Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

Késely Ajna A-szintet úszott 1500 méter gyorson Késely Ajna A-szintet úszott 1500 méter gyorson Késely Ajna 1500 méter gyorson teljesítette a hazai rendezésű világbajnokságon való induláshoz szükséges A-szintet az úszók debreceni országos bajnokságának szerdai nyitónapján. 2017. április 19. 22:18 A tervek szerint haladnak a vizes vb előkészületei A tervek szerint haladnak a vizes vb előkészületei A tervek szerint haladnak a nyári vizes világbajnokság szervezési feladatai, az összes helyszín elkészül legkésőbb júniusra, így a terheléses próbaüzemre is kellő idő marad majd - reagált az eseményt szervező és lebonyolító Bp2017 Nonprofit Kft. szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményben az elmúlt időszakban megjelent "több téves információra", amelyeket a "leghatározottabban visszautasít". 2017. április 19. 18:39 Erdei Zsolt: 2024-ben virítani kell Erdei Zsolt: 2024-ben virítani kell Komoly elismertséget akar szerezni sportágának Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) új elnöke, aki szerint a 2020-as olimpián még kevés az esély a kiugró magyar szereplésre, négy évvel később azonban már kötelező érmet szerezni az ötkarikás játékokon. 2017. április 19. 11:45 Nemzetközi mezőnyben edződtek Éles tanítványai Nemzetközi mezőnyben edződtek Éles tanítványai Az Éles Kézilabda Iskola rovinji, a Veszprémi KSE utánpótláscsapata prágai nemzetközi tornán mérette meg magát nemrégiben. 2017. április 19. 6:30 Irány az elődöntő! Irány az elődöntő! Káprázatos hajrájának köszönheti a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, hogy jegyet váltott a másodosztályú kosárlabda-bajnokság négy legjobb együttese közé. Az elődöntőben a Miskolci EAFC következik. 2017. április 18. 14:23 Ismét a Buducnost a Győr ellenfele az elődöntőben Ismét a Buducnost a Győr ellenfele az elődöntőben A montenegrói Buducnost Podgorica csapatával játszik a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. 2017. április 18. 14:10 Úszó ob: Debrecenben zárul a vb-kvalifikáció Úszó ob: Debrecenben zárul a vb-kvalifikáció A szerdától szombatig Debrecenben sorra kerülő országos bajnokságon nyílik utoljára lehetőség az úszócsapatba kerülésre minden idők legnagyobb magyarországi sporteseményére, a nyári vizes világbajnokságra - hangzott el a Duna Arénában tartott keddi sajtótájékoztatón. 2017. április 18. 11:40 Babos és Gálfi is megőrizte helyét Babos és Gálfi is megőrizte helyét Előző heti pozícióját megőrizve a 30. helyen áll Babos Tímea a női teniszezők legfrissebb világranglistáján. A balatonfüredi Gálfi továbbra is a 155. helyet foglalja el. 2017. április 17. 6:05 Irány az elődöntő! Irány az elődöntő! Káprázatos hajrájának köszönheti a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, hogy jegyet váltott a másodosztályú kosárlabda-bajnokság négy legjobb együttese közé. Az elődöntőben a Miskolci EAFC következik. 2017. április 16. 9:32 Tizedszer elődöntős a Győr Tizedszer elődöntős a Győr A Győri Audi ETO KC házigazdaként 28-22-re legyőzte a francia Metz csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szombati visszavágóján. 2017. április 15. 20:47 Álom maradt a négyes döntő az FTC-nek Álom maradt a négyes döntő az FTC-nek Küzdött, akart, de hibázott is a Ferencváros a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, így hazai pályán 27-26-ra kikapott a címvédő CSM Bucurestitől, és nem jutott be a budapesti FINAL4-ba. 2017. április 15. 20:11 Időn túli hetessel lett kupagyőztes a Veszprém! Időn túli hetessel lett kupagyőztes a Veszprém! A Szeged hatgólos hátrányból állt fel, a Veszprém azonban Palmarsson időn túli hetesével győzött a Magyar Kupa debreceni fináléjában, így zsinórban kilencedszer, összesítésben pedig huszonhatodik alkalommal nyerte meg a sorozatot. 2017. április 15. 15:59 A Tatabányáé a bronzérem A Tatabányáé a bronzérem A Tatabánya szerezte meg a harmadik helyet a férfi kézilabda Magyar Kupában, miután a szombati helyosztón öt góllal legyőzte a Csurgót. 2017. április 15. 13:59 Ismét Veszprém-Szeged döntő lesz Ismét Veszprém-Szeged döntő lesz A címvédő Veszprém után a MOL-Pick Szeged jutott a férfi kézilabda Magyar Kupa döntőjébe. 2017. április 14. 19:45
... 1128 1129 1130 1131 1132 ...
