Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Balatonfüred nyerte a megyei rangadót

2021. május 9. 19:56
A házigazda Veszprémi KKFT 38-31-re alulmaradt a jó erőt képviselő Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I vasárnapi összecsapásán.

A Veszprémi KKFT – amely a közelmúltban biztosította jövő évi szereplését a kézilabda NB I-ben – vasárnap kora este szurkolói előtt készülhetett megyei rangadóra a Veszprém Aréna falai között. A Tombor Csaba vezette együttes ugyanis a Balatonfüredet látta vendégül a huszonharmadik körben, amely ellen a kupasorozat bronzmérkőzésén hétméteresekkel maradtak alul a fiatal bakonyiak.

A bajnoki tabellára pillantva a hazaiak a nyolcadik, míg a vendég fürediek az ötödik helyről vártál az összecsapást. Amelyen valóban volt mit törlesztenie a házigazdának, mindez meg is látszott a KKFT játékán: a veszprémieknek tizenkét perc után kétgólos előnyt sikerült kialakítaniuk (8-6). Észlelt a Füred, ám minden akarata ellenére nem sikerült közelebb férkőznie a vendéglátójához (22. perc: 12-10).

Fotók: Baumann BélaFotók: Baumann Béla

Sőt, a játékrész hajrájához közeledve többször három is volt közte, ám a szünetet megelőzően György László csapatának sikerült egyetlen találatra plasztikáznia a különbséget (félidő: 16-15).

Fotók: Baumann BélaFotók: Baumann Béla

A második felvonásra összeszedettebben érkeztek a vendégek: fürgén egalizált a tóparti klub, a negyvenedik percig fej fej melletti párharc folyt (20-20). Az ezt követő pillanatokban azonban több hibát is vétettek a hazaiak, míg a vendégek kapusa, Andó parádés védési sorozatot produkált (46. perc: 21-26). Próbálkoztak a veszprémiek, de nem sikerült közelebb kerülniük riválisukhoz (52. perc: 25-31).

Fotók: Baumann BélaFotók: Baumann Béla

A hajrában már szinte könyvelhető volt a fürediek sikere, hazai oldalon hiányzott a kimagasló kapusteljesítmény (57. perc: 29-34). A vége 31-38 lett, a Veszprémi KKFT hétgólos vereséget szenvedett. Kiemelendő, hogy az Éles-Fazekas páros tizenöt gólt szerzett az összecsapáson.

Tombor Csaba tanítványai szerdán 18 órakor a tatabányaiakat látják vendégül a Veszprém Arénában.

Férfi kézilabda NB I, 21. forduló:
Veszprémi KKFT–Balatonfüredi KSE 31-38 (16-15)
Veszprém Aréna. Vezette: Hargitai, Markó.
A Veszprémi KKFT góldobói: Fazekas 8, Éles 7, Szmetán 4, Somogyi 3, Kristóf 3, Széles 2, Szeitl 2, Seregi 1, Bugyáki 1.
Vezetőedző: Tombor Csaba.
A Balatonfüredi KSE góldobói: Szöllősi 11, Topic 9, Pedro 5, Bóka 4, Kőhegyi 3, Brandt 3, Pulay 2, Varga 1.
Vezetőedző: György László.
Hétméteresek: 3/2, ill. 1/1.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc.

IMG-9292
IMG-9292
IMG-9292
Simon Dani
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. Szigetszentmiklósi KSK 30 26 1 3 845 703 142 53
2. Budai Farkasok-Rév 30 24 1 5 858 728 130 49
3. DEAC 30 20 3 7 862 785 77 43
4. Széchenyi University HT Veszprém 30 16 4 10 810 802 8 36
5. PV-CENTRAL Békési FKC 30 16 3 11 824 794 30 35
6. Veszprém Handball Academy U21 30 14 4 12 816 777 39 32
7. Ceglédi KK 30 15 2 13 889 852 37 32
8. DVTK 30 15 1 14 823 850 -27 31
9. Vecsési KKFT 30 14 1 15 774 795 -21 29
10. OTP Bank - Pick Szeged U21 30 13 1 16 895 908 -13 27
11. Mezőkövesdi KC 30 12 3 15 811 825 -14 27
12. Százhalombattai KE 30 11 4 15 863 872 -9 26
13. KK Ajka KFT 30 12 2 16 828 853 -25 26
14. Rákosmente 30 8 2 20 801 876 -75 18
15. Balatonfüred KA U21 30 4 1 25 749 867 -118 9
16. Csömör KSK 30 3 1 26 819 980 -161 7
Utolsó módosítás: 2025. május 30. 15:00
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Rákosmente
Időpont
2024. december 20. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2025. február 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 8. 17:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
27-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Balatonfüred KA U21
Időpont
2025. február 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Csömör KSK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. február 23. 18:00
Helyszín
Csömör, Sportcsarnok
Eredmény
27-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2025. március 1. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
KK Ajka KFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 8. 16:00
Helyszín
Ajka, Városi Sportcentrum
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2025. március 22. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
20-18
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
DVTK
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Miskolc, Városi Sportcsarnok
Eredmény
27-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2025. április 5. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. április 11. 18:30
Helyszín
Vecsés, Halmy József Kézilabdacsarnok
Eredmény
25-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
PV-CENTRAL Békési FKC
Időpont
2025. április 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. április 27. 17:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
19-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 3. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
25-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Széchenyi University HT Veszprém
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. május 17. 17:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2024/25
Hazai
Rákosmente
Vendég
Széchenyi University HT Veszprém
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
Eredmény
32-33
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.