Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Öt Boromisza- és kapusgól a Vasasnak

2015. október 26. 21:06
A Veszprém könnyedén nyert a csekély ellenállást tanúsító Vasas ellen a futsal élvonal hétfői játéknapján.

Az utolsó előtti fogadta a sereghajtót – a futsal NB I 6. fordulójában az eddig mindössze három pontot gyűjtő 1. FC Veszprém csapott össze az egypontos Vasassal, hivatalos nevén 1988 Déli FC-vel.

A találkozó első időszaka igazolta Madarász János előzetes várakozásait: tanítványai léptek fel kezdeményezően, az ellenfél pedig kontrákra rendezkedett be. A hazaiak távoli lövésekkel próbálták feltörni a fővárosi reteszt, de Gál biztosan őrizte portáját. A piros-kékek csak elvétve hagyták el saját térfelüket, mégis ők szerezték meg a vezetést. A 9. percben Takács szabadrúgása Horváthot találta meg, aki szép mozdulattal jutatta a játékszert Schmidmajer kapujába (0-1).

A bakonyiak még nagyobb nyomás alá helyezték riválisukat, akiket több esetben is a szerencse mentett meg a góltól. A 13. minutumban aztán megtört a jég. Finta végezhetett el szabadrúgást a hatos előteréből, kapura lövés helyett azonban Boromisza Gáborhoz passzolt, aki higgadtan kilőtte a jobb alsó sarkot. Egy perc sem telt el, s a vezetést is megszerezte az 1. FCV. Ismét Fintától indult az akció, aki ügyesen megiramodott a balszélen, majd pontosan tálalt a hosszú oldalon érkező Boromisza Gábor elé, aki a hálóba kotorta a játékszert (2-1). Megélénkült a Madarász-csapat játéka, miközben a Déli FC érezhetően elbizonytalanodott. Negyed óra telt el a meccsből, amikor Boromisza Dániel is a hálóba lőtt Gál lábai között (3-1).

Ritkán látható jelenettel folytatódott a játék a pihenő után. Elrontotta letámadását a Vasas, Schmidmajer pedig remek ütemben lépett ki kapujából, majd senkitől sem zavarta zavartatva vezette a játékszert, s a hálóba is bombázott. A portás nem sokkal később a túloldalon is jeleskedett, egymást követően kétszer is nagyot védett. Szegény embert az ág is húzza – mondhatták a vendégek, a 26. percben Nagy Gáborról a saját kapujába pattant a labda (5-1).

Nem sokkal később ismét Boromisza Dániel volt eredményes, aki Gulyás passzát váltotta gólra. A meccs hajrájához közeledve már a fáradtsággal is meg kellett küzdenie a sereghajtónak, amelynek öttel a vége előtt megszületett a hatodik szabálytalansága. Boromisza Gábor viszont mellé lőtte a megítélt tízméterest. Ami nem ment büntetőből, az sikerült akcióból. A mesterhármasig jutó támadó tizenegy méterről hatalmas bombát „ragasztott”Gál hálójába (7-1). Másodpercek voltak vissza a találkozóból, amikor hatméterest lőhetett az 1. FCV, ám Vas kísérlete is kimaradt.

Fintáékra jövő hétfőn (18:30) jóval nehezebb feladat vár a Göcsej elleni újabb hazai meccsen.

A játéknap legnagyobb meglepetését a Dunaferr szolgáltatta, amely 7-5-re nyert a címvédő Rába ETO otthonában.

Férfi futsal NB I, 6. forduló:
1. FC Veszprém–1988 Déli FC 7-1 (3-1)
Március 15. utcai sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Wittner, Kovács G.
Veszprém: Schmidmajer – Németh P., Boromisza G., Tar, Vas. Csere: Finta, Boromisza D., Bognár, Gulyás, Püspök. Vezetőedző: Madarász János.
Vasas: Gál – Nagy G., Faragó, Zalatnai, Takács. Csere: Belinszky, Lak, Bita, Horváth B., Papp (kapus). Edző: Nagy Attila.
Gólszerzők: Boromisza G. (13., 14., 39.), Boromisza D. (16., 29.), Schmidmajer (22.), Nagy G. (26. – öngól), ill. Horváth B. (9.).

Edzői nyilatkozatok

Madarász János: – Ezzel a mérkőzéssel kidugtuk a fejünket a szakadékból, a kérdés, hogy jövő héten ki tudunk-e lépni belőle. Nekem még a mai produkció is kevés volt, de most legalább megszereztük a három pontot.






Nagy Attila: – Kijött a két alakulat közötti tudáskülönbség, bár úgy érzem, hogy annak mértéke túlzó. Fiatal, rutintalan csapatom nem tudta tartani az iramot a dinamikus veszprémiekkel, akik remekül kihasználták a hibáinkat. Játékvezetői hibák is sújtottak minket, s a végére el is fáradtunk.



Galéria
1. FC Veszprém – 1988 Déli FC 7-1
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.