Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
19°C
2026. május 19. Ivó, Milán
Veszprém
19°C

sport

Sólyom Emese a VEHIR-VESC első érkezője VEHIR-VESC Sólyom Emese a VEHIR-VESC első érkezője A női röplabda NB I-ben szereplő VEHIR-VESC együttesénél folytatja pályafutását a feladó Sólyom Emese – adta hírül a veszprémi klub hivatalos honlapja hétfőn. 2024. július 29. 13:58 Milák Kristóf bemutatkozik, kérdőjelek a triatlonverseny körül Párizs 2024 Milák Kristóf bemutatkozik, kérdőjelek a triatlonverseny körül Magyar szempontból a 200 méteres pillangóúszás címvédőjének, Milák Kristófnak a bemutatkozása ígérkezik az egyik legérdekesebb eseménynek a párizsi olimpia keddi versenynapján, de nagy várakozás előzi meg a triatlonverseny rajtját is. 2024. július 29. 21:51 A sport a lényeg, nem a körítés Erről jut eszembe… A sport a lényeg, nem a körítés Ismét „felrobbantak” az internetes közösségi oldalak. Ezúttal az olimpia kapcsán. Na nem az eredmények miatt, az ugyanis még korai lenne pár nap után, hanem a megnyitó osztotta meg a sportot kedvelőket, és azokat is, akik csak négyévenként néznek ilyen eseményeket. 2024. július 29. 22:56 SVSE: Öt arany a korosztályos ob-ról! SVSE SVSE: Öt arany a korosztályos ob-ról! A veszprémi Sportolj Velünk SE atlétái nyolc érmet szereztek az elmúlt hétvégén Szolnokon rendezett korosztályos atlétika ob-n. Bajnoki címet érdemelt ki Felber Farkas Ákos (110 m gát), Szirbek Albert (1500 m és 5000 m), Nagy Nóra (3000 m akadály), Kubasi János (800 m). 2024. július 29. 13:47 Sárkány 800 méter gyorson egyéni csúcsa ellenére lemaradt a döntőről Párizs 2024 Sárkány 800 méter gyorson egyéni csúcsa ellenére lemaradt a döntőről A Balaton ÚK Veszprém versenyzője, Sárkány Zalán egyéni csúcsa ellenére sem jutott döntőbe 800 méter gyorson a párizsi olimpia úszóversenyeinek hétfői napján. 2024. július 29. 12:25 Győzelemmel kezdte az idényt a Practical VSC VSC Veszprém Győzelemmel kezdte az idényt a Practical VSC A Practical VSC 1-0-ra nyert a vármegyei rivális Balatonfüredi FC vendégeként a labdarúgó NB III vasárnapi, idénynyitó fordulójában. 2024. július 29. 8:11 Döntőbe jutottak az Eb-n VEDAC Döntőbe jutottak az Eb-n A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) két sportolója is döntőbe jutott a besztercebányai ifjúsági (U18) atlétikai Európa-bajnokságon. 2024. július 29. 7:53 Párizs 2024: a magyarok hétfői programja Párizs 2024 Párizs 2024: a magyarok hétfői programja A magyarok hétfői programja a párizsi olimpián: 2024. július 28. 22:21 Andrásfi Tibor drámai végjátékban maradt le a bronzéremről Párizs 2024 Andrásfi Tibor drámai végjátékban maradt le a bronzéremről A párbajtőröző Andrásfi Tibor a ráadástussal elvesztett elődöntője után az utolsó asszójában is hosszabbításban maradt alul, így a negyedik helyen végzett a párizsi olimpián. 2024. július 28. 22:06 Varga Zsolt: nagyon fontos három pontot szereztünk Párizs 2024 Varga Zsolt: nagyon fontos három pontot szereztünk Varga Zsolt szövetségi kapitány azt mondta, nagyon büszke a csapatára, amely fontos három pontot szerzett vasárnap a házigazda franciák ellen (13-12) a párizsi olimpia férfi vízilabdatornájának nyitányán. 2024. július 28. 21:39 Visszavágott a franciáknak, győzelemmel rajtolt a férfi vízilabda-válogatott Párizs 2024 Visszavágott a franciáknak, győzelemmel rajtolt a férfi vízilabda-válogatott Győzelemmel rajtolt a magyar férfi vízilabda-válogatott a párizsi olimpián: Varga Zsolt együttese a csoportkör vasárnapi nyitányán 13-12-re nyert a házigazda francia csapat ellen. 2024. július 28. 20:51 Belga Nagydíj - Russellt kizárták, Hamilton a győztes Belga Nagydíj - Russellt kizárták, Hamilton a győztes Túl könnyű volt az autója, ezért utólag kizárták a győztes George Russellt, a Mercedes brit versenyzőjét, így végül csapat- és honfitársa, Lewis Hamilton nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat. 2024. július 28. 19:46 Bronzérem az egyetemi bajnokságon birkózás Bronzérem az egyetemi bajnokságon A Veszprémi Dózsa Sportkör birkózója, Krebsz Botond kötöttfogásban bronzérmet szerzett, szabadfogásban a negyedik helyen zárt a MEFOB-on. 2024. július 28. 18:53 Ralikrossz-vb: két magyar Eb-dobogó és svéd siker a vb-futamon vasárnap Nyirádon autósport Ralikrossz-vb: két magyar Eb-dobogó és svéd siker a vb-futamon vasárnap Nyirádon Két magyar versenyző is harmadikként zárt az Európa-bajnoki mezőnyben a ralikrosszosok Nyirádon rendezett világ- és Eb-futamán vasárnap, melyen a vb-verseny döntője svéd győzelemmel zárult. 2024. július 28. 18:49
... 304 305 306 307 308 ...
