Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pető Tamás: Nem mondtunk le a dobogóról!

2020. december 5. 15:38
Nulla fok alatti hőmérsékletben, ónos esőben is edzett a héten a Practical VLS, amely a lehetőségeihez mérten próbálta óvni pályája minőségét a vasárnap délutáni, a Nagykanizsa elleni hazai bajnoki mérkőzésre.

A koronavírus-járvány városunk harmadosztályában szereplő labdarúgócsapatát, a Practical VLS-t sem kímélte a 2020/2021-es évad kezdeti fázisában, ennek ellenére a fiatalokkal tűzdelt bakonyiak parádés őszi szezont produkáltak. Jelenleg az NB III nyugati csoportjának negyedik pozícióját foglalják el, de két ütközet még vár rájuk idén, azokat pedig ha sikerrel veszik, még a dobogós helyezés is elképzelhető számukra.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ezért dolgoztunk, ugyanakkor ha ebben a felvonásban nem sikerül megcsípnünk a dobogót, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az idény második fele még hátravan

 – emlékeztetett Pető Tamás, a Practical VLS vezetőedzője.

Pető Tamás: Nem mondtunk le a dobogóról! (archív fénykép)Pető Tamás: Nem mondtunk le a dobogóról! (archív fénykép)

Akinek csapata vasárnap délután 13 órakor a tabellán elfoglalt helyezéseket tekintve közvetlen riválisát, az ötödik helyen jeleskedő Nagykanizsát fogadja a veszprémi Városi Stadion zárt kapui mögött. A szakvezető megkeresésünkre elmondta, nem készülnek másképp a 21. forduló ütközetére, mint az összes többire: csak magukra koncentrálnak, igaz, az időjárási tényezők igencsak megnehezítették a napokban a dolgukat.

Ónos esőben, nulla fok alatti hőmérsékletben is edzettünk, hiszen ez a dolgunk. A pályánkat próbáltuk megóvni a vasárnapi derbire, de nem volt egyszerű feladat, hiszen az összes edzésünket mégsem tarthattuk az VFC USE központjában műfüvön, ugyanis azzal az utánpótlásban zajló munkát húztuk volna keresztbe

– mutatott rá a vezetőedző, aki nyomatékosította, mindent megtesznek majd az újabb győzelemért.

„Két kulcsjátékosomra, Krebszre és Majorra sajnos sérülés következtében nem számíthatok hétvégén, ettől függetlenül biztos vagyok abban, hogy játékosaim minden tőlük telhetőt megtesznek majd a célunk eléréséért az idén még hátralévő két mérkőzésünk alkalmával, ugyanis nem mondtunk le az őszi, dobogós helyezésről!”

A Practical VLS az őszi szezon hátralévő mérkőzésein előbb vasárnap a Nagykanizsa együttesével, utóbb pedig jövő szerdán az Érd gárdájával mérkőzik majd meg.

Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 30 21 6 3 58 18 40 69
2. BICSKEI TC 30 21 2 7 54 26 28 65
3. PRACTICAL VSC 30 17 6 7 42 27 15 57
4. ETO AKADÉMIA 30 16 5 9 53 49 4 53
5. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 30 15 7 8 47 32 15 52
6. III. KER. TVE 30 14 6 10 56 39 17 48
7. BUDAÖRS 30 14 5 11 56 50 6 47
8. KOMÁROM VSE 30 12 10 8 48 35 13 46
9. ÉRDI VSE 30 13 4 13 31 30 1 43
10. FC SOPRON 30 8 10 12 33 40 -7 34
11. ÚJPEST FC II. 30 8 5 17 42 53 -11 29
12. DOROGI FC 30 7 8 15 35 50 -15 29
13. SZOMBATHELYI HALADÁS 30 6 11 13 37 54 -17 29
14. BALATONFÜREDI FC 30 7 6 17 29 46 -17 27
15. GYIRMÓT FC GYŐR II. 30 5 7 18 41 75 -34 22
16. KELEN SC 30 5 4 21 24 62 -38 19
Utolsó módosítás: 2025. május 30. 14:56
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2025. március 2. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Budaörs
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. március 9. 14:00
Helyszín
Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Újpest FC II.
Időpont
2025. március 16. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. március 22. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. március 30. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. április 6. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. április 13. 11:00
Helyszín
Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Érdi VSE
Időpont
2025. április 20. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. április 27. 19:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. május 4. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 10. 16:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2025. május 18. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
FC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 25. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
4-1
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.