Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Katarzis! – Az utolsó percben fordított a Veszprém az FTC ellen

2018. január 29. 21:32
Két perccel a lefújás előtt még kétgólos hátrányban volt a veszprémi futsalcsapat, amely elképesztő izgalmak közepette fordított, s őrizte meg hazai veretlenségét az NB I-ben.

Csaknem telt ház várta a Ferencváros veszprémi vendégjátékát a futsal NB I-ben. A zöld-fehéreket egy sajnálatos esemény zavarta meg, ugyanis a válogatott Komáromi Péter és az együttes masszőre, Kocsis Attila balesetet szenvedett a fővárosban a mérkőzésre tartva. Az első hírek szerint előbbi kisebb láb-, utóbbi pedig fejsérülést szenvedett, mindkettejüket kórházba szállították megfigyelésre. A publikum hangos tapssal fejezte ki jókívánságait az érintetteknek.

Úgy tűnt, hogy a vendégek függetleníteni tudták magunkat a történtektől, hiszen jól kezdték az összecsapást. Madarász János némi meglepetésre olyanok nevezett a kezdőbe, akikre többnyire a második sorában számít. A saját nevelésű, mindössze tizenkilenc esztendős Bencsik közel is járt a gólszerzéshez, de Vámosi kapus kifogott rajta.

A Boromisza fivéreket betegség, illetve sérülés miatt nélkülöző bakonyiak indiszponált játékot mutattak, számos eladott labdával hozták helyzetbe ellenfelüket. A 7. percben Spandler először még védett, a kipattanót azonban Juhász a hálóba gurította. Rögtön labdát szerzett a Fradi, ismét Juhász lőtt, de Spandler szögletre mentett. A sarokrúgás végén megint Juhász volt eredményes, aki így egy percen belül kétszer is megvillant (0-2).

A kék mezesek nem tudtak felocsúdni, a Fradi tetszetősen adogatott a veszprémi hatosnál, melynek végén Andorka növelte háromra a különbséget. Madarász János időt kért, Tatai csattanós kapufát lőtt. Nem sokkal később pedig be is talált: kis területen, gyönyörű bokamozdulattal pörgette át a játékszert Vámos feje fölött (1-3).

A második felvonás elején teljesen átengedte az irányítását ellenfelének a Ferencváros, amely teljesen visszahúzódott a saját térfelére. A veszprémiek azonban hiába birtokolták többet a labdát, nem tudtak közelebb férkőzni. Olyannyira nem, hogy a hosszú felsőbe bombázó Karacs révén ismét a Fradi volt eredménye. Igaz, azonnal jött a válasz, Püspök azonnal szépített (2-4).

Hat perccel a vége előtt vészkapussal támadott az 1. FCV. Így is a fővárosiak jártak közelebb a gólszerzéshez, de szerencsére Tatai menteni tudott.

Valamivel több, mint két minutum volt vissza, amikor Madarász János időt kért. Hogy mit mondott, nem tudjuk. Hogy bevált, azt biztosan. Tatai ugyanis szinte azonnal gól lőtt. A rivális is időt kért, de hiába. Ismét öt a négy ellen rohamozott a házigazda, Bencsik átadásából Püspök egalizált (4-4).

S az igazi dráma még csak ekkor következett: az ellenfél ugyanis begyűjtötte a hatodik szabálytalanságát, a Veszprém így tízméterest lőhetett. Tatai kíméletlenül bevágta, aki így mesterhármast, együttese pedig óriási győzelmet ünnepelhetett (5-4). Tarék tehát megőrizték hazai veretlenségüket. A nézőtér valósággal „felrobbant”, olyan hangulat kerekedett a Március 15. utcai csarnokban, amilyet futsalmérkőzésen talán még sosem láttunk. Játékosok és nézők egyaránt egymás karjaiba ugorva ünnepelték a már-már katartikus sportélményt.

Futsal NB I, 7. fordulóból későbbre halasztott mérkőzés:
1. FC Veszprém – Ferencvárosi TC 5-4 (1-3)
Március 15. utcai sportcsarnok, 1200 néző. Vezette: Wittner (Vass, Tamási).
Veszprém: Spandler – Gregus, Fehér, Bencsik, Apatini. Cserék: Schmidmajer (kapus), Kellner, Tatai, Tar, Püspök, Boromisza, Ruzicska, Bognár. Vezetőedző: Madarász János.
FTC: Vámosi – Safar, Andorka, Keresztury, Vattamány. Cserék: Tóth Gy. (kapus), Karacs, Juhász, Horváth B., Jenei, Dénes. Játékos-edző: Safar Iuliu Tony.
Gólszerző: Tatai (17., 38., 40.), Püspök (32., 40.), ill. Juhász (7., 7.), Andorka (11.), Karacs (31.).

Edzői értékelések

Madarász János: – Ismét bebizonyosodott, hogy ebben a sportágban bármi megtörténhet. A lélektani pillanatokból mi jöttünk ki jobban, így az utolsó percben meg tudtuk fordítani a találkozót. Hatalmas dicséretet illeti a játékosaimat, mert egy pillanatra sem tekintették lefutottnak a meccset.

Machalek Attila: – Jó mérkőzést vívtunk. Közel álltunk a győzelemhez. Talán túlságosan ráültünk az eredményre, a végén pedig nem koncentráltunk kellően. Gratulálunk a Veszprémnek.

Galéria
1. FC Veszprém – Ferencvárosi TC 5-4
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.