Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

A kormány támogatja a női kézilabda BL-döntő megrendezését A kormány támogatja a női kézilabda BL-döntő megrendezését A kormány támogató szándékának megerősítéséről tárgyalt Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár az Európai Kézilabda Szövetség (EHF), illetve a 2013/2014-es női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének megrendezésére közösen pályázatot beadó Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) és a Hungarofest Nonprofit Kft. képviselőivel. 2014. január 30. 12:15 A fiataloknak már sikerült A fiataloknak már sikerült Ifjúsági férfi kézilabda-válogatottunk pénteken legyőzte a spanyolokat a Debrecenben rendezett felkészülési mérkőzésen. 2014. január 30. 12:14 Folytatni a remek szériát Folytatni a remek szériát Két hét szünet után folytatódik az élvonalbeli futsal-bajnokság a Veszprém számára, amely hétfőn az újonc Rákosmenti FC-t fogadja. 2014. január 30. 12:14 Győztes idényzáró Győztes idényzáró A Veszprém FC női labdarúgócsapata 3–1-re nyert a vendég Szigetvár ellen a másodosztályú bajnokság szombati meccsén. 2014. január 30. 12:14 Itthon tartotta a pontokat a VFC Itthon tartotta a pontokat a VFC Hanák és Burcsik góljával 2–1-re nyert a Veszprém a Mosonmagyaróvár ellen a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban. 2014. január 30. 12:14 Vereség a világbajnok ellen Vereség a világbajnok ellen A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-24-re kikapott a világbajnok spanyoloktól a januári Európa-bajnokságra készülő csapatok barátságos mérkőzésén Debrecenben. 2014. január 30. 12:14 Remek védekezés, bravúrgyőzelem Remek védekezés, bravúrgyőzelem Kiváló védekezésnek és kapusteljesítményének köszönhetően 22:20-ra nyert a Veszprém Barabás az esélyesebb Érd ellen a női kézilabda NB I-ben. 2014. január 30. 12:14 Öt szett után nyert a VESC Öt szett után nyert a VESC A Veszprém 3-2-re győzött a vendég Vasi Sport Akadémia ellen a női röplabda NB I alapszakaszának vasárnapi játéknapján. 2014. január 30. 12:14 Floorball: gólzáporos bemutatkozás Floorball: gólzáporos bemutatkozás Elindult a floorball-bajnokság a fiatalabbak számára is. Jól sikerült az U16-osok első mérkőzése, akik szombaton Kartalon játszottak. 2014. január 30. 12:14 Már csak egy vetélytársa maradt Budapestnek Baku visszavonta a 2019-es Universiadéra benyújtott pályázatát, így Budapestnek egyetlen vetélytársa maradt a rendezési jogért vívott küzdelemben. 2014. január 30. 12:14 Győrben vívja KEK-meccsét a Barabás Győrben vívja KEK-meccsét a Barabás A Veszprém Barabás Duna Takarék KC a Magvassy Mihály Sportcsarnokban fogadja a fehérorosz Gorodnicsanka együttesét a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) 3. fordulójában. 2014. január 30. 12:14 Elhunyt dr. Fekete László Tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Fekete László, aki a Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalat (VÁÉV) magas beosztású vezetőjeként jelentős szerepet vállalt a veszprémi kézilabda újjászületésében. 2014. január 30. 12:14 Újabb sima hazai futsal-siker Újabb sima hazai futsal-siker A Veszprém könnyed győzelmet aratott az újonc Rákosmente ellen a futsal NB I hétfői találkozóján, s már ötödik a tabellán. 2014. január 30. 12:14 Új lehetőségek a magyar sport és utánpótlás előt Új, minden eddiginél jobb és nagyobb lehetőségek nyíltak meg a magyar sport és utánpótlás előtt Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint. 2014. január 30. 12:14
... 1491 1492 1493 1494 1495 ...
