Második tornagyőzelem – Lorient
A megnyert Sparkassen-kupa két újabb franciaországi torna várt ránk. Előbb Lorient felé vettük az irányt, ahova tizennégy órás utazás – busz, repülő, TGV – után érkeztünk meg. Mindez meg is látszott a Nantes elleni elődöntőben, ám a második félidőben így is fordítani tudtunk, s ha nehezen is, de hoztuk a meccset.
A fináléban ismét a PSG következett. Megint gyenge első játékrészt produkáltunk, melyben sok lerohanás gólt kaptunk. Fordulás után azonban remek teljesítménnyel rukkoltunk elő, amelynek köszönhetően megnyertük a rangos tornát. Természetesen örültünk az újabb sikernek, főleg annak tükrében, hogy ilyen kemény megterhelés mellett játszottunk. Azonban számunkra a legfontosabb az volt, hogy kiváló ellenfelek ellen gyakorolhattunk, s építhettük be újoncaikat.
Harmadjára már nem sikerült
Hazajöttünk és újabb kemény edzések után ismét elindultunk Franciaországba. Ezúttal Strasbourg volt az úti célunk, ahol már hat együttes versengett a tornagyőzelemért. A Chambéry és a Dunkerque együttesét magabiztosan vertük a csoportban, a döntőben pedig megint – zsinórban harmadszor – a PSG-vel találkoztunk.
Itt már kiütköztek a fáradtság jelei, amely nem is meglepő, hiszen már a harmadik hét telt folyamatos utazásokkal, hosszú, kemény edzésekkel. A párizsiak elsősorban nem is játéktudásban, hanem „fejben” nőttek felénk. Ennek oka, hogy nekik már topformába kellett kerülni a francia szuperkupa miatt, mi azonban – edzőink ígérete szerint – csak a jövő heti BL-rajtra érjük ezt el, s akkor leszünk kellően frissek. Beleszaladtunk egy nagy vereségbe, amely véleményem szerint még időben jött, hiszen nem tétmeccsen maradtunk alul, az itt történtekből pedig tudunk tanulni. S ahogyan az ezt megelőz két tornagyőzelmet sem értékeltük túl, úgy ennek a vereségnek sem tulajdonítottunk a kelleténél nagyobb jelentőséget.
Öt nap alatt három meccs, főhajtás Marian sírjánál
Hétfőn este hazaértünk, s kedden már a junior válogatott ellen léptünk pályára Balatonbogláron. Ekkor tudtuk meg, hogy a hétvégén Bukarestbe utazunk, Marian Cozma ugyanis most lett volna 31 éves, s apukája, Petre szervezett egy mérkőzést a Dinamo és Veszprém közöttünk. Emiatt Carlos átvariálta a heti programunkat. Annak érdekében, hogy kedden a juniorok, pénteken a Gyöngyös és szombaton a Bukarest ellen is le tudjuk játszani a mérkőzést, „szétszedte” a csapatot. Volt, aki kedden és szerdán, s volt, aki csütörtökön és pénteken kapott pihenőt. Megpróbáltunk mindhárom találkozón tisztességesen helytállni, úgy, hogy mindegyiken egyaránt pályára léphessenek a felnőttek és a juniorok.
Bogláron remek találkozót vívtunk a juniorokkal teletűzdelt csapatunkkal és simán nyertünk. Pénteken pedig szinte teljesen komplett kerettel léptünk pályára itthon a Gyöngyös ellen, csak Iváncsik Geri kapott pihenőt. Láttam a fáradtság jeleit, de az első játékrészt nagyon komolyan vettük, s jelentős előnyre tettünk szert. Fordulás után kicsit kiengedtünk, ekkor már inkább csak a támadásokra koncentráltunk. Több gólt kaptunk, mint amennyit edzőink és mi magunk is szerettünk volna. Úgy vélem azonban, hogy a szépszámú közönségünk így sem lehetett elégedetlen, hiszen sok gólt láthatott, s meggyőződhetett arról, hogy jó irányba tartunk.
A hétvégén tehát Romániába látogattunk, Petre Cozma nagyon szép megemlékezést és mérkőzést szervezett. Kétezer ember előtt játszottunk, s magabiztosan nyertünk. A meccs után templomba mentük, majd meglátogattuk Marian anyukáját, s kilátogattunk a temetőbe, hogy tiszteletünket tegyük elhunyt társunk sírnál. Mindannyiunkat mélyen megérintette az, amit Bukarestben átéltünk…
Nincs megállás
Ami a közeljövőt illeti, szerdán Mezőkövesdre utazunk, pénteken pedig már a Ceglédet fogadjuk. Vasárnap estétől azonban már csak a Szentpétervár elleni BL-rajtra készülünk. Egyelőre keveset tudok róluk, tavaly az egyik felkészülési tornán láttuk őket, de akkor se játszottunk ellenük. Kellemetlen, küzdő csapatra számítok az orosz kézilabda-iskola stílusjegyeivel, de természetesen jövő hétig pontosan ki fogjuk elemezni a játékunkat. Bízom benne, hogy addigra valóban top formában leszünk, s a kitűzött célunkat elérjük, tehát két ponttal érkezünk haza.
Családommal kapcsolatos hír, hogy Máté fiam is elkezdte az iskolát, mostantól tehát ő is „nagyfiúnak” számít. Remélem, hogy az iskolapadban és a sportban is meg fogja állni a helyét.
Fazekas Nándor