Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Játszótér épült, utak újultak meg Márkón

2021. szeptember 3. 19:27
Új játszótér épült Márkón a Magyar Falu Program keretében, a település utcái is egymás után újulnak meg.

Az elmúlt évben több útszakaszt is felújítottak a nyolcas főút mellett fekvő községben: megújult a Viola utca, átadás előtt áll a Jázmin utca, folyamatban van a Kőhát utca építése – sorolta a településen megújuló utakat Hartmann Antal polgármester.  A pénteken átadott Petőfi utca hatvan év után újulhatott meg hat méter szélességben, 580 méter hosszan, kormányzati segítséggel – a nagyságrendileg 12 millió forintos állami támogatás mellé nem egészen 7 millió forint önerőt tett az önkormányzat. Az útszakaszra rácsatlakozik a Veszprémbe vezető – a város felől még jelenleg is épülő – kerékpárút is, az utca a biciklivel érkezők biztonságos közlekedését is szolgálja. 

A polgármester beszámolt a faluban zajló egyéb projektekről is. Mint mondta, a település kasszájába befolyó összeget szinte teljes egészében fejlesztésre fordítják: például arra, hogy a régi faluközpontban is olyan színvonalú szolgáltatásokat biztosítsanak, mint az új településrészen. Ennek érdekében megkezdték az ivóvíz-hálózat modernizálását, a csövek cseréjét. A jövőben szükség lehet új kút fúrására is, és a szennyvizet is a veszprémi szennyvíztisztító telepre vezetnék el. 

Hartmann Antal, Ovádi Péter, Migray EmődHartmann Antal, Ovádi Péter, Migray Emőd

Tavaly adták át a kibővített óvodát, hogy az intézmény képes legyen ellátni az egyre nagyobb számú gyermeket. Az óvoda szomszédságában most játszóteret is kialakítottak a Magyar Falu Program ötmillió forintos támogatásával, amit további nyolcmillió forinttal egészítettek ki a település kasszájából. A közeljövőben újabb játékok, fészekhinta beszerzését, kerítés építését, a terület fásítását tervezik. 

A nemrégiben elkészült márkói fejlesztéseket pénteken Ovádi Péter parlamenti képviselő is megtekintette, aki megjegyezte: a település szép kihívással küzd, hiszen a lakossága évről évre gyarapodik, amit a falu vezetőinek az infrastruktúra fejlesztésével is le kell követniük, miközben az újtelep gyarapodása mellett a régi településmagról sem feledkezhetnek meg. A politikus úgy látja: a két településrész fejlődésében sikerült megtalálni az egyensúlyt. A lakosságszám növekedése magával vonja azt is, hogy egyre több gyerek él a településen, akik az új játszóteret szemmel láthatóan szeretik, használják, a beruházás beváltotta a hozzá fűzött reményeket. 

tomi-3643747
tomi-3643747
tomi-3643747
Schöngrundtner Tamás
kovacsbalint
kovacsbalint
kovacsbalint
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.