Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Verancsics Akadémia

Könyv készült a kultúra, az identitás és a patriotizmus hármasságáról közélet Könyv készült a kultúra, az identitás és a patriotizmus hármasságáról A Verancsics Akadémia és a Magyar Lélek Alapítvány közös rendezvényén mutatták be azt a kötetet, amely az akadémia előadássorozatának anyagát foglalja össze. Az esemény a Petőfi Nézőpontban volt, ahol összegyűltek az alkotók, előadók és érdeklődők, hogy közösen ünnepeljék a kulturális és szellemi örökséget, melyet a könyv képvisel. 2025. november 11. 21:12 Kultúra – identitás – patriotizmus a képzőművész szemszögéből Verancsics Akadémia Kultúra – identitás – patriotizmus a képzőművész szemszögéből A Magyar Lélek Alapítvány szervezésében hétfőn (június 16-án) a címbéli fogalmakat boncolgatta az est vendége, Hegyeshalmi László festőművész, kulturális menedzser a Latinovits – Bujtor Játékszín hallgatósága előtt. 2025. június 18. 10:37 Verancsics Faustusra emlékeztek közélet Verancsics Faustusra emlékeztek Csütörtök délelőtt ünnepélyes keretek között emlékeztek és tisztelegtek Verancsics Faustus emléktáblája előtt, melyről Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora úgy fogalmazott, nem csupán egy történelmi emlék, hanem a város Európa szívéhez való szoros kötődésének és innováció iránti elkötelezettségének szimbóluma. 2025. április 24. 23:51 Mozgás = egészség sport Mozgás = egészség A Verancsics Akadémia meghívására Mocsai Lajos kézilabda mesteredző, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke tartott előadást Veszprémben, a Latinovits-Bujtor Játékszínben. 2024. június 17. 22:09 Dózsavárosi fiúból parlamenti képviselő Dózsavárosi fiúból parlamenti képviselő Honnan lehet tudni, hogy egy politikus őszintén beszél? Nem lehet pontosan tudni. Mint ahogy egy embernél sem. Az őszinte beszéd viszont érződik. A Verancsics akadémia legutóbbi eseményén valami ilyesmi történt, pedig pont egy politikus beszélt az életéről, tapasztalatairól, pofonokról és motiváló erőkről. Ovádi Péter neve mögött az „országgyűlési képviselő” viszont maximum egy jelző volt, sokkal inkább egy dózsavárosi fiatalembert hallhatott a közönség. Erre pedig legjobb bizonyíték, hogy a több, mint egyórás beszélgetés bármilyen aktuálpolitika nélkül zajlott le. 2023. november 23. 11:39 Kultúra, identitás, patriotizmus címmel indul előadássorozat Veszprémben Kultúra, identitás, patriotizmus címmel indul előadássorozat Veszprémben A Verancsics Akadémia legújabb sorozata ízig, vérig veszprémi témájú lesz. 2023. november 6. 12:07 Korunk társadalmi kihívásairól egy autószalon falain belül Korunk társadalmi kihívásairól egy autószalon falain belül Sajátos módját választották egy új autótípus bemutatásának Veszprémben, de azt is mondhatnánk, és ugyanúgy igaz lenne, hogy rendhagyó helyen szervezett tudományos előadást a Verancsics akadémia múlt héten. Prof. dr. Veress Gábor, a Pannon Egyetem emeritus professzora ugyanis a Császár autókereskedésben beszélt a témát meghazudtoló egyszerűséggel és érthetőséggel korunk nagy társadalmi, gazdasági és környezeti helyzetéről, miközben egy lepel alatt már ott várta az érdeklődőket az új Renault-modell, hogy leleplezzék. 2023. május 17. 11:56
közélet
Megkezdődött a Barátság kőolajvezeték feltöltése Megkezdődött szerdán reggel a Barátság kőolajvezeték nyomásfeltöltése és üzemeltetése ukrán részről Belarusz irányából, a szállítás várhatóan csütörtök reggel indul újra - jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter a közösségi médiában közzétett bejegyzésében az Ukrtransnafta jelentésére hivatkozva szerdán. Újabb minisztereket nevezett meg Magyar Péter Eldőlt a terület- és vidékfejlesztési miniszter valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter kiléte. Robotolimpiát rendeztek Veszprémben A CODE-ban rendezték meg a World Robot Olympiad regionális fordulóját kedden. Hivatalos: május 9-én alakul meg az új parlament Május 9-én 10 órára hívta össze az új Országgyűlés alakuló ülését Sulyok Tamás köztársasági elnök - közölte a Sándor-palota. Elkészült a Barátság kőolajvezeték javítása Ukrajna befejezte a Barátság kőolajvezeték javítását, a vezeték ismét üzembe helyezhető - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden. Hogyan kerültek a Star Wars karakterei az Indiana Jones-filmekbe? A filmes rejtélyek megoldása mellett olvasóink