Veszprémiek Londonban sorozatunk második részének főszereplője szülővárosában, Pápán ismerkedett meg a kalapácsvetés alapjaival, a középiskolát azonban már a megyeszékhelyén kezdte, ekkor igazolt ugyanis a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Clubhoz. Zentai Tibor irányítása mellett 2003-ban hatodikként zárt a junior Eb-n, egy évvel később pedig – jókora meglepetésre – már az athéni olimpián állhatott dobókörbe. Később egy ösztöndíjprogram keretében a tengerentúlon folytatta a felkészülést, de a tavaszi, nyári időszakban továbbra is Veszprémben pallérozódott. A 2008-as pekingi seregszemle előtt lábsérülést szenvedett, a játékokon azonban így is részt vett, igaz, a szereplését csalódásként élte meg. A 2011-es esztendő ismét mozgalmas volt Orbán Éva számára: előbb országos csúccsal második lett a kínai Universiádén, majd néhány héttel később három cm-rel maradt le a tegui vb döntőjéről. Tavaly az év női atlétájának és városunk legjobb sportolójának választott kiválóság bízik benne, hogy a tapasztalatának is köszönhetően Londonban döntőbe tud kerülni.
Orbán Éva
– Korábban az atlétika több ágával is próbálkoztam, aztán 1997 nyarán a pápai edzőm javaslatára kipróbáltam a kalapácsvetést, ami azonnal megtetszett. Abban, hogy megragadtam a dobóatlétika mellett az is sokat számított, hogy jó társaság alakult ki, húztuk egymást a társakkal. Középiskolás koromban kerültem Veszprémbe, s igazoltam a VEDAC-hoz – kezdte a beszélgetést a 28 éves, hamarosan háromszoros olimpikon.
– Az első nagy siker a 2003-as junior Eb volt, ahol 6. lett. Egy évvel később pedig már Athénban állt dobókörbe az első ötkarikás viadalán.
– Valóban a 2003-as év jelentette az áttörést számomra, utolsó éves juniorként ekkor értem el az első nagyobb sikerem, ami óriási meglepetés volt számomra. 2004-ben nem lett volna korosztályos világversenyem, ezért eleinte azt gondoltuk, hogy ez az év a 2005-ös utánpótlás Eb-re való felkészülésről fog szólni, aztán Kun Laci bácsi, a VEDAC akkori ügyvezető igazgatója biztatott, hogy próbáljam meg az olimpia kvalifikációt. Végül igaza lett, ugyanis az utolsó verseny utolsó dobásával kijutottam Athénba. Nagyon furcsa érzés volt, hiszen ez volt az első alkalom, hogy a felnőtt válogatott tagja lehettem. A társak közül csak a dobókat ismertem, így nem igazán tudtam felszabadult lenni, de mindettől függetlenül hatalmas élmény volt ott lenni a görög fővárosban. Sok sportolóhoz hasonlóan gyerekként én is olimpia szereplésről álmodtam. Emlékszem, már a 88-as játékokat követtem a tv előtt és szurkoltam a magyaroknak, de később elérhetetlennek tűnt, hogy egy Pápa méretű kisvárosból egyszer én is eljussak a legjobbak közé. Ezért is jöttem Veszprémbe, hogy valóra váltsam az álmom.
– Nem sokkal később következett az amerikai kaland. Mi volt a legszembetűnőbb különbség a tengerentúlon?
– A következő évek több-kevesebb sikert hoztak, aztán 2006-ban kimentem Amerikába. Már a középiskola alatt megkerestek külföldi egyetemek, hogy folytassam náluk a tanulmányaimat és a sportkarrieremet. Jó ötletnek tűnt, hogy kimegyek, megtanulom a nyelvet, kapok egy diplomát, s be kell illeszkednem egy idegen kultúrába, ahol csak magamra számíthatok. Remek kihívásnak, hatalmas kalandnak látszott, ezért belevágtam, s nem bántam meg. Az USA-ban inkább a mentális felkészülésre helyezik a hangsúlyt az edzők, s kisebbek az edzésadagok. Modernebb felkészülést alkalmaznak, mi európaiak talán ezért is futunk ez eredmény után. Kint sokkal kedvesebbek az emberek, s nem olyan stresszesek, mint itthon, ami persze érthető is. A családom azonban nagyon hiányzott. No meg az ételek, ott ugyanis sehogy sem lehet előállítani az itthon megszokott ízeket.
– Nem sokkal később Peking következett, az ottani szerepléssel pedig Ön sem volt elégedett.
– Az első évem jól sikerült, 70 méter közelében kerültem aztán 2007-ben kicsit megakadtam a fejlődésben. 2008 első hónapjai ismét jobban sikerültek, április végén aztán egy szerencsétlen baleset ért a konditeremben, ami izomszakadást okozott. Az olimpiáig nem is nagyon tudtam súlyt emelni, mert minden edzésen újra rásérültem a lábamra. Nem sok jóval biztattak az orvosok, de úgy gondoltam, hogyha már végigcsináltam az alapozást, akkor befejezem az évet. Ha egy sportoló kvalifikálja magát a legrangosabb tornára, akkor nem igazán szeretne lemaradni. A szereplésem ezzel együtt mindenképpen csalódás volt, főleg azért mert az ominózus baleset előtt nagyon jól ment a felkészülés, sőt a 2008-as amerikai egyetemi bajnokságot sérülten nyertem meg. Ez nagyon nehéz időszaka volt ez életemnek
– A következő nagy siker a 2011. augusztusi Universiadé, ahol új országos csúccsal (71,33 m) ezüstérmet szerzett, megjavítva Dívós Katalin tíz éve fennálló 70,79 méteres magyar csúcsát.
