzene rajongói részéről. A projektet koordináló Lounge Groupnál hatalmas apparátus dolgozik azon, hogy a projekt bevonuljon minden idők leggrandiózusabb magyarországi koncertjeinek csarnokába. 2020. szeptember 30. 5:00 Bagaméri, fagylaltját a Petőfi Színházban méri Bagaméri, fagylaltját a Petőfi Színházban méri Bagaméri, Lópici Gáspár, Kis Rece. Az ikonikus alakok és a jól ismert történet ezúttal a Petőfi Színház színpadán elevenedik meg: szeptember 20-án debütál a Keménykalap és krumpliorr. 2020. szeptember 27. 4:00 Ismét kézbe vehető az Ecoport magazin Ecoport magazin Ismét kézbe vehető az Ecoport magazin 22. lapszámával jelentkezik a héten kiadónk gazdasági és életmód magazinja, az Ecoport, mely az online forma mellett ismét elérhető nyomtatott verzióban is, címlapján Sterbik Árpáddal. 2020. szeptember 24. 4:00 Ha kell, a vasalódeszka is lehet balettrúd tánc Ha kell, a vasalódeszka is lehet balettrúd Az ősz beköszöntével menetrendszerűen megkezdődött az iskola, a bizonytalanságnak azonban nincs vége: bármikor előfordulhat, hogy digitális oktatásra kell átállni. De vajon milyen az, amikor erre egy tánciskola kényszerül? A Kék Madár Táncműhelynél jártunk. 2020. szeptember 25. 4:00 Huszadik évadját kezdi meg a Pannon Várszínház kultúra Huszadik évadját kezdi meg a Pannon Várszínház Izgalmasan indult a hét, hiszen hétfő délelőtt rendhagyó évadzárót, és egyben évadnyitót tartott a Pannon Várszínház, a Hangvilla kávézójában. 2020. szeptember 27. 4:00 „Furcsa párt alkotunk az ÉSTE Formációban” – Süle Zsolt „Furcsa párt alkotunk az ÉSTE Formációban” – Süle Zsolt A Hangfoglaló koncertsorozat programjának keretében szombat délután az ÉSTE Formáció lépett színpadra Balatonalmádiban. 2020. szeptember 16. 4:00 Rangos díjat kapott Kováts Péter Kováts Péter Rangos díjat kapott Kováts Péter A veszprémi hegedűművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületének tanácstermében tartott zárt körű ünnepségen vehette át a Weiner Leó-díjat. 2020. szeptember 15. 4:00 A Szegedi Kortárs Balett a Táncfesztivál közönségdíjasa A Szegedi Kortárs Balett a Táncfesztivál közönségdíjasa Csütörtökön lezárult a XXII. Kortárs Nemzetközi Táncfesztivál, átadták a közönség- és az előadói díjakat. 2020. szeptember 15. 4:00
... 158 159 160 161 162 ...
közélet
Megtörtént a veszprémi képviselőjelöltek vitája Veszprém az első és az lehet, hogy egyetlen város az országban, ahol sikerült egy asztalhoz ültetni a 2026-os országgyűlési választáson induló öt jelöltből négyet, hogy egy klasszikus politikai vita keretében kiderüljön, ki, hogyan gondolkodik a város jövőjéről. Hrabovszki László (DK), Dr. László Péter (Mi Hazánk), Ovádi Péter (Fidesz-KDNP), Szücs Zoltán (Kétfarkú Kutya Párt) közel két órán át vitatkoztak, végig megőrizve azt a kulturált hangulatot, amit többen is kiemeltek, mint veszprémi sajátosság. A vitára hivatalos volt a Tisza Párt jelöltje is, aki viszont egyedüliként nem fogadta el a felkérést. Navracsics Tibor: az ajkai a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza Az elmúlt öt évben több beruházás is megvalósult az ajkai kórházban, amelyek a dolgozók komfortját, illetve a betegek biztonságérzetét, magasabb szintű gyógyítását szolgálják, így az intézmény ma a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Ajkán, egy csaknem félmilliárd forint értékű CT-berendezés átadóján. A Pannon Egyetem a diplomaszerzés után is közösséget jelent hallgatóinak Abonyi János rektor a Pannon Egyetem Humántudományi és Mérnöki karainak diplomaosztó ünnepségén elmondott beszédében rámutatott: nem üres és patetikus frázis az, hogy a gondolataink szabják meg a saját és gyermekeink, unokáink jövőjét. Életveszélyessé vált, elbontják a Halom-hegyi kilátót A Halom-hegyi kilátó és a hozzá tartozó Vulkán-tanösvény faszerkezetű műtárgyai élet- és balesetveszélyessé váltak – közölte Mencshely község önkormányzata. Merre tart a vármegye gazdasága? – Szakmai fórumra várják a veszprémi vállalkozókat A helyi gazdaság legfrissebb trendjei, generációváltás és kapcsolatépítés – ezek állnak a február 11-i Veszprémi Üzleti Fórum középpontjában, amely kiváló terepet biztosít a veszprémi cégvezetőknek a tájékozódásra az üzleti világban. Több mint húszezer segítségnyújtás és lelki megújulás a Karitásznál