Vasárnap kiderül, hogy több mint tíz év után le lehet-e taszítani hazai trónjáról a veszprémi kézilabdacsapatot. Az örök rivális Mol-Pick Szegednek rég nem látott esélye van erre, hisz négygólos előnnyel várhatja a bajnoki döntő vasárnapi visszavágóját, amelyen több korszakos egyéniségétől is elbúcsúzik a bakonyi klub. A mieink idei Magyar Kupa sikerének legfőbb letéteményese, Mirko Alilovic pont a Tisza-partiaknál folytatja pályafutását, Cristian Ugalde Hannoverbe követi az exveszprémi tréner Carlos Ortegát, Renato Sulic pedig a lengyel Plockba igazol. S a zuhanyhíradó szerint Schuch Timuzsin is máshol folytatja karrierjét.
A gárda kedd délutáni edzését követően azzal a Renato Suliccsal beszélgettünk, aki a jelenlegi keretből a legtöbb évet töltötte veszprémi mezben. Első bakonyi szezonját még annak kezdete előtt kettétörte egy közúti baleset, de 2009 nyarán visszatért a klubhoz, amellyel azóta minden hazai sorozatban az élen végzett. A kizárólag aranyból álló hazai éremkollekcióját pedig nem kívánja ezüsttel kiegészíteni. Tudja, hogy együttese mit rontott el a szegedi odavágón, s azt is, hogy min kell javítani hazai környezetben.
Fotó: Vörös Dávid - handballveszprem.hu
– Ez egy újabb rosszul sikerült meccsen vagyunk túl. Megint nem azt játékot mutattuk, amit elterveztünk, s nem olyat, ami a Szeged ellen elég lehet. A kapusaink nem tudtak eleget hozzá tenni a meccshez, a védekezésünk sem működött úgy, ahogy szokott, de igaz ez a támadásainkra is. S ennek tetejébe még túl sok technikai hibát is vétettünk – sorolta a szegedi fiaskó okait Sulic, aki mindezek ellenére hisz a végső sikerben.
– Tisztában vagyunk azzal, hogy ennél több kell a visszavágón, s abban is biztosak vagyunk, hogy képesek vagyunk a jóval magasabb színvonalú játékra. Ha a magunk játékát nyújtjuk, rendben lesz a védekezésünk, s a kapusok is hozzá tudnak szólni a mérkőzéshez, akkor jönni fognak a könnyű gólok, úgy pedig bármi lehetséges. A mai kézilabdában pedig egyébként is ledolgozható a négygólos hátrány. Én hiszek a sikerben és abban is biztos vagyok, hogy küzdeni fogunk a bajnoki címért – szögezte le Sulic, aki egészen a meccs lefújásáig nem szeretne a közelgő búcsúra gondolni, szokása szerint csak az előtte álló feladatokra koncentrál.
Aki látta őt kézilabdázni az elmúlt években, pontosan tudja, esetében nem közhely azt állítani, hogy minden meccsre százszázalékosan felpörög. Sajátos harcmodora olykor a durvaság határait is súrolja, s rettenthetetlen arckifejezését is örökre szívükbe zárták a bakonyi drukkerek. – Teljesen más személyiség vagyok a pályán és a privát életben. Amikor rajtam van a mez, akkor előbújik belőlem az oroszlán, hiszen ez a feladatom, a hivatásom. A kézilabda nem balett vagy sakk. Ez egy kemény játék, ahova kemény emberek kellenek. Hatalmas érzelmek dúlnak bennem egy mérkőzés kapcsán, aminek egy részét nem láthatják a szurkolók. Nem kevés alkalommal zokogtam már az Aréna falai között. Nekem ez a sportág az életem – hangsúlyozta némi szomorúsággal a hangjában Sulic, aki azt is elárulta, nem így tervezte veszprémi búcsúját.
– Még egy évet szerettem volna hosszabbítani és itt pontot tenni a pályafutásom végére, de a sport már csak ilyen. El kell fogadni, ha az edző más stílusú játékossal tervezi a jövő csapatát. Úgy érzem, hogy a testem készen áll a további harcra, s családom is támogatott abban, hogy elfogadjam a Plock ajánlatát. Még legalább egy szezont a pályán szeretnék tölteni, de ha minden jól megy, két-három év múlva is játszani fogok – mondta a rá jellemző eltökéltséggel.
A horvát beálló azt is elmondta: nem az a címlapokra vágyó típus. Éppen ezért, amennyire csak tehette, kerülte a média képviselőit veszprémi évei alatt. – Amikor 2003-ban fiatal játékosként világbajnok lettem, hirtelen nagyon népszerűvé váltam. Rengeteg interjút adtam, sorban jöttek az újságírók hozzánk, mivel feleségem, Maya (a 2001-es esztendő szépe Horvátországban – a szerk.) is közismert volt. Egy idő után ez teherré vált számunkra, s azóta csak azoknak nyilatkozom, akik nagyon szeretnék azt – fűzte hozzá.
S hogy mit fog hiányolni a királynék városából? Némi tűnődést követően a város családias, nyugodt légköréről áradozott, majd a Balatonról és a környékbeli erdőkről mesélt, ahol hobbijának, a vadászatnak is hódolt szabadidejében. – A legjobban azonban a szurkolóink fognak hiányozni, s az a légkör, amit minden meccsünkön idevarázsoltak a második otthonomba – összegzett Sulic, aki hamiskás mosoly kíséretében így búcsúzott. – Vasárnap találkozunk, csak akkor már a nyakamban lesz az arany.
