Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 20. Bernát, Felícia
Veszprém
13°C
2026. május 20. Bernát, Felícia
Veszprém
13°C

Kétszer is vezettek, mégis kikaptak

2017. október 30. 21:46
A címvédő Rába ETO csak nagy nehézségek árán tudta legyűrni a veszprémieket az első osztályú futsal bajnokság hétfői rangadóján.

A futsal NB I 5. fordulójában a második helyen álló Veszprém a harmadik Győrhöz látogatott. A Madarász-csapat játékán nyoma sem látszott a megilletődöttségnek, kiegyenlített küzdelmet hoztak az első percek.

A 6. percben Bognár Péter erőszakos odalépésének köszönhetően Apatini szerzett labdát, majd a gyors kontra végén Bognár kotort a hálóba (0-1).

A folytatás is lüktető, élvezetes játékot hozott. Úgy tűnt, hogy több gól már nem esik a játékrészben, de Constantino az utolsó percben – tizenhárom méterről – hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarokba (1-1).

S még szintén a pihenő előtt jött az újabb fordulat: Tatai labdát szerzett a félpályánál majd védőjét lerázva a kapuba lőtt Tóth mellett (1-2).

Közel állt a bravúrhoz, de kikapott az 1. FCV (archív fotó)Közel állt a bravúrhoz, de kikapott az 1. FCV (archív fotó)

Az 1. FCV szívósan harcolva őrizte előnyét a fordulást követően. Fél óra telt el a találkozóból, amikor Tatai kettőre növelhette volna a különbséget, ám a lövése néhány centivel elkerülte a kaput. Jóval szerencsésebb volt az ETO, amely Da Rocha révén pillanatokkal később egalizált (2-2).

A 33. percben jobb oldali szögletet követően Constantino tüzelt távolról a kapura, Juanra pedig az utolsó pillanatban még belepiszkált a labdába, így Schmidmajer nem védhetett (3-2).

A hajrában vészkapussal támadtak a bakonyiak, de ez sem vezettet sikerre. Hiába küzdött nagy szívvel a gárda, ezúttal sem sikerült pontot szereznie az „örökös bajnok” ellen.

Futsal NB I, 5. forduló:
Rába ETO Győr–1. FC Veszprém 3-2 (1-2)
Győr, Egyetemi Sportcsarnok. Vezette: Wittner (Zimonyi, Apkó).
Győr: Tóth Gy. – Da Rocha, Constantino, Juanra, Sáhó. Csere: Alasztics (kapus), Klicsó, Végh, Gonzalez Martinez, Vas, Dávid Bognár B., Kőfalvi Patrik. Vezetőedző: Rodriguez Nebreda Javier.
Veszprém: Schmidmajer – Tatai, Fehér, Püspök, Boromisza. Csere: Spandler (kapus), Gregus, Ruzicska, Apatini, Kellner, Bognár. Vezetőedző: Madarász János.
Gólszerzők: Constantino (20.), Da Rocha (30.), Juanra (33.), ill. Bognár (6.), Tatai (20.).

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
5-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
9-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2026. február 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2025/26
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2026. március 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. március 16. 18:00
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. március 20. 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 27. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. április 3. 19:00
Helyszín
Nyírbátor, Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
4-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. április 20. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2026. április 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2026. május 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, döntő, 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. május 3. 13:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2026. május 7. 18:15
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. május 18. 18:00
Helyszín
Debrecen, DESOK Csarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2026. május 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.