Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Megkezdték a felkészülést a futsalosok

2015. július 20. 21:27
Focibiliárddal indította a szezont a veszprémi futsalcsapat, amely bajnoki éremért száll harcba.

Fennállása legsikeresebb idényét zárta a helyi futsal gárda. Madarász János a Magyar Kupa döntőjébe vezette fiait, ahol a csoda ugyan elmaradt, azonban egy ország előtt bizonyították, hogy egyenrangú ellenfelei tudnak lenni a későbbi bajnok és kupagyőztes Rába ETO-nak. A bajnoki negyedik helyezés is csak az évközi sikerek fényében tűnhet csalódásnak, hiszen az alapszakaszban például oda-vissza verte a Madarász-csapat a címvédő Berettyóújfalut.

– A csapat gerince együtt maradt ez a legfontosabb erősítés – hangsúlyozta a sikerkovács, Madarász János a vehirsport.hu-nak a hétfő esti sajtónyilvános edzést után. Mint arról korábban beszámoltunk, Reveland Zoltán távozott az együttestől, s Dunaújvárosban folytatja pályafutását, a csapatkapitány Bényi Kálmán pedig visszavonul.

Madarász JánosMadarász János

Az érkezők oldalán egyelőre Püspök Péter nevét jegyezhetjük fel, ő a duplázó ETO-ból érkezik. – Nagyon tehetséges játékos, komoly erősítés a csapatnak, azt várom tőle, hogy nagyon sok kellemes pillanatot szerezzen a szurkolóknak s a szakmának is – mutatta be az új szerzeményt a tréner.

Az 1. FCV vezetőedzője a célkitűzésekről is beszélt. – Szeretnénk megfejelni a kupaezüstöt egy bajnoki éremmel. Idén ez még nehezebb lesz, mert a riválisaink is erősödnek. A 2015/2016-os idényben a Győr és a Berettyóújfalu mellett a Dunaújvárossal, s a Szombathelyi Haladással is komolyan kell számolni. A további fejlődést egyre nehezebb elérni, hiszen mindössze négy edzést tudunk tartani egy héten. Ebbe bizonyos dolgok beleférnek, van, amihez nem elegendő a négy alkalom. Az eddig elért szint tartható, nagy kérdés, hogy a többi együttes mennyit fejlődött. Masszívabb gárdát szeretnék a pályán látni a következő szezonban, mert ha sok gólt kapunk, nagyon megnehezítjük a dolgunkat.

Tatai JózsefTatai József

A májusban térdsérülést szenvedő Tatai József visszatért. A gólvágó rehabilitációja jól halad, jelenleg könnyített edzéseket végez a társakkal. – Abban bízom, hogy három hét múlva már százszázalékos lesz a lábam, s be tudok szállni a labdás játékba is. Bajnoki érmet szeretnénk, ezért indulunk csatába. Úgy érzem, hogy tudunk még jobbak lenni, az idényvégi megtorpanásunk okait is kielemeztük, idén szeretnénk végig magas színvonalon játszani – tekintett a jövőbe a bakonyiak új csapatkapitánya.

Vas Ádámot nem lehetett kizökkenteniVas Ádámot nem lehetett kizökkenteni

Az egy évvel ezelőtt igazolt Vas Ádám is dobogóról álmodozik. Az utánpótlás válogatott játékost a csapat mókamesterei interjú közben sem hagyták szórakoztatás nélkül. Vas elárulta: az új erőnléti edző, Elek László munkájától várja a gárda további fejlődését, míg egyénileg a helyzetkihasználásban szeretne előrébb lépni.

Tatai kísérleteTatai kísérlete

A nyílt edzésen a futsalosok kipróbálhatták a soccer snookert (magyarul: focibiliárd) is. Az ötlet atyjától, Balatoni Zoltántól megtudtuk, hogy a játékot a labdaszedés ihlette. – Amikor fiatalon felkerültem a felnőttekhez, az én feladatom volt az edzés végén összeszedni a játékszereket, melyet lábbal hajtottam végre. Ekkor született meg az ötlet, hogy ebből egy játékot is lehetne kreálni.

Balatoni ZoltánBalatoni Zoltán

A focibiliárdot tíz labdával játssza két játékos egymás ellen. A „színpadon” lévő biliárdozó választ labdát, míg ellenfele, azt mutathatja meg, hova lője a „golyót”. Két perc után „térfélcsere”, s az győz, aki többször helyezi a kijelölt lyukba a labdát.

Finta volt a legbátrabb, elsőként próbálta ki a játékotFinta volt a legbátrabb, elsőként próbálta ki a játékot

A vállalkozó szellemű futsalosok több-kevesebb sikerrel, kiváló hangulatban – egymást folyamatosan ugratva – tesztelték az új játékszert.


Madarászt nem lepte meg Dárdai távozása

A korábbi 127-szeres válogatott futsalost a nap híréről, Dárdai Pál távozásáról is megkérdeztük. – Nem lepett, meg, hogy Dárdainak távoznia kellett a labdarúgó-válogatott éléről. – Egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. A Bundesliga egy rendkívül komoly bajnokság, ott egy csapat sem engedheti meg magának, hogy távol legyen az edzője. Dárdai lerakta az alapokat, úgy vélem az új szövetségi kapitánnyal is eredményes marad a válogatott.

Zatkalik Dániel
Cseh Zoltán
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.