A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász évértékelő sajtótájékoztatóján Ghiczy László igazgató és Szíjártó László lelki igazgató számolt be a 2025-ös esztendő eredményeiről. Az elhangzottak alapján a szervezet nemcsak anyagi és természetbeni juttatásokkal, hanem az önkéntesek lelki gondozásával is válaszolt az év kihívásaira. Orbán Viktor: szamárság a 13. és 14. havi nyugdíj elvételére irányuló felvetés Nyilvánvaló szamárságnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök a 13. és 14. havi nyugdíj elvonására irányuló felvetéseket pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Megújult a traumatológiai osztály a Csolnoky Ferenc Kórházban Három hónap alatt, több mint 200 millió forintos fejlesztéssel megújult a Csolnoky Ferenc Kórház traumatológiai osztálya. A fejlesztés elsősorban azokat a kórtermeket és kiszolgáló helyiségeket érintette, amelyeket közvetlenül a betegek használnak, így a felújítás célja nem csupán esztétikai, hanem kifejezetten gyógyulást támogató környezet kialakítása volt.  A múlt héten több mint 77 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel A múlt héten 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön. Ez a szám az azt megelőző héten 60 500 volt. Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója programsorozat egészségügyi roadshow-ja lassan a félidejéhez érkezett, ám a lendület töretlen. Szerdán Kislőd látta vendégül az eseményt, ahol a szűrővizsgálatok mellett a legnagyobb sikert ezúttal is a motivációs beszélgetés aratta, ahol a veszprémi kosárlabdázás két meghatározó alakja, Naményi Márk és Bonifert Bendegúz mesélt a helyi diákoknak a sportolói lét kihívásairól, a tanulás fontosságáról és a csapat erejéről.
sport
Újpesten sem hibázott a VEHIR-VESC Az UTE U21-es csapata ellen aratta szezonbeli 16. győzelmét a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata.  Milánó 2026: Tomba és Compagnoni, valamint Goggia gyújtotta meg az olimpiai lángot Három alpesi síző, Alberto Tomba és Deborah Compagnoni Milánóban, illetve Sofia Goggia Cortina d'Ampezzóban gyújtotta meg az olaszországi téli ötkarikás játékok lángját. Az olasz kultúrát és történelmet bemutató műsorral megkezdődött a téli olimpia Megkezdődött a XXV. téli olimpia pénteken, a február 22-ig tartó játékokat hivatalosan Sergio Mattarella olasz elnök nyitotta meg a milánói San Siro Stadionban. Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában Ónodi-Jánoskúti Máté négy góllal járult hozzá az USAM Nimes Gard 24-23-as győzelméhez a Chambéry Savoie otthonában a férfi kézilabda Francia Kupa negyeddöntőjében. Máthé Dominik kézilabdázó bizonyítana a szövetségi kapitánynak Saját kérésére kihagyta a januári férfi kézilabda Európa-bajnokságot Máthé Dominik, a norvég Elverum légiósa, s ezért a jövőben bizonyítana Chema Rodríguez szövetségi kapitánynak, hogy újra kerettag legyen. Futsal Magyar Kupa: hosszabbítás után négyes döntőben a Veszprém! A tavalyi ezüstérmes VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrányból fordítva, kétszer öt perc hosszabbítás után 4-3-ra nyert a vendég ÁSF Nyíregyháza ellen a férfi futsal Magyar Kupa péntek esti negyeddöntőjében, így kiharcolta a négyes döntőben való szereplést. Milánó 2026: pénteken két helyen is fellobban a láng Pénteken este, a világ egyik leghíresebb futballstadionjában, a San Siróban sorra kerülő nyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődik a XXV. téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina d'Ampezzo ad otthont. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell Cseh Sándor szövetségi kapitány szerint kis szerencsével akár meg is nyerhette volna a funchali női vízilabda Európa-bajnokságot a magyar válogatott, amely meglátása szerint az elmúlt másfél évben napról napra jobban játszott, de még tovább fejlődhet. Büntetőpárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott Ezüstéremmel zárta a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságot: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata a csütörtöki döntőben ötméteresekkel 15-13-ra kapott ki a holland együttestől. Lukács Péter 11 gólt lőtt Lukács Péter 11 góllal járult hozzá a listavezető Elverum HB 34-28-as hazai győzelméhez a Naerbö IL ellen a norvég férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.