közélet
A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben Koszorúzással emlékeztek meg pénteken Verancsics Faustusról a veszprémi várban, a polihisztort ábrázoló domborműves emléktáblánál. Az eseményen a Magyar Lélek Alapítvány képviselői mellett Porga Gyula polgármester is részt vett. A szervezők idén Verancsics sokoldalú életművét szeretnék közelebb hozni a veszprémiekhez, nemcsak történelmi alak, hanem olyan újító gondolkodóként is, akinek munkái évszázadokkal később is figyelemre méltók. Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szombaton megkezdődött, és vasárnap is izgalmas összecsapásokkal várja az érdeklődőket az U15-U18-as szumó Európa-bajnokság a One Veszprém Arénában. A nagyszabású nemzetközi sporteseményen közel egytucat ország képviseli magát, a mérkőzések mellett pedig remek kísérőprogramok várják a családokat. Cikkünkben megmutatjuk az első nap képeit! Az autópályák átvételéről és a megyék státuszáról is beszélt Magyar Péter országjárásnak pécsi állomásán Az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részének elengedéséről, a megyék a korszerű közigazgatásban betöltött szerepéről és egy lehetséges békemenet megszervezéséről is beszélt a miniszterelnök országjárásának szombati, pécsi állomásán. Magyar Péter az eseményen Mészáros Lőrincet is megszólította: arra figyelmeztette a vállalkozót, ne merészeljék akadályozni az autópályák és az azokat fenntartó gépek és emberek átvételét. Így köszöntötték az őszt a veszprémi borkedvelők Decemberben jubilál a Veszprémi Borszalon, amikor már a tizedik alkalommal hirdetik meg a térség egyik legkedveltebb borkulturális eseményét. Előtte viszont pénteken sikeresen lezajlott az idénnyitó, "őszköszöntő" borszalon a Dubniczay-palotában, aminek mutatjuk legjobb pillanatait. Ilyen, amikor Veszprém iskolásai egyszerre mozdulnak meg Legyen szó precíz mozdulatokról, komoly fizikai erőt igénylő feladatokról, ügyességről, egyensúly-, vagy labdaérzékről, az idei Sportágválasztón nem volt olyan gyerek, aki ne találta volna meg azt a sportot, amiben valóban sikerélményei lehetnek. Mutatjuk a pénteki mozgalmas nap legjobb pillanatait. Több klubelnököt, szövetségi vezetőt érinthet a kormány tervezett összeférhetetlenségi szabályozása Több klubelnököt, szövetségi vezetőt érinthet az az összeférhetetlenségi jogszabály, amelyet a miniszterelnök bejelentése szerint a sportban vezet be a kormány. 'A falak már nem hallgatnak' – Magyar Emlékpont lett a veszprémi Várbörtön Újabb országos jelentőségű elismerést kapott a veszprémi Várbörtön. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság Magyar Emlékponttá nyilvánította az egykori büntetés-végrehajtási intézetet, az ezt jelző emléktáblát pénteken avatták fel a Várbörtön Látogatóközpontban. Az ünnepségen Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója, Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója és Muraközy Péter alpolgármester idézte fel, miért jóval több ez az épület egy régi börtönnél. Országos borpremier a Veszprémi Borszalonon Most pénteken újabb fejezetéhez érkezik a Veszprémi Borszalon A veszprémi Vár szívében, a Dubniczay-palotában megrendezett Őszköszöntő sétálókóstoló ezúttal egy igazi különlegességgel várja a borbarátokat Magyarországon itt debütálnak a legendás toszkán birtok, a Tenuta San Guido legújabb évjáratai. Franciaországban hagytak nyolc diákot egy iskolai kirándulás után Nyolc szlovákiai magyar gimnazista az iskolai kiránduláson rosszul viselkedett és Franciaországban hagyták őket, a többiek pedig hazautaztak. Kinizsi vára a zsebünkben A Magyar Nemzeti Bank népszerű, hazai erődítményeket bemutató sorozatának legújabb, kilencedik elemeként a nagyvázsonyi vár került fel az újonnan vert pénzérmékre.
kézilabda
Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Rennes-ben Hanusz Egon három góllal és kilenc gólpasszal járult hozzá a Cesson-Rennes 29-28-as hazai győzelméhez a Pays d'Aix Université Club ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában Leimeter Csaba hét gólja ellenére az újonc Balingen-Weilstetten hazai pályán 29-28-ra kikapott a TVB Stuttgarttól a német férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. A német után a magyar fővárosban nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém 42–26-ra nyert a Ferencváros vendégeként az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. A Plock legyőzte a Melsungent a BL-ben Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, a lengyel Orlen Wisla Plock házigazdaként 25-24-re legyőzte a Sipos Adriánt és Palasics Kristófot foglalkoztató német MT Melsungent a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének második fordulójában, csütörtökön. Férfi kézilabda BL: a Szeged két góllal kikapott a GOG otthonában A Szeged 36-34-re kikapott a dán GOG otthonában szerdán, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének második fordulójában. Magabiztos győzelmet aratott Berlinben a Veszprém a BL-csoportrangadón Magabiztos, hatgólos győzelmet aratott a Füchse Berlin vendégeként a One Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A csoportjának szerda esti rangadóján. Sótonyi versenyképes, szerethető, taktikus, motivált, szenvedélyes válogatottat ígér Versenyképes, szerethető, taktikus, motivált, szenvedélyes csapatot ígér Sótonyi László, a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya. Első olimpiai érmes válogatottját köszöntötte a Magyar Kézilabda Szövetség Az ötven évvel ezelőtti montreali olimpián bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott tagjait köszöntötte szerdán a magyar szövetség (MKSZ). Berlinben jöhet az első igazán nagy erőpróba a Veszprémnek Az idény eddigi legnehezebb mérkőzése vár szerdán a One Veszprémre: a bakonyiak 20.45-kor a Füchse Berlin otthonában lépnek pályára a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A két csapat tavaly a negyeddöntőben találkozott, akkor a németek hétméteresek után jutottak tovább. Mindkét együttes győzelemmel kezdte az új sorozatot, a szerdai összecsapásnak a presztízsen túl a később továbbvitt pontok szempontjából is komoly jelentősége van. Bodó: ez volt a legnehezebb meccs számomra Bodó Richárd 140-szeres válogatott kézilabdázó számára a legnehezebb mérkőzés volt a vasárnapi Tatabánya-Szeged bajnoki rangadó, hiszen tíz év után idén nyáron tért vissza a csongrádiaktól a korábbi bányászváros csapatához.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.