A mérkőzés első kosarát a vendégek színeiben az utolsó fellépését abszolváló – a HOYA-szerelést a szezont követően szögre akasztó – Kámán Tamás szerezte, igaz, az ex-válogatott közeli duplájára az idegenben előnybe került, összesítésben akkor egy–nullára ment hazaiak hét ponttal feleltek (7-2). Mérész-mester nem habozott sokáig: kikérte az első idejét, viszont a feszültnek tűnt tanítványai az eligazítás után is rontottak dobásokat (10-4). A bakonyiak első hat pontja a búcsúzó csillag nevéhez fűződött; a társai szüntelenül próbálkoztak kintről, egy ideig sikertelenül (14-6). A folytatásban tovább nőtt a felek közötti különbség, lévén, a mieink nem a legjobb felfogásban pattogtattak, a produkciójukat megingások jellemezték (22-10). Szerencsére a nyitó negyed végére összeszedték magukat: egyrészt kezdték levetkőzni az idegességüket, másrészt több támadólepattanót is leszedtek – s viszonylag kevés személyi hibával dolgoztak (24-16).
Nem sikerült a feljutás (archív fotó)
A veszprémiek a rövid szünetben ismét átvették, hogy a hátsó alakzatuknak miként kellene működni, hogy kellemetlen ellenfelekké váljanak. Később az addiginál sokkal harcosabban vetették magukat a küzdelembe, a soraikba visszatért – az elődöntő harmadik találkozója után egy meccsre eltiltott – Körtélyesi Gergely vezérletével jól funkcionált a védelmük, elől pedig elkapták a fonalat, s jó irányba indították el a hárompontosaikat (26-23). A védelmüket szintén feljebb tolt cívisvárosiak szemmel láthatóan nehezen értették mindezt, a „kábulatukban” több labdát is eladtak, ráadásul jó néhány próbálkozásuk célt tévesztett (28-28). A lendületbe került HOYA-mezesek nem lassítottak, a pörgős előadásukból nem hiányzott a tűz, nem csoda, hogy a vezetést is átvették (28-33). Ebben a szakaszban érezhető volt: megvan bennük a diadalhoz szükséges remény, hittek magukban és a győzelemben (31-38). A fináléval járó pszichés nyomást akkortájt prímán kezelt – egy négy-tizenkilences rohamot diktált – Hegedűs Attiláék a legszebb napjaikra emlékeztetően játszottak, besegítettek a másiknak, egyszóval remek ritmusban kosárlabdáztak (36-43).
A második félidőt jobban kezdték a debreceniek, persze a kezükre játszott az is, hogy a nagy szívvel viaskodott Kálló Nándorékat néha elkapta a hév, vagyis a ragyogó előző negyed után elhitték, hogy a legtöbb triplakísérletük célba talál (43-45). Sajnos a hibáinkat könyörtelenül kihasználták a mifelénk magabiztos sikert aratott, míg most a helyi szimpatizánsok által tűzben tartott Velkey Jánosék, így újra nyílt lett az összecsapás (48-50). Mindkét gárda próbált a maximumra törekedni, ez pedig sok energiát emésztett fel – ebből kifolyólag a koncentráció terén adódtak kihagyások (54-54). Az időnként feleslegesen kapkodott alapszakasz-első minden pontért keményen megdolgozott, a rivális ugyanakkor viszonylag egyszerűbben jutott el a festékterületig, ahol helyzetbe kerülve könnyebben voltak eredményesek (57-57).
Főként Jilling László megmozdulásainak volt köszönhető, hogy a záró felvonás döntetlen állásról indult, majd a veszprémiek jelezték, hogy nem fehér zászlóval érkeztek a keleti-első otthonába (61-65). Az elpuskázott alkalmak és a rossz passzok után nagy adok-kapok kezdődött, triplára tripla volt a válasz, a Berényi-csapatban mindenekelőtt a volt veszprémi Farkas Attila villogott, akit ebben az etapban képtelenség volt tartani (67-68). Kisvártatva a DEAC visszavette a vezetést, ami annak volt betudható, hogy a mieink kezdtek elfáradni, a megingásaik közepette rossz döntéseket hoztak (71-68). A játék hat perccel a vége előtt indulhatott elölről (71-71), a baj csupán az volt, hogy a vendégek szinte mindent kinti dobásokkal akartak megoldani (…a lefújásig harmincöt triplakísérletük volt és azokból egy tucat lett jó), a vetélytárs pedig a kimaradt dobások után igyekezett könnyű kosarakat szerezni (79-71). Mikor a vendég-hívek is amondók voltak, hogy elúszott a hajó, Kámán nem pánikolt: két triplát is a gyűrűbe juttatott, így gondoskodott arról, hogy a párharc ne legyen lefutott (81-79). Mint utóbb kiderült: a duplán is lépéshátrányban lévő „hoyások” ezzel el is lőtték a puskaporukat, ugyanis az idővel is játszott DEAC a hajrában nyugodtabbnak tűnt, tartotta az előnyét – és lezárta a párharcot –, más kérdés, hogy ezúttal is inkább ők élvezték a bírók jóindulatát (85-79). Az összesen tizennégy labdát eladott mieink a végén sokat kapkodtak, ilyenformán képtelenek voltak élni a sansszal.
Kosárlabda NB I/B, döntő, 2. mérkőzés:
Debreceni EAC–HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 89-79 (24-16, 13-28, 22-15, 30-20)
Debrecen, 1000 néző. Vezette: Ádám, Gál, Fodor.
Debrecen: Jones 16, Velkey 24/9, Molnár 8, Farkas 22/9, Szabó 14. Csere: Kósa 1, Lajsz 4, Varga, Erdei, Opre. Vezetőedző: Berényi Sándor.
Veszprém: Simon 5, Kálló 9/6, Kámán 23/15, Pavlovic 8, Körtélyesi 14/9. Csere: Hegedűs 6, Helmeczi 4, Jilling 10/6, Szűcs, Naményi. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Edzői értékelés
Mérész Csaba: – Gratulálok az együttesemnek a mai teljesítményéhez, illetve a második helyezés eléréséhez. A tanítványaim elhitték, hogy nyerhetnek itt, ezért az én szememben ők is győztesek. Egyúttal szeretném megköszönni Kámán Tamásnak, hogy három évet dolgozhattam vele, hogy ennyi ideig és ennyiszer segítette a veszprémi alakulatot. Ő egy nagyszerű sportember, akinek a további vállalásaihoz sok sikert kívánunk.
