Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Rangadó helyett kiütés, már második a futsalcsapat!

2016. október 3. 20:44
Kiváló teljesítménnyel rukkolt elő az 1. Futsal Club Veszprém a forduló előtt százszázalékos Berettyóújfalu ellen az NB I hétfői játéknapján.

Az egy döntetlennel és egy győzelemmel rajtoló Veszprém a hibátlan Berettyóújfalut látta vendégül a futsal NB I 3. fordulójában.

Óvatos tapogatózással indult a találkozó. Az első nagyobb helyzeteket a 7. percben jegyezhettük fel, ekkor előbb Püspök, majd Boromisza Dániel lövése kerülte el kevéssel a kaput. A játékrész derekánál aztán a Berettyó előtt adódott egy támadáson belül több lehetőség is, Schmidmajer azonban többször is nagyot védett.

Ami a vendégeknél kimaradt, a másik oldalon bement. Rosszul jött ki kapujából Mezei kapus, Boromisza Gábor megelőzte őt, majd Tatai elé tálalt, a bakonyiak hetese pedig kíméletlenül bevágta a játékszert. A szurkolók még a gólt ünnepelték, amikor ismét Tatai villant, aki egy kiváló labdaszerzést követően kilőtte a bal alsó sarkot (11. perc: 2-0).

A veszprémiek harcosan és szellemesen futsaloztak, egyértelműen ráerőltették akaratukat a visszafogott teljesítményt nyújtó riválisra. Öt perccel a szünet előtt ismét a mieink előtt adódtak helyzetek. Boromisza Gábor szép mozdulattal lőtt sarokkal a kapura, ám Mezei ezúttal a helyén volt. Kisvártatva pedig Bognár emelése szállt kevéssel fölé.

Eközben a vendégek csak távoli kísérletekig jutottak, Gál járt a legközelebb az üdvösséghez, de ő sem talált kaput. Egy perc volt hátra a játékrészből, amikor Fehér átadásából Boromisza Dániel bombázott a hálóba (3-0).

A második felvonás elején többször is hibázásra kényszerítette a hazai védelmet az MVFC, Schmidmajernek két alkalommal is bravúrral kellett játékba avatkoznia. Mezei viszont ismét tehetetlennek bizonyult: ezúttal Boromisza Dániel lőtt hatalmas gólt szögletből.

Vészkapussal támadott a Turzó-csapat, amikor Bognár szerzett labdát harcosan, majd Tatai elé tálalt, aki a felezővonalnál a hálóba gurított. Nem sokkal később Tar tette ugyanezt a saját térfelének közepéről (26. perc: 6-0).

Turzó József továbbra is kitartott az öt a négy elleni játék mellett, amely fél óra elteltével eredményre is vezetett: szép körbeadogatás végén Szabó szépített. A veszprémiek a meccs utolsó negyedében több gólt is szerezhettek volna, de csak körbe lőni tudták a Berettyóújfalu üres kapuját.

Némileg váratlanul jött aztán a piros mezesek második találta, amit Gál jegyzett egy magpattanó lövést követően. Az utolsó szó azonban a Veszprémé volt: a meccs legjobbja, Tatai szépen gurított a sarokból a jó ütemben érkező Fehér elé, aki közvetlen közelről állította be a 7-2-es végeredményt.

Győzelmének köszönhetően a tabella második helyére ugrott az 1. FCV, amely egy hét múlva ismét hazai környezetben – a Göcsej ellen – lép pályára.

Futsal NB I, 3. forduló:
1. FC Veszprém–MVFC-Berettyóújfalu 7-2 (3-0)
Március 15. utcai sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Czene-Joó, Gál.
Veszprém: Schmidmajer – Fehér, Boromisza D., Füzy, Püspök. Csere: Bognár, Tatai, Boromisza G., Tar, Gulyás, Hoffer. Vezetőedző: Madarász János.
Berettyóújfalu: Mezei – Kovács I., Rábl, Gál, Szabó P. Csere: Trencsényi, Nagy D., Nagy I., Magyar, Kondás, Harmati, Vékei. Vezetőedző: Turzó József.
Gólszerzők: Tatai (10., 11., 26.), Boromisza D. (19., 25), Tar (26.), Fehér (40.), ill. Szabó P. (29.), Gál (38.).

Edzői értékelés

Madarász János: – Az egyéni teljesítményeinkkel és a csapatmunkával is abszolút elégedett vagyok. Kevés taktikai hibát vétettünk, ami nagyban hozzájárult a magabiztos sikerünkhez. Turzó József kollégámnak sok türelmet kívánok a csapatépítéshez.

Turzó József: – A találkozó első időszaka kiegyenlített volt, a folytatásban azonban két súlyos hibát is vétettek a fiataljaink. Innentől kezdve már a veszprémieknek állt a mérkőzés, akik stabilan védekeztek és kiválóan kontráztak. Teljesen megérdemelt a győzelmük.

Galéria
1. FC Veszprém – Berettyóújfalu 7-2
Zatkalik Dávid
Domján Attila
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.