Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

„Életem mérkőzésén vagyok túl”

2015. szeptember 23. 20:24
A magyar futsal-válogatott a ráadás utolsó másodpercében verte meg Romániát, s jutott ki a szerbiai Eb-re. A nem mindennapi bravúr veszprémi főszereplője, Németh Péter nyilatkozott a vehirsport.hu-nak.

Tíz év után kvalifikálta magát Európa-bajnokságra a nemzeti futsal-válogatott. A 2010-es hazai rendezésű kontinensviadalon a rendező jogán vehetett részt az együttes, azóta nem szerepelt Magyarország az elitben.

Sito Rivera mester tanítványai korábban a kettes számú selejtezőcsoport második helyén végeztek a címvédő spanyolok mögött, így oda-visszavágós pótselejtezőt játszhattak a papíron esélyesebb román együttessel szemben.

Döntetlen az esélytelen nyugalmával

Az 1. FC Veszprém oszlopa, Németh Péter mindkét meccsen oroszlánrészt vállalt a sikerből, a keret másik bakonyi tagja, Vas Ádám végül nem kapott lehetőséget.

– A csapat felkészülése a szokottnál hosszabbra nyúlt, így jutott idő minőségi edzésmunkára. Közvetlenül a pótselejtező előtt, a visegrádi négyek tornáján tartottuk a főpróbát, ahol a csehek, lengyelek és a szlovákok legjobbjaival meccseltünk. A torna az eredmények szempontjából nem sikerült jól, ugyanakkor éreztük a játékunkon a fejlődést, s végig hittünk abban, hogy lesz gyümölcse az elvégzett munkánknak – emlékezett vissza Németh Péter.

Németh Péter és Vas Ádám a Veszprém mezébenNémeth Péter és Vas Ádám a Veszprém mezében

– Papíron lesajnált csapatnak tűnhettünk a románokkal szemben. Az esélytelenek nyugalmával érkező magyar alakulat azonban mentálisan rendkívül erős arcát mutatta a kezdősípszótól az utolsó másodpercig – tette hozzá az első meccs előzményeire utalva.

– Arra készültünk, hogy sok szurkoló előtt lépnünk pályára, akik nem fognak dicsérni minket, s egy olyan meccset kell játszanunk, ahol nem mi fogjuk birtokolni a labdát. A védekezésre fektettük a hangsúlyt, kontrákkal és pontrúgásokkal próbáltunk veszélyeztetni. Annak ellenére, hogy a románoknál volt többet a játékszer, masszívan álltuk a sarat az első játékrészben. A második félidő elején egy perc alatt beszedtünk két gólt, de a csapat nem vesztett tartásából, s egyenlíteni tudott. Amit lehetett, kihoztuk a meccsből – összegezte a kinti mérkőzés tapasztalatait a rutinos játékos.

Nem lehetett elfáradni

A Romániában elért 2-2-es döntetlent követően a debreceni Főnix csarnokban közel telt ház várta a feleket. A magyar legénység a debreceni visszavágóra tovább csiszolta játékát, s két rövidebb periódust leszámítva uralta a mérkőzését Románia legjobbjai ellen. Heroikus küzdelemben, Dróth Zoltán utolsó másodperces fejesgóljával végül nyertek a mieink, s kivívták a szerbiai Eb-szereplést.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

– Rengeteget videóztunk a két meccs közti ötnapos szünetben. A rivális játékának minden apró elemét lebontottuk, s az apróságoknak tűnő dolgokon – helyezkedés, érkezés – változtattunk az első meccshez képest. Mindez azt eredményezte, hogy hazai környezetben irányítani tudtuk a mérkőzést – magyarázta a két meccs képe közötti különbséget, majd kitért az őket buzdító közönségre is.

– Életem mérkőzésén vagyok túl. A meccset megelőzően már lehetett hallani, hogy fogynak a jegyek. Bíztunk benne, hogy nem csak nézők előtt játszhatunk, hanem szurkolók előtt csatázhatunk majd a románokkal. Amikor vártunk a Himnuszra, s hallottuk a közönséget buzdítását, azt éreztük, hogy ilyen publikum előtt nem tudunk elfáradni – húzta alá a 34 éves kiválóság, aki a meccs utáni ünneplésről annyit árult el, hogy a bravúros eredményhez méltó ünneplést tartott az együttes a debreceni éjszakában.

Fotó: MLSZFotó: MLSZ

Veszprémnek köszöni, hogy visszakerült a válogatottba

– Amikor ideszerződtem Veszprémbe, úgy gondoltam, hogy a válogatott évek számomra már véget értek. Nagyon örülök, hogy az élet rám cáfolt. A veszprémi klubnak, „Madinak” (Madarász János – a szerk.) és Rajki Tamásnak is köszönhetem, hogy „öregként” visszakerülhettem a nemzeti csapatba. Ezt a lehetőséget, amit a veszprémi futsaltól kaptam, sose fogom tudni meghálálni.

A belgrádi kontinensviadalra jövő február 2. és 13. között kerül sor, a csoportok beosztását október 2-án sorsolják ki. A mindkét mérkőzésen sok lehetőséget kapó Némethnek jó esélye van a kerettagságra, s a fiatal Vas Ádám is bizakodhat, hogy legközelebb több szerephez jut.

– Ennél nagyobb motiváció nincs magyar futsal játékosnak, mint hogy Eb-résztvevő csapatban szerepelhessen. Szeretnék ott lenni Szerbiában, ennek megfelelően fogok készülni, s hajtani minden mérkőzésen. Én örülnék legjobban, ha többen is ott lehetnénk a veszprémi csapatból. Vas Ádám kimagasló tehetség hazánkban, akinek még rengeteget kell tanulnia. Egy ilyen meccsen az ő fiatalságából adódó formaingadozása meghatározó lehetett volna. Persze szerettem volna a helyében ennyi idősen a legjobbak között szerepelni…

Zatkalik Dániel
Melczer Zsolt
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.