maguk is átélhetik a filmek izgalmát Aki egy Indiana Jones filmet is látott már, az biztosan eljátszott a gondolattal, hogy milyen lehet a bohém kalandor bőrébe bújni. Most hoztunk néhány érdekességet arról az emberről, aki ezt megtehette, sőt, ő formálta olyanná a karaktert, amiért méltán emlegethetjük Hollywood örök klasszikusaként. Ahogy pedig lenni szokott az Indiana Jones filmeknél, a cikk végén mi is készülünk egy csavarral. Olvasóinkat egy játékra hívjuk, amiben a legszerencsésebbek a veszprémi Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából átélhetik a rejtélyek és felfedezések minden izgalmát, pont, ahogy Indiana Jones-al is megtörtént a filmekben. Értük szólt a lélekharang... A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége, valamint a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesülete (VREVE) szervezésében három helyen is megemlékezést tartottak a közelmúltban a hazai katonai repülés legsúlyosabb katasztrófájának 85. évfordulóján. Szakmai konferencia az egyetemen: elkezdődtek a Műszaki Kémiai Napok Kedden nyitották meg a Műszaki Kémiai Napokat, a Pannon Egyetem nagy hagyományokkal rendelkező szakmai konferenciáját. Kiválóan szerepeltek a Veszprém vármegyei fiatalok a szakmák versenyén Hét Veszprém vármegyei diák jutott be a Szakma Sztár Fesztivál országos verseny budapesti döntőjébe, ahol szép eredményeket értek el. Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt Bruttó 3,101 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatási összeget nyert el a Veszprémi Szakképzési Centrum a „21. századi szakképző intézményfejlesztési program” keretében. Az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23–21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt a Magyarországi Helyreállítási terv és Ellenállóképességi Eszköz finanszírozási alapból, valamint hazai forrásból valósult meg.  
sport
Történelmi veszprémi siker: országos bajnok lett a Lovassy, negyedik az Ipari A Lovassy László Gimnázium aranyérmet szerzett, míg a VSZC Ipari Technikum negyedik helyen végzett a röplabda diákolimpia debreceni országos döntőjében. A két veszprémi középiskola ezzel intézménytörténeti sikert ért el, amelyhez Földesi Csaba testnevelő munkája is jelentősen hozzájárult, hiszen mindkét intézmény röplabdacsapatának fejlődésében szerepet vállalt. Női kosárlabda vb: Franciaországgal, Nigériával és Dél-Koreával egy csoportban a magyarok Berlinben A magyar női kosárlabda-válogatott Franciaországgal, Nigériával és a Koreai Köztársasággal került egy csoportba a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságon. Férfi kézilabda vb-selejtező: Bodó és Kukics nem játszhat a magyar-szerb párharcban Bodó Richárd és Lazar Kukics nem játszhat a magyar, illetve a szerb válogatottban a férfi kézilabda-világbajnokság májusi selejtezőjében. Bartucz László a német HSG Wetzlarhoz igazol Bartucz László a német HSG Wetzlar férfi kézilabdacsapatához igazol nyáron. Mikler Roland ismét szerződést hosszabbított Szegeden Mikler Roland szerződést hosszabbított a Bajnokok Ligája-negyeddöntős OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdaklubnál. Női kézilabda Eb: százszázalékos csoportkör az MKSZ célja Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a magyar női válogatott számára az a célkitűzés, hogy százszázalékos teljesítménnyel jusson tovább a decemberi Európa-bajnokság csoportköréből. Nedim Remili játéka kérdéses a BL-negyeddöntő első meccsén Vádlisérülés miatt kérdésessé vált a veszprémi irányító-jobbátlövő, Nedim Remili játéka a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Forma-1: több ponton már Miamitól megváltoznak a szabályok A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hétfőn bejelentette, hogy több ponton is módosít a 2026-os szabályokon az első három Forma-1-es hétvége tapasztalatai, valamint a csapatok, a motorgyártók és a versenyzők kritikái, visszajelzései alapján. Dróth duplájával nyert Budaörsön a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém Dróth duplájával 2-0-ra nyert a budaörsi ARAMIS otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti összecsapásán. Mindhárom éremből nyerne egyet Tóth Edmond, a Tatabánya vezetőedzője A Magyar Kupa-ezüstérem után az Európa Kupában arannyal, a bajnokságban pedig bronzzal zárná az idényt Tóth Edmond, a Tatabánya férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.