Másfél hónapos pihenés után július 20-án ismét találkoztam a srácokkal. Szakmai stábunk létszáma eggyel nőtt, mert Elek Lászlót felkértem, hogy segítsen be a felkészülésbe, hiszen az ő szakterülete az erőnlét. Szerencsére örömmel elfogadta az új kihívást. Az első edzésen nem volt semmi különös, hiszen állapotfelméréssel kezdtünk. Na, de amin ezután végigmentek a srácok, azt még nézni is rossz volt. Bár én azért jókat mosolyogtam az arcokon. Az első héten aerobik, rengeteg ugrálás, erősítés és sprint szerepelt a programban. Ezt még nevezhettük bemelegítésnek, mert 30-án elmentünk edzőtáborba, ahol napi két foglalkozáson vettek részt a játékosok.
Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg, hogy milyen terhelést kaptak a fiúk. Egy biztos: munka közben nem volt őszinte a mosolyuk. Nem volt olyan testrészük, ami ne fáradt volna el minden egyes foglalkozáson. A dinamikus láberőn át egészen a felsőtestig elképesztő munkát végeztek. Bár aki sportolt, az úgy is tudja, hogy a felkészülés ezen szakaszában ez így normális. Az edzőtábor második napján időnként már leülni is nehéz volt a srácoknak.
Azért nem hazudtolták meg magukat a fiúk, hiszen a bohóckodás még így is ment nekik. Szegény Elek Laci is beleugrott egy két szívatásba. :-) Vele kapcsolatban még megjegyezném, hogy remek dolgokat mutatott. Parádés gyakorlatokat csinált, amit a fiúk végre is hajtottak. Sokszor nekem nem is volt más feladatom, csak motiválni szegény játékosaimat, mert olykor már azt hittem, hogy ott fognak elájulni, ahol éppen vannak. Nem is hagyta el más a számat, mint hogy, bravó, ez az, parádés, ez igen...
Amikor nem volt edzés, igyekeztünk programokat kitalálni. Természetesen olyanokat, amin tudtunk nevetni. Az edzőtábor fénypontja az egyik játék volt. Választottunk három csapatot és önmagunkról kellett feltenni kérdéseket négy megadott válasszal, de a saját csapatunk nem válaszolhatott. Hát mit mondjak, rég nem nevettem ennyit, de szerintem a srácok sem.
Na, de vissza a felkészülésre. A négynapos edzőtábor rengeteg kínt és gyötrelmet adott a játékosoknak. Viszont tudják, hogy ez elengedhetetlen, ha jól szeretnénk szerepelni. Természetesen amikor láttam, hogy már gyakorlatilag lépni sem tudnak a fáradtságtól, akkor mondtam nekik: hogyha már futsalozni nem tudtok, legalább nézzetek ki jól. :-) A választ nem írom le. :-)
Lassan elkezdődik a formába hozás. Bár nem vagyok benne biztos, hogy már az elején formában kell lennünk, hiszen rögtön az első bajnokink – melyet a Dunaújvárossal játszunk hazai pályán – után egyből hosszú szünet következik a válogatott pótselejtezője miatt.
Természetesen rátok, szurkolókra most is nagyon számítunk. Amit biztosan tudok, hogy egy nagyon kemény szezon elé nézünk, mert riválisaink jól erősítettek. Nem ígérhetem, hogy mindig nyerni fogunk, de azt igen, hogy mindig tükörbe fogunk tudni nézni, mert minden egyes meccsen szívből játszunk!
Hajrá magyar futsal, hajrá Veszprém!
Madarász „Madi” János
