Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Mindhárom pontot elvitte az újonc

2015. október 19. 21:13 // Forrás: fotó: archív
A Nyírgyulaj meglepő, de megérdemelt győzelmet aratott a Veszprém ellen a futsal élvonalban. Öt forduló után kieső helyen áll a Madarász-csapat.

Égető szüksége volt a három pontra a Veszprémnek, amely az első négy forduló során csak a Csömört tudta legyőzni, kikapott ugyanakkor a Dunaújváros vendéglátójaként, illetve a két „nagy” a Győr és a Berettyóújfalu otthonában is. A mieink vendége hétfőn este az újonc Nyírgyulaj volt, amely eddig egyetlen pontot szerzett az élvonalban.

Egyenlő erők küzdelmét hozta a találkozó első időszaka, a vendégek egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet. Az első nagy helyzet is előttük adódott a 7. percben, igaz, nem sokkal később Boromisza Gábor is vezetéshez juthatta volna az övéit. A nyírségiek tetszetősen járatták a játékszert, több óriási lehetőséget is kidolgoztak, de ki is hagyták azokat. Egészen a 15. percig, a sokadik hazai labdavesztését követően Fekete már nem hibázott Sárdival szemben (0-1).

A vadonatúj – sárga-zöld színű – felszerelésben játszó Veszprém csak kereste önmagát. Többször is megdolgoztatták ugyan a kiválóan védő Pallait, de a veszélyesebb lehetőségek ekkor is Sárdi kapuja alakultak ki. A publikum „ébresztőt” fújt, de ez sem változtatott azon, hogy kedvenceik hátrányban vonulhattak pihenőre.

Fordulás után jóval többet birtokolta a labdát az 1. FCV, amely tovább harcolt az egyenlítésért. Az első nagy helyzetre azonban a 29. percig várni kellett, ekkor Vas löketét védte bravúrral Pallai. Nem sokkal később Bognár lőtt távolról, de a labda elkerülte a kaput. Egy kontra végén aztán váratlanul megduplázta előnyét a Nyírgyulaj, a 34. minutumban Czerula volt eredményes (0-2).

A hajrára teljesen elkészült erejével a rivális. Játékos-edzőjük, a korábbi sokszoros válogatott Lovas például csere nélkül robotolta végig a kétszer húsz percet. Az utolsó öt percben – kapusát lehozva – öt a négy ellen támadott a Madarász-csapat, melynek eredményeként Vas csökkentette egy gólra a különbséget (1-2). A hátralévő időt azonban kivédekezte az ellenfél, amely így megszerezte fennállása első NB I-es győzelmét. Vereségével a Veszprém a tabella utolsó előtti helyére csúszott.

Férfi futsal NB I, 5. forduló:
1. FC Veszprém–Nyírgyulaj KSE 1-2 (0-1)
Március 15. utcai sportcsarnok, 350 néző. Vezette: Kovács G., Tamási.
Veszprém: Sárdi – Németh, Boromisza G., Tar, Vas. Csere: Schmidmajer (kapus), Finta, Boromisza D., Bognár, Gulyás, László, Püspök. Vezetőedző: Madarász János.
Nyírgyulaj: Pallai – Varga D., Angyalos, Lovas, Siska. Csere: Végső (kapus), Czerula, Fekete, Tóth B., Oxi, Polényi, Pénzes. Játékos-edző: Lovas Norbert.
Gólszerzők: Vas (36.), Fekete (15), Czerula (34.).

Itt mély gödör, ott történelmi siker

Madarász János: – Katasztrofális időszakot élünk. Amit két és fél év alatt felépítettünk, most szépen, fokozatosan leromboljuk. Tudom az okokat, viszont senkire sem fogok mutogatni. A mostani helyzetet is el kell tudunk viselni, ugyanúgy ahogyan a korábbi sikereket is. Azon kell lennünk, hogy minél előbb kijöjjünk ebből a mély gödörből. Gratulálok a Nyírgyulajnak a győzelemhez.

Lovas Norbert: – Megtörtént az, amit tavaszra vártam, a Nyírgyulaj megszerezte története első NB I-es győzelmet. Le a kalappal a srácok előtt, mindenki kitette a szívét, lelkét a pályára, pontosan úgy, ahogyan kértem a meccs előtt. A szerencsével sem álltunk hadilábon, de tettünk is érte. Döntetlenszagú volt a meccs, ahogyan mi az első félidőben, úgy a folytatásban a Veszprém is nagyon sok helyzetet kihagyott. Az erőnkkel teljesen elkészültünk a hajárára, már csak az adrenalin tartotta bennünk a lelket, a reményt, de sikerült nyernünk, aminek nagyon örülünk. További sok sikert kívánok a Veszprémnek.

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.