– Éreztem, hogy jó formában és erőben vagyok. A bemelegítő dobásom a hálóba ment, azt se tudtam, hogy hány méterre számítsak. Két lehetőségem volt, hogy vagy megdobok egy biztonságit vagy bemegyek és lesz, ami lesz. Utóbbit választottam, s első dobásra megjavítottam a magyar csúcsot. Rendkívül boldog voltam, hogy a remek eredményhez ezüstérem is párosult.
– Néhány héttel később mindössze három cm választotta el attól, hogy döntőbe jusson a tegui szabadtéri atlétikai vb-n, végül azonban a 13. helyen végzett.
– Azt gondolom, hogy vb 13.-nak lenni nem kudarc, az azonban bántott, hogy a 2009-es berlini vb-hez hasonlóan ismét ilyen kevéssel maradtam le a döntőtől, ahol dobhattam volna még hármat. Csalódott voltam, mert úgy éreztem, hogy ott kellett volna lennem a döntőben, de azért az Universiádén elért siker kárpótolt valamelyest. Utólag beláttuk azt is, hogy túl közel volt egymáshoz a két esemény.
– Mikor kezdte a közvetlen felkészülésed az olimpiára?
– A vb után egy rövid pihenőt tartottunk, majd meg is kezdtük a felkészülést. Eleinte itthon Zentai Tibor, majd novembertől április végéig az USA-ban Dan Lange irányítása mellett. Nagyon sokat segítenek mindketten, ők is tartják bennem a lelket, amikor néha már elegem van az egészből, s fáradt vagyok. Nagyon köszönöm nekik.
– Idén pedig versenyről versenyre jár.
– Muszáj hétről hétre versenyeznem, mert nem vagyunk kellően megfizetve. A VEDAC az egyetlen hely, ahonnan korrekt módon megkapom a támogatást, s ahol próbálnak mindenben segíteni. Mindenki más csak ígérget, de az ígéretekből nem lehet felkészülni. Az anyagi problémák miatt előfordul, hogy heti két versenyt is beiktatok, ami már nem kimondottan egészséges. Idén ráadásul több program – orvosi vizsgálatok, ruhapróba stb. – is közbejött, amelyek miatt majdnem minden héten a fővárosba kell utaznunk, s ezt az időt is pihenés helyett utazással töltjük. Június végén Helsinkiben lesz az Eb, aztán még egy ír versenyt iktatunk be az olimpia előtt, de így legalább lesz lehetőségem, hogy megdobjam az A-szintet az olimpia előtt. A két világverseny között pedig lesz öt hetem, ez tehát nem okozhat problémát.
– Következik London, a harmadik olimpia.
– Most már én is érettebb vagyok, másképp gondolkodom, mint négy vagy nyolc évvel ezelőtt. Segíteni kell a rutinnak is. Évek óta vagyok tagja a felnőtt világversenyeknek, nemzetközi tornának, így szinte hétről hétre találkozhatok az ellenfeleimmel, ami nagyon sokat számít. Látom, hogy ők is hús-vér emberek, s nem kell tőlük félni a versenyen. Nem szoktam célt kitűzni, mert mindig az adott helyzettől függ, hogy mivel vagyok elégedett. Remélem azonban, hogy a harmadik olimpiám már sikeresebb lesz, mint az előzőek voltak, s most sikerül döntőbe jutnom, ott pedig már minden csak ráadás. Nagyon nem szeretnék megint 13. lenni, hiszen több alkalommal is centiken múlott a finálé. Az biztos, hogy fel fogok készülni az eseményre, remélem, hogy a szerencse is mellém, s így nem fogok csalódni.
– Hogyan tovább London után?
– 28 évesen nekem is előrébb kell jutnom az életben, ami a sport mellett nehéz. Még a tavalyi pénzeim sincsenek kifizetve, így eléggé kockázatos lenne bevállalni a folytatást. A töredékét sem kapjuk annak, mint a külföldi versenyzők, ebből a pénzből pedig nagyon nehéz felkészülni. Tudom, hogy nem minden az anyagi tényező, de biztos anyagi háttérrel nyugodtabban lehetne felkészülni, ami jelenleg nem adatik meg. Az olimpia után el kell gondolkodnom, hogy ilyen körülmények között mennyire érdemes a saját egészségemet kockáztatni, de ha rajtam múlna, biztos, hogy folytatnám.
Edzői szemmel
– Évi a harmadik olimpiájára készül, ami a mi kisvárosunkban és a mi kis klubunknak szenzációs dolog. Úgy gondolom, hogy a tanítványom érzi is ennek a súlyát. Jó úton haladunk a felkészülésben. Az olimpia évében Eb-t is rendeznek, ami korábban még nem fordult elő velünk. Számunkra a kontinenstorna is nagyon fontos, a csúcsformát azonban az olimpiára kell időzítenünk. Tisztes helytállást várok Évitől. A mezőny talán még sosem volt ilyen kemény, azonban ismerve Évi képességei úgy gondolom, hogy megfelelő formaidőzítéssel és jó versennyel a döntőbe jutás lehet az elsődleges célunk. A fináléban pedig akár a nyolcba kerülés is elérhető, ami nagyon szép eredmény lenne – fogalmazott Zentai Tibor.
