Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Gólzápor az évzáron

2016. december 12. 20:26
Döcögős kezdés után 7-2-re kiütötte a sereghajtó Bőnyt az 1. Futsal Club Veszprém, amely így visszavette korábbi második helyét az NB I tabelláján.

Idei utolsó hazai fellépésén az újonc, eddig mindössze egyetlen pontot gyűjtő Bőnyt fogadta a Veszprém a futsal élvonal hétfői játéknapján. A bakonyiak kiváló őszt produkáltak, azonban az utolsó két bajnokijukat egyaránt elvesztették, remek alkalom kínálkozott tehát a javításra és a dobogós hely visszaszerzésére.

Álmosan kezdett az 1. FCV, az első öt percben két nagy lehetőséget is kidolgoztak a vendégek. Előbb a bőnyiek ügyetlenkedték el a lehetőséget, másodjára pedig Tar kotorta ki a játékrészt a gólvonalról. A Veszprém lassanként elérte a szükséges fordulatszámot, Bognár egyenlíthetett is volna, azonban nem érte el Tatai jó ütemű átadását. Ennél is nagyobb lehetőség adódott a hazaiak előtt a 10. percben: Finta hét méterről végezhetett el szabadrúgást, szép kombináció végén a játékszer Tatai elé került, aki hatalmas felső kapufát lőtt.

Érett az egyenlítés, Finta 15. percben eleresztett lövése azonban még a kapu fölé szállt. Nem sokkal később aztán megtört a jég: Finta mélységi passzát a hosszúnál érkező Püspök kotorta a hálóba (1-0). A félidő hajrája lüktető játékot, s mindkét kapu előtt sok helyzetet hozott, de több gól már nem esett a szünetig.

Öt perc telt a második felvonásból, amikor beindult a hazai gólgyártás. Egy gyors kontra végén Füzy szép egyéni megmozdulással duplázta meg csapata előnyét. Másodpercekkel a középkezdés után pedig Püspök lába is elsült, tíz méterről védhetetlen bombát zúdított a kisalföldi kapura. S ezzel még mindig nem volt vége a rohamnak, Tar húzta meg a jobb oldalon, majd szépen ellőtte a labdát a hosszú alsó sarokba (26. perc: 4-0).

Csak percekre szabadult fel a Bőny kapuja, Boromisza Gábor lapos passzára Tatai érkezett remek ütemben, aki közelről a hálóba is piszkálta azt. A vendégek kevés veszélyt jelentettek Spandler kapujára, amikor kellett, akkor pedig hárított a jobbára csereként számításba vett portás.

A 33. percben kezezés miatt hatméterest lőhetett a rivális. Bieder nézett farkasszemet a csereként beállt Sárdival, majd higgadtan a kapuba lőtt (5-1). Öttel a szünet előtt a sokat dolgozó Finta is feliratozott a gólszerzők, Tatai pedig már a második góljánál járt. Az utolsó szó aztán a bőnyieké volt, a 7-2-es végeredményt Nyíregyházky állította be egy gyors ellentámadás végén.

Mivel a Dunaferr 4-4-es döntetlent ért el az Aramis vendéglátójaként, az 1. FCV visszavette második helyét a tabellán. A Madarász-csapat pénteken a Berettyóújfalu vendégeként zárja az idei küzdelmeket.

Futsal NB I, 11. forduló:
1. FC Veszprém–Bőny 7-2 (1-0)
Március 15. utcai sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Futó (Czene-Joó, Török).
Veszprém: Spandler – Bognár, Tatai, Boromisza G., Gulyás. Csere: Sárdi (kapus), Finta, Püspök, Füzy, Tar, Erdősi, Sándor. Vezetőedző: Madarász János.
Bőny: Szabó R. – Nyíregyházky, Zobák, Peczár, Bogyó. Csere: Laukó (kapus), Nagy M., Namuquita, Bieder, Mógor, Tóth F., Balanescu, Lanzendorfen. Vezetőedző: Kénoszt Ferenc.
Gólszerzők: Püspök (17., 26.), Füzy (25.), Tar (26.), Tatai (29., 36.), Finta (36.), ill. Bieder (33.), Nyíregyházky (38.).

Edzői értékelések

Madarász János: – Behúztuk a kötelezőt. Az első félidei játékunkkal nem vagyok elégedett, a másodikban viszont kiszolgáltuk a közönséget, szép gólokat lőttünk. Van még egy mérkőzésünk idén, azt is szeretnénk megnyerni.

Kénoszt Ferenc: – A Veszprém jobb játékosokból áll, s többet is edz nálunk. Látszott, hogy rengeteg begyakorolt figurát alkalmaznak, a gólok zömét azonban mégis az egy az egy elleni játékból kaptuk. Építkezünk tovább. A célunk, hogy a rájátszásra ütőképes csapatot kovácsoljunk. Nekünk nem a Veszprémet kell legyőznünk a céljaink eléréséhez.

Galéria
1. FC Veszprém – Bőny 7:2
Zatkalik Dávid
Domján Attila
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.