Az első koncertet megelőző napon, az együttes próbája előtt beszélgettünk Likó Marcellel, akit először kényszerpihenőjéről kérdeztünk: „Amióta kitaláltuk, hogy Aréna-koncertet szeretnénk, azóta gyakorlatilag csak arra készültünk. Sokat foglalkoztunk marketinggel, és tematikusan építettük fel a dolgokat. Amikor megtudtuk, hogy ez elmarad, az letaglózott. Utána viszont egy teljesen új irány felé terelt:
ekkor ébredtem rá hogy az arénás készülődés egy nagy adag megfelelési kényszerrel járt együtt, és feltűnt, hogy ez a megfelelni akarás már jó ideje megköti a kezünket.
Nem szerencsés az elvárások és az alkotói folyamatok találkozása. Már régebben is megvolt bennem a szándék, hogy másképpen alakítsam a zenét, hogy újítsak, máshogy legyünk érdekesek. Rájöttem, miközben azon dolgozunk, hogy minél emblematikusabbá tegyünk egy dalt, annál inkább megkötjük a kezünket. Popzenei keretek közé szorítottuk magunkat, ezek korlátokat szabtak. Már elkészült egy új dal, ami kísérleti jellegű, és tudom, hallom, hogy működik.”
Amikor arról faggattuk, vajon az együttes tagjai mennyire fogékonyak az új zenei koncepcióra, Marcell így fogalmazott: „A karantén alatt Gergővel (Kerekes Gergely- a szerk.) együtt alakítottuk ki ezt az új irányt. Rögtön megértettük egymást, hiszen hasonló zenéket kedvelünk – egyébként több mint harminc éve barátok vagyunk -, és hasonló fogalmaink vannak a kísérleti zenéről is. Újfajta törvényeket állítottunk fel.”
Nehéz kérdés, hogy egy együttes hogyan képes megújulni, egyáltalán meg kell-e újulnia, vagy a közönség úgyis furcsán néz, ha változást érzékel. Marcell erről a következőképpen vélekedik: „Tévút, ha az ember megpróbál egy elképzelt közönségnek zenét írni. A zenék hallgatói heterogén közösséget alkotnak, képtelenség olyat játszani, ami mindenkinek tetszik, éppen ezért nem is hiszek a „közönségigényben”.
Ahhoz, hogy egy együttesből eltűnjön a megfelelni akarás, Marcell szerint valami kibillentés kell: „Az alkotókedvemnek és a hozzáállásomnak mindenképpen jót tett az elmúlt időszak, teljesen másképp látok dolgokat. Új energiákat indított el bennem, ami az alkotói folyamatokban is megmutatkozik. Korábban olyanokra figyeltünk, hogy ne legyen túl hosszú egy bevezető rész, ne legyen túl kacifántos a ritmus, hátha már nem tudnak rá táncolni, ugyanakkor ne is érezzenek késztetést arra, hogy elugorjanak egy sörért… Most azt érzem, hogy nem kell mások ízlésével egyező zenét készíteni, és egyáltalán nem biztos, hogy ki kell hagyni olyan zenei fordulatokat, amik nekünk tetszenek. Most kísérletezünk mindenféle hanggal és ritmussal, lehet, hogy 2021-ben az Arénában már hallható lesz ebből valami, már ha lehet koncertezni egyáltalán.”
A kényszerpihenő alatt számos együttes készített karantén-klipet, a Vad Fruttikkal viszont ily módon nem találkozhattunk az online térben: „Azt láttam, hogy sokan kapálóznak, de inkább befelé figyeltem, mint kifelé. Ez számomra a várakozás időszaka volt, nekem nincsen bajom azzal, ha kevés a koncert. Otthon persze zenéltem, de nincs szükségem arra , hogy állandóan reflektorfényben álljak. Régen sokat hakniztam, hogy a részeg emberek táncolhassanak valamire, tudom, milyen minden héten színpadon állni, és nem hiányzik. Számszakilag is jobban megéri, ha kevesebb a koncert. Gondoljunk csak bele, ha a Rolling Stones eljönne Magyarországra minden hétvégén, nyilván nem mennénk el minden egyes bulijukra. De ha tíz évente csak egyszer jönnek, akkor az sokkal csábítóbb. Persze ezt nem az elmúlt időszakra értem, mert az semmiben sem volt normális.”
Amikor arról kérdeztük Marcellt, milyen érzés volt, amikor kiderült, hogy újra koncertezhet, a következőképpen fogalmazott: „Ezt az évet már bedobtam a süllyesztőbe, azt gondoltam, hogy idén már nem is lesznek fellépések. Örülök, hogy nem lett igazam, bár így is elég bizonytalan, hogy mi lesz később. Olyan problémám nem volt, mint sok zenésztársamnak, hogy a létbiztonságom került veszélybe, mert nem csak zenével foglalkozom, de rengetegen kerültek padlóra és ezt is végignézte széttett kézzel egy országnyi ember."
Likó Marcell karanténban töltött napjait nemcsak a zene határozta meg, mint kiderült, a növények világába is beleásta magát: „Kertészkedtem, a gyerekeimmel rovarokat osztályoztam. Már tudjuk, mi az a fekete gyalogcincér, és, hogy azért cincér, mert cincog. Jártam Géczi János barátomnál is, aki nem csak kitűnő író és költő, de biológus is. Hoztam tőle növényeket, például fáklyaliliomot, árnyékliliomot, kaptam vakondfüvet... tehát volt dolgom. Kiszedtem az összes pitypangot a kertből, és kitaláltam, hogy készítek egy mesekertet a gyerekeknek. Egy elkülönített részbe pakoltam üvegköveket meg a Jánostól kapott növényeket. Volt ennek az időszaknak egy meseszerű hangulata. A jófajta elzártság, amit a családommal élhettem meg... Egyfajta érintetlenség, hogy senki nem szól bele a mi kis közösségünk életébe, elszigetelt világunkba, rendünkbe."
Az együttes rögtön két koncerttel tér vissza a királynék városába, hiszen csütörtökön, majd szombaton is fellép a Presszókertben: „Az elmúlt időszakban három új dalunk is megjelent, ezeket a következő koncerteken már lehet hallani. Napok óta nehezen alszom a „visszatérés” miatt, de én egyébként is izgulós vagyok. Azon túl, hogy a fiúkkal gyakorlunk, végighallgatom az egész koncertanyagot, memorizálom a szövegeket, hogy maximális biztonsággal menjenek, és ne kelljen súgni, hogy hogyan is van. Sajnos nagyon rosszul olvasok szájról…”
