Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Parádésan hajrázott a futsalcsapat

2017. május 15. 21:46
A Veszprém 0-5-ről felállva szorongatta a címvédő ETO-t, amely végül 8-5-ra nyert a felsőházi rájátszás hétfői meccsén.

A hazai mezőny legjobbját, a légiósokkal teletűzdelt, címvédő és a jelenlegi kiírást is magabiztosan vezető Rába ETO-t fogadta a veszprémi futsalcsapat az NB I felsőházi rájátszásában hétfő este. A negyedik helyen álló, a dobogótól négy pontra lévő bakonyiak tehát embert próbáló feladat várt, amit tovább nehezített, hogy Hoffer Levente, Füzy Zsolt és Fehér Krisztián sérülés, Bognár Péter pedig eltiltás miatt nem szerepelhetett a rangadón.

Az összecsapást fokozott készültség előzte meg. Ennek oka, hogy a győri „odavágón” brutális támadás érte a veszprémi drukkereket. A rend őreinek azonban nem akadt dolguk, a hazai „B-közép” ugyanis csak azzal foglalkozott, hogy minél nagyobb hangerővel buzdítsa a kedvenceket. Igaz, nem is tudtak volna kivel összetűzni, hiszen a Rába-partjáról nem érkeztek szurkolók a Március 15. utcai csarnokba.

Alig húsz másodpercet kellett várni az első győri lehetőségre, Schmidmajer bravúrral védte Constantino löketét. Megvolt a helyzet a túloldalon is: Boromisza Gábor lövésének Tóth állta útját. Azonnal kontrázott az ETO, Seidler pedig már nem hibázott. Folytatódott a rémálom, Davide csapott le az újabb eladott labdára, majd a sprint végén higgadtan a jobb alsóba lőtt (2. perc: 0-2).

Gyorsan megszerzett előnye birtokában némileg visszavett a tempóból az éllovas, amely több magyar fiatalját is csatasorba állította. Így is a kisalföldiek irányították a játékszert, de már kiegyenlítettebb játék zajlott. A játékrész derekánál Tatai végezhetett el szabadrúgást tíz méterről. A gólvágó kiválóan tálalt a bal oldalon helyezkedő Boromisza Gábor elé, aki azonban mellé, fölé durrantott.

Öt a négy elleni játékra váltott az 1. FCV, de így sem sikerült szépítenie. A 13. percben újabb szabadrúgást lőhettek a mieink. Tóthoz került a játékszer, amit mértani pontossággal dobott Harnischhoz. A rutinos játékos pedig tovább növelte a különbséget. A hajrához közeledve előbb Boromisza Dániel, majd Tar előtt adódott gólszerzési lehetőség, de egyikük sem tudott élni vele. Nem úgy a másik kapunál Drahovsky, aki az utolsó percben, szögletet követően állította be a 0-4-es félidei állást.

A második felvonás úgy kezdődött, ahogyan az első, gyors győri góllal: Constantino zörgette meg a hálót rögtön az első percben (0-5). A folytatás viszont egészen másként alakult. Tart ugyanis felrúgták a hatoson belül. Büntető következett, Finta pedig a kapu közepébe bombázott.

A folytatásban is derekasan küzdött a Veszprém, amely többször is megpróbálkozott az emberelőnyös játékkal. Gólt azonban ismét az ETO szerzett, méghozzá Drahovsky révén. Ekkor újra megvillant a házigazda, Tar labdaszerzését követően Püspök volt eredményes (2-6).

A Madarász-csapat bátran futsalozott, amivel szemlátomást sikerült meglepni a riválist. Öttel a vége előtt Harnisch mattolta a csereként beálló Spandlert. Gyorsan jött azonban a válasz: Püspök gyönyörű kapáslövést „ragasztott” Tóth hálójába. A házigazda – közönsége nagyszerű buzdítását élvezve – még nagyobb elánnál támadott, ami sikerre is vezetett. Tóth kétszer is nagyot védett, harmadjára azonban már tehetetlennek bizonyult, Constantino öngóljával háromra olvadt a különbség.

Marcos Angulo magához is rendelte az övéit, de ezzel sem sikerült kizökkenteni a mieinket. Másfél perc volt már csak hátra, amikor Tatai távoli bombája is beakadt (5-7). Többre azonban már nem volt idő. Ráadásul Finta piros lapot kapott kezezésért, a Győr pedig kihasználta az emberelőnyt. Seidler állította be az 5-8-as végeredményt. A bakonyiak küzdőszellemét vastaps jutalmazta.

Futsal NB I, rájátszás az 1-6. helyért, 6. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–Rába ETO 5-8 (0-4)
Március 15. utcai sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Zimonyi (Deme, Janitz).
Veszprém: Schmidmajer – Tatai, Tar, Boromisza G., Boromisza D. Csere: Spandler (kapus), Erdősi, Petróczi, Gulyás, Püspök, Finta. Vezetőedző: Madarász János:
ETO: Tóth Gy. – Davide, Constantino, Juanra, Seidler. Csere: Matkovics (kapus), Papp, Gémesi, Harnisch, Vas, Sáhó, Drahovsky, Bognár B., Tama. Vezetőedző: Marcos Angulo.
Gólszerzők: Finta (22.), Püspök (28., 36.), Constantino (37. – öngól), Tatai (39.) ill. Seidler (1., 40.), Davide (2.), Harnisch (13., 35.), Drahovsky (20., 24.), Constantino (21).

Edzői értékelés

Madarász János: – Azt ígértem a találkozó előtt, hogy oroszlánként fogunk küzdeni, s ezt meg is tettük. Az első játékrész miatt kissé bosszús vagyok, hiszen három olyan gólt kaptunk, amelyért nem szenvedett meg az ellenfelünk. A második félidőben kijött a két csapat közötti minőségi különbség is, de ezt hatalmas szívvel tudtuk kompenzálni. Büszke vagyok arra, hogy a fiúk el tudták bizonytalanítani az ETO-t. Fel kell emelni a fejeket, hiszen erre a teljesítményre lehet építeni. Ha így játszunk a hátralévő négy meccsünkön, abból szép dolog sülhet ki.

Marcos Angulo: – Úgy tűnt, hogy könnyű lesz számunkra a mérkőzés, ezért a fiatal játékosaimnak is lehetőséget adtam. A Veszprém azonban ismét bizonyította, hogy sosem adja fel. Csak gratulálni tudok nekik.

Zatkalik Dávid
Domján Attila
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.