Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az élelmiszer nem a boltban terem

2019. november 8. 16:26
Megnyitotta kapuit a Bakony Expo péntek délután: a rendezvény vasárnapig várja az érdeklődőket a Veszprém Arénában.

A háromnapos expo megnyitóján Brányi Mária alpolgármester rámutatott: ez az a rendezvény, ahol a vásárlók személyesen is találkozhatnak a kistermelőkkel, akik beavathatják az érdeklődőket szakterületük kulisszatitkaiba. Az alpolgármester szerint a Bakony Expo neve garancia arra, hogy az idelátogatók minőségi termékekkel találkozhatnak. Az idei program fókuszába a hal került, hiszen a halfogyasztás rendkívül egészséges, ugyanakkor a magyar fogyasztók sajnos eléggé mellőzik ezt a húsfélét.

Győrffy BalázsGyőrffy Balázs

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke megjegyezte: a Bakony Expo tavaly 16 ezer látogatót vonzott, ez a szám a vásár története során évről évre nőtt. Akik kilátogatnak az Arénába ezen a  hétvégén, azok a környék javaiban dúskálhatnak, rácsodálkozhatnak arra, hogy mennyi érték vesz minket körül, hány meg hány termelő él és dolgozik a közelünkben. Hozzátette, az Expo nagy érdeme az is, hogy minden generációt megszólít, valódi családi rendezvény. Így a gyerekek is láthatják azt, hogy az otthon fogyasztott termékek nem a  boltban teremnek, hanem azok mögött valamiféle emberi munka van. Ettől talán ők is kedvet kapnak ahhoz, hogy valamely ágazatban kipróbálják magukat - az agrárium tárt karokkal várja őket.

Ovádi Péter parlamenti képviselő arról beszélt, hogy büszke a térség gazdáira, akik európai színtéren is megállják a helyüket, és büszke arra is, hogy választókerülete több településéről is érkeztek kiállítók a hétvégére.

Ovádi PéterOvádi Péter

Takács Szabolcs kormánymegbízott elárulta, hogy a kormányhivatal munkatársai a kiállítás előtt fogyasztóvédelmi tájékoztatót tartottak a termelőknek. Ez is hűen tükrözi a hivatal törekvését, hogy ne büntetésekkel, hanem prevencióval, tájékoztatással biztosítsák a szabályszerű működést. A megnyitón felszólalt még Viski József helyettes államtitkár, aki szintén a halfogyasztás fontosságáról beszélt.

A megnyitón díjakat is átadtak: élelmiszer kategóriában a Biogold Natur Kft., ital kategóriában a Dobosi Pincészet, kézműves kategóriában a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület, innovetív termék kategóriában a Csékei Méheszet vehetett át elismerést, különdíjban a Pelyva Termelő és  Kereskedelmi Kft., nagydíjban a Vámosi Sajtház részesült.

 

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Bajnokok nyomában: sosem volt opció, hogy „csak” sportoló legyek sport Bajnokok nyomában: sosem volt opció, hogy „csak” sportoló legyek Szerda este a Papírkutyában zajlott a Bajnokok nyomában elnevezésű sorozat beszélgetése, Ovádi Péter országgyűlési képviselő vendégei ismét igazi világklasszis sportolók voltak: Kéri Bianka és Baji Balázs. tegnap 13:19 Ünnepélyes állománygyűlést tartott a MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központja nemzeti ünnep Ünnepélyes állománygyűlést tartott a MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központja A Magyar Honvédség Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központja nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából ünnepi állománygyűlést tartott az Agóra dísztermében péntek délelőtt. A rendezvényen díjak és elismerések átadására is sor került. 2025. március 14. 15:19 A kistelepüléseken és megünnepelték március 15-ét Március 15. A kistelepüléseken és megünnepelték március 15-ét Veszprém mellett a környező kistelepülések sem maradtak ki a március 15-ei nemzeti ünnep méltó megünnepléséből. Nemesvámoson és Hajmáskéren az országgyűlési képviselő, Ovádi Péter mondott ünnepi beszédet a megjelentek előtt. tegnap 11:02 Energiaközösségbe lépnének a veszprémi vállalkozások Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Energiaközösségbe lépnének a veszprémi vállalkozások Megalapítanák az első energiaközösséget Veszprémben, egy olyan szövetséget a vállalkozók között, ahol a napelemekkel megtermelt árammal egymás közt is kereskednének. Ez a megoldás nyugati országokban már bevált szokás, Magyarországon pedig Veszprém lenne az egyik úttörője. 2025. március 12. 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.