közélet
A Sándor-palota átadja a kegyelmi ügy iratait a kormánynak Hivatalos megkeresés esetén átadja a K. Endre kegyelmi ügyében született iratokat a kormánynak a köztársasági elnök hivatala – közölte kedden a Sándor-palota. Ausztriából bérel Intercity-kocsikat nyárra a MÁV a balatoni vonalakra Tíz első osztályú Intercity vasúti kocsit bérel a MÁV a nyári hónapokra az osztrák állami vasúttársaságtól – tudta meg a Népszava. A felsőoktatási hallgatók több mint 40 százaléka küzd depresszióra utaló tünetekkel A felsőoktatásban részt vevő hallgatók több mint 40 százaléka küzd depresszióra utaló tünetekkel - egyebek mellett erre figyelmeztet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatudományi Intézetének legújabb tanulmánykötete. Átlagon felüli pótlékokkal várja új munkatársait Veszprémben a Beurer Egy kézen meg lehet számolni azokat a veszprémi nemzetközi vállalkozásokat, amely a kilencvenes évek eleje óta folyamatos, stabil gazdasági szereplői a térségnek. A német gyökerű, egészségmegőrző és orvostechnikai termékeket gyártó Beurer-Hungaria Kft. egy ezek közül, amely most új szintre emelné a termelését, amihez viszont új munkatársakra lesz szüksége, akiknek kiemelt műszakpótlékot, céges buszjáratokat, kiszámítható munkarendet és még számos másik juttatást kínál az elkötezettségükért cserébe. Rekortán pályával gazdagodott a Bara-ház A korai fejlesztéssel foglalkozó intézmény udvarán új, 20x3 méteres alapterületű rekortán felületet alakítottak ki négy és félmillió forint értékben. Sulyok Tamás nem lát olyan indokot, ami miatt le kellene mondania Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - nyilatkozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek. Így vette be a Balaton-felvidéket és Veszprémet a Tour de Hongrie mezőnye Eső, szél, napsütés, balatoni lankák és veszprémi emelkedők is próbára tették a Tour de Hongrie mezőnyét a vasárnapi zárószakaszon. Galériánkban megmutatjuk ezt a kivételes küzdelmet. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál.
kézilabda
Férfi kézilabda vb-selejtező: szabadkártyát igényelt a magyar szövetség A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) az elveszített selejtezőt követően szabadkártyát igényelt a férfiválogatott számára a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Bánhidi: apróságok döntöttek Bánhidi Bence szerint apróságok döntöttek Szerbia javára a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Palasics: úgy küzdöttünk, mint bármikor máskor Palasics Kristóf szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai úgy küzdöttek az utolsó pillanatig, mint bármikor máskor, nem ezen múlt, hogy nem tudták egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni Szerbiát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének vasárnapi visszavágóján. Sterbikék újra a kapuban Vajon hány olyan város van az országban, akiknek saját újkori ünnepük van? Nem olyan történelmi alapokon nyugvó megemlékezés, mint például Veszprémben a Gizella Napok, vagy a Székesfehérvári Királyi Napok. Azt, hogy Veszprém nemzetközi ismertségét is mennyire határozza meg a kézilabda, nem kell különösebben bemutatni, ugyanakkor ez a sportág nem csak az itteni klub aktuális szereplésének függvényében van jelen a hétköznapokban. Erre pedig jó bizonyíték volt a vasárnapi I. Veszprémi Kézilabdázás Napja, ahol számos izgalmas meglepetés várta az érdeklődőket. Női kézilabda EL: a Thüringer kilencgólos előnyről kapott ki a Dijontól a döntőben Kuczora Csenge, Faragó Luca és Szabó Anna csapata, a tavalyi győztes német Thüringer HC kilencgólos előnyt követően 29-25-re kikapott a házigazda JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga döntőjében, a négyes döntő vasárnapi játéknapján. Veszprémben nyert, de lemaradt a vb-ről a magyar férfi kézilabda-válogatott A kétgólos idegenbeli vereséget követően vasárnap Veszprémben 31-30-ra legyőzte Szerbiát a magyar férfi kézilabda-válogatott, ám összesítésben alulmaradt, így jelen állás szerint nem jutott ki a 2027-es, németországi világbajnokságra. Női kézilabda EL: az Esztergom öt góllal kikapott a Viborgtól a bronzmérkőzésen A MOL Esztergom 35-30-ra kikapott a dán Viborg HK-tól a női kézilabda Európa Liga bronzmérkőzésén, a dijoni négyes döntő vasárnapi játéknapján. Nemcsak sport, hanem vallás a kézilabda Veszprémben Vasárnap délelőtt elkezdődött a Március 15. utcai sportcsarnokban az első Veszprémi Kézilabdázás Napja, ami nem túlzás, egy olyan ünnep, amit Veszprémben értenek meg igazán az emberek. Női kézilabda EL: az Esztergom három góllal kikapott a Dijontól az elődöntőben A MOL Esztergom 33-30-ra kikapott a házigazda francia JDA Bourgogne Dijontól a női kézilabda Európa Liga második elődöntőjében, a négyes döntő szombati játéknapján. Vasárnap a kerékpár és a kézilabda is hasít Veszprémben Két kiemelt sporteseménynek is otthont ad Veszprém. Az idén debütáló Kézilabdázás Napja a Március 15. utcai sportcsarnokot tölti meg változatos programokkal, közben a délután folyamán Veszprémben ér véget a Tour de Hongrie országos kerékpáros verseny. Mindkettő felejthetetlen élményeket kínál.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.