közélet
Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből. Megint nagyot ugrottak az üzemanyagárak: a dízel már közelít a 700 forinthoz Újabb drágulással indult a csütörtök a hazai benzinkutakon. A 95-ös benzin országos átlagára egyetlen nap alatt 7 forinttal, a gázolajé pedig 10 forinttal emelkedett. Szeptember 3-án így már átlagosan 609 forintot kérnek egy liter benzinért, a dízel ára pedig 688 forintra nőtt. Motoros rendőrök segítették a mentők útját az M0-son Különleges segítséget kaptak a Pesterzsébeti Mentőállomás munkatársai az M0-s autóúton, miközben egy sürgős esethez vonultak. A megkülönböztető jelzést használó mentőegységre három motoros rendőr figyelt fel, akik azonnal a mentő elé és mögé soroltak. Veszprém az ország második legfejlettebb megyeszékhelye A 2026-os Településindex szerint Veszprém már Magyarország második legfejlettebb megyeszékhelye, Balatonfüred pedig a saját településkategóriájában országosan is az első helyet szerezte meg. A vármegye több települése is kiemelkedő fejlődést mutatott az elmúlt években. Gourmet burgerek és chill Veszprémben Van az a hely, ahová nem csak azért érkezik az ember, hogy egyen valamit, hanem ahol szívesen marad még egy kicsit. A Patent Grill & Chill éppen ilyen helyet álmodott meg a veszprémi Kolostorok és Kertekben, ahol a street food, a természet és a nyugodt kikapcsolódás találkozik. A helyet most a vehir.hu-n megjelenő hirdetésben is megismerhetik az olvasók. Palacsintát rendeltek vacsoraidőben, mégis elküldték őket egy Krk-szigeti étteremből Heves vita alakult ki a közösségi médiában egy magyar család beszámolója nyomán, amely szerint négy magyar fiatalt elküldtek egy Krk szigetén található, zsúfolt étteremből, miután kiderült, hogy főétel helyett csupán palacsintát rendelnének. Ajkára érkezik a Légy jó mindhalálig – szeptember 16-án a Pannon Várszínház előadását láthatjuk Móricz Zsigmond egyik legismertebb története, a Légy jó mindhalálig elevenedik meg szeptember 16-án Ajkán, a Pannon Várszínház előadásában. A musical 18 órakor kezdődik a Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtárban. Hamarosan Veszprémbe is megérkezik a Darts Galéria A darts már rég nem csak egy kocsmai időtöltés – egyre többek számára jelent igazi közösségi programot, ahol a játék és a jó hangulat egyszerre kap főszerepet. Hamarosan pedig Veszprémben is kipróbálhatjuk a Darts Galéria különleges világát, amelynek érkezésére a vehir.hu-n megjelenő hirdetés is felhívja a figyelmet.
kézilabda
Női kézilabda BL: két magyar csapat a mezőnyben, a Győr a favorit Az elmúlt szezonban három magyar csapat indult a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a szombaton rajtoló új idényében csak a Ferencváros és a legutóbb döntős Győr szerepel. Palasics Kristóf 18 védése a Bundesligában A válogatott Palasics Kristóf 18 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 31-18-as hazai győzelméhez a Göppingen ellen a német férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Tízgólos győzelemmel rajtolt az NB I-ben a címvédő Veszprém Sokáig jól tartotta magát az ETO University Handball Team a vendéglátó One Veszprémmel szemben. A címvédő azonban a szerdai találkozó második felvonásában felőrölte ellenfelét, így sikerrel zárta idénybeli első élvonalbeli bajnokiját. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.