2019. október 20. // Vendel névnap

Vérbeli rangadót nyert az 1. FCV

2018. november 5. 20:47
A mesterhármast szerző Tar mellett Komáromi, Tatai és Dávid is betalált – a veszprémi futsalcsapat hatalmas győzelmet aratott a bajnokaspiráns Haladás vendégeként hétfőn a futsal NB I-ben.

Mint arról a múlt héten beszámoltunk, magyar nemzeti együttes – a veszprémi Dávid Richárd, Komáromi Péter és Tatai József főszereplésével – tornagyőzelmet aratott Porecben. A válogatott küzdelmek után folytatódtak az NB I küzdelmei, méghozzá rangadóval, hiszen a negyedik helyen álló Veszprém a harmadik Haladásnál vizitált.

Álomszerűen kezdődött a mieink számára a hétfői bajnoki, hiszen Tar már az első percben betalált Matyi hálójába. A játékrész derekánál Komáromi duplázta meg a veszprémi előnyt, majd nem sokkal később a brazil Michel Melo szépített. Két percre rá ismét Tar volt eredményes, beállítva az 1-3-as félidei állást.

Kiváló teljesítménnyel nyertek a veszprémiek - Fotó. 1. FC Veszprém FacebookKiváló teljesítménnyel nyertek a veszprémiek - Fotó. 1. FC Veszprém Facebook

Fél óra elteltével – a házi gólkirály Tatai jóvoltából – már hárommal ment a Madarász-csapat. A hazaiak másik brazil légiósa, Da Silva Mendes is feliratkozott a gólszerzők közé, de többre már nem futotta együttese erejéből. A hajrában Tar harmadszor is betalált, majd Dávid állította be a végeredményt (2-6).

Az 1. FCV tehát megszerezte idénybeli első vendég győzelmét. Jövő hétfőn (18.30) hazai környezetben, a Nyírgyulaj ellen szaporíthatja pontja számát a gárda. Előtte azonban a Magyar Kupában is vár feladat a veszprémiekre, akik szerdán Kazincbarcikára látogatnak.

Futsal NB I, 8. forduló:
Kútház Haladás VSE–1. FC Veszprém 2-6 (1-3)
Szombathely, Aréna Savaria. Vezette: Kovács B. (Farkas, Ibriksz).
Haladás: Matyi – Michel Melo, Simic, Dróth, Vas. Csere: Gyimesi (kapus), Sásdi, Hajmási, Horváth P. Sipos, Da Silva Mendes, Szakasics, Gerencsér, Németh Z. Vezetőedző: Sziffer András.
Veszprém: Spandler – Tatai, Tar, Komáromi, Gyurcsányi. Csere: Schmidmajer, Simon (kapus), Márkus, Dávid, Boromisza D., Bognár P., Bencsik Ádám, Bencsik R. Vezetőedző: Madarász János.
Gólszerzők: Michel Melo (12), Da Silva Mendes (32.), ill. Tar (1., 14., 37.), Komáromi (10.), Tatai (30.), Dávid (38.).

Edzői értékelés

Madarász János: – Ez a mérkőzés nemcsak papíron, a pályán is rangadó volt. Két remek csapat meccséből most mi jöttünk ki jól. Játékosaim káprázatos teljesítményt nyújtottak egyénileg is és csapatszinten is. Remélem, erről az útról már nem térünk le. További sok sikert a Szombathelynek.

Férfi futsal NB I alapszakasz, 2019/2020
M GY D V LG KG GK P
1 HALADÁS 7 5 1 1 32 15 17 16
2 BERETTYÓÚJFALU 6 5 1 0 29 18 11 16
3 NYÍRGYULAJ 6 4 1 1 17 11 6 13
4 DEAC 7 4 1 2 21 20 1 13
5 FTC 7 3 1 3 25 24 1 10
6 DUNAFERR 7 3 1 3 26 26 0 10
7 ARAMIS 7 3 0 4 14 21 -7 9
8 KECSKEMÉT 7 1 1 5 11 26 -15 4
9 1. FC VESZPRÉM 7 1 0 6 13 19 -6 3
10 CSÖMÖR 7 1 1 5 14 22 -8 3
Utolsó módosítás: 2019. október 12. 9:44
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
Futsal Férfi futsal NB I alapszakasz, 2019/2020 7. 2019. október 11. 18:30 Veszprém, Március 15. úti sportcsarnok 1. FC Veszprém Dunaferr 6-4
Zatkalik Dávid

További cikkek

Futsal vb-selejtező: a továbbjutás a magyar válogatott célja
Futsal vb-selejtező: a továbbjutás a magyar válogatott célja
Turzó József szövetségi kapitány szerint a továbbjutás a célja a magyar futsalválogatottnak a jövő héten, az olaszországi világbajnoki selejtezőtornán.
Szolgált és védett – a szó szoros értelmében
Szolgált és védett – a szó szoros értelmében
A Veszprémi Rendőrkapitányság kiemelt főnyomozójának, Schmidmajer Árpádnak kétségkívül sokat köszönhet az 1. Futsal Club Veszprém. Ugyanis az alezredes hét éven át hűen szolgálta az egyesületet kapusedzőként. A kétszeres kupaezüstérmes, bajnoki bronzérmes portással közösen elevenítettük fel a múlt emlékeit.
Megtört a jég! A Veszprém legyőzte a Dunaferrt!
Megtört a jég! A Veszprém legyőzte a Dunaferrt!
A kiváló teljesítménnyel előrukkoló és mentálisan is erős veszprémiek színvonalas, gólgazdag meccsen verték a jó erőkből álló dunaújvárosiakat a futsal NB I péntek esti összecsapásán.
Bárki ellen képesek vagyunk a jó eredményre – Frank
Bárki ellen képesek vagyunk a jó eredményre – Frank
A veszprémi futsalcsapat vezetőedzője, Frank Tamás az idény egyik legnehezebb meccsére számít a Dunaferr elleni pénteki (18.30) hazai bajnokin.
Kevés hiányzott a bravúrhoz
Kevés hiányzott a bravúrhoz
Biztató játékkal rukkolt elő, de egyetlen góllal alulmaradt a címvédő és éllovas Berettyóújfalu vendégeként a Veszprém a futsal NB I pénteki meccsén.
2019. október 20. // Vendel névnap