Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Fölényes sikerrel kezdtek a futsalosok

2018. szeptember 3. 21:09
Madarász János megerősített legénysége hatszor is bevette a vendég Debrecen kapuját a futsal élvonal első fordulójában hétfőn.

Akárcsak az iskolásoknak, az NB I-es futsalosoknak is véget ért a nyári „szabadság”. Az alaposan megerősített Veszprém az ellen a Debrecen kezdett, amely ellen az előző idényt zárta, s amellyel szemben kiharcolta akkor az ötödik helyet.

A minőségi igazolások ellenére is a tavalyi első sorával kezdett az 1. FCV. Méghozzá meglehetősen harcos mentalitással, ami már a 3. percben eredményre vezetett. Tar passzolt középről a bal oldalon helyezkedő Tatainak, aki a hálóba bombázott. Nem sokáig örülhettek azonban a bakonyiak, egy villámgyors kontra végén ugyanis – Szentes jóvoltából – egyenlített a DEAC (1-1).

Továbbra is a hazaiak domináltak, a szívósan küzdő rivális elsősorban a gyors ellentámadásokra összpontosított. Így Schmidmajernek is akadt dolga, a fiatal portás két alkalommal is bravúrral hárított. A 8. percben aztán visszavette vezetését a Madarász-csapat, Tatai ívelését követően Bencsik Ádám fejelt a hálóba.

Az újoncokból álló sor játékán még érződött az összeszokatlanság, ám Gyurcsányi így is nagyon közel állt a gólszerzéshez. Tóth kapus előbbi a távoli löketét spárgázta ki, majd a lábáról szedte le a játékszert.

Öttel a szünet előtt ismét egalizálhattak volna a hajdúságiak, de Kondás lemaradt a keresztbelőtt labdáról. Egyenlítés helyett a Veszprém növelte előnyét, méghozzá az új sor jóvoltából: Bencsik Roland aszisztját Gyurcsányi váltotta gólra (3-1).

Három perc sem telt el a második felvonásból, s máris jött a negyedik hazai gól: Tar átadását Tatai vágta a hálóba. Gyurcsányi után egy másik újonc, a válogatott Dávid is megszerezhette volna első veszprémi gólját, de a fejese a felső kapufán csattant.

Bő tíz perc volt hátra, amikor Varga Dániel távoli löketével szépítettek a cívisvárosiak (4-2).

Az utolsó hat percben mindent egy lapra téve – kapusát lehozva – támadott a Debrecen, de így sem tudott veszélyt jelenteni vendéglátója kapujára. Nem úgy a mieink. Tóth kapus szabálytalankodott Tarral szemben a hatoson belül, a büntetőt Dávid kíméletlenül belőtte. S ezzel még nem volt vége, egy remek kényszerítőzés végén Bognár is feliratkozott a gólszerzők közé (6-2).

Hatodszor is szabálytalankodott a rivális a második félidőben, Tatai lőtte a tízméterest, de a kapufát trafálta telibe. A hajrában tovább szaporíthatták volna góljaik számát a bakonyiak, de a lehetőségek kimaradtak. A közönség persze nem lehetett, s nem is volt telhetetlen, vastaps volt a fiúk jutalma.

A Veszprém egy hét múlva ismét hazai pályán lép pályára, ellenfele az Aramis lesz.

Futsal NB I, 1. forduló:
1. FC Veszprém–Debreceni Egyetemi AC 6-2 (3-1)
Március 15. utcai sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Futó (Kiss, Sipos).
Veszprém: Schmidmajer – Tatai, Tar, Boromisza D., Bencsik Á. Csere: Spandler (kapus), Márkus, Komáromi, Dávid, Gyurcsányi, Erdősi, Bognár, Bencsik R. Vezetőedző: Madarász János.
Debrecen: Dobi – Tóth A., Pallai, Kondár, Varga D. Csere: Tóth B. (kapus), Kasuba, Szentes, Faragó, Rigó, Esztergomi, Rácz. Vezetőedző: Elek Gergő.
Gólszerzők: Tatai (3., 23.), Bencsik Á. (8.), Gyurcsányi (15.), Dávid (35.), Bognár (35.), ill. Szentes (3.), Varga D. (29.).

Edzői értékelések

Madarász János: – Nagyon sok jó dolgot láttam a fiúktól, elégedett vagyok a játékkal. Jól védekeztünk, ellenfelünk csak a kontráiból tudott veszélyeztetni. Van még mit javítanunk, de kezdésnek ez nem volt rossz.

Elek Gergő: – A játék minden elemében felülmúlt minket a Veszprém. A tanítványaim nem tudták megvalósítani azt, amit gyakoroltunk, különösen támadásban voltunk gyámoltalanok. Végtelenül csalódott vagyok emiatt. Csak fellángolásokra futotta tőlünk. Amikor magabiztosabban védekeztünk, vezettünk néhány kontrát, de akkor sem voltunk elég pontosak. Az eredményt ezzel együtt is túlzónak érzem.

Galéria
1. FC Veszprém – Debreceni Egyetemi AC 